Mert mi is volt azt megelőzően? Éltünk a szocialista rendszer „legvidámabb barakkjában”. Igaz, hogy ritkán mehettünk nyugatra, de nem volt olyan szegénység, mint Romániában, amikor is egyik nap a páros, másik nap a páratlan rendszámú autók közlekedhettek. Ott jártunkkor a hentesboltok kongtak az ürességtől.
A főiskolán államvizsgáztunk a marxizmus-leninizmus filozófiájából. Így megtanultuk, hogy a szocializmust majd felváltja a kommunizmus, ami a társadalmi-gazdasági élet legmagasabb foka.
Aztán, amikor a beláthatatlan változás szele kezdett fújdogálni, csak nagyot néztünk. Mindez megtörténhet? Ugyanakkor tele voltunk várakozással.
Jól emlékszem, amikor 1980-ban a lengyelországi Gdanskban, Lech Walesa vezetésével megalakult a „Szolidaritás” Független Önkormányzó Szakszervezet, a fennálló szocialista rendszerrel szemben. Volt nagy izgalom Magyarországon is. Mint szakszervezetist, behívtak egy sebtében összerántott taggyűlésre és a feljebbvalóink nyugtattak, hogy semmi pánik, csináljuk továbbra is a dolgunkat, – nyugi, nyugi!
Majd jött Mihail Szergejevics Gorbacsov, aki 1985-től az SZKP főtitkára, majd a Szovjetunió elnöke lett. Meghirdette a peresztrojkát (átalakítást), a gazdasági-politikai élet gyökeres átszervezését, és a glasznoszty-t (nyilvánosság). Intézkedései: gazdasági reformok, alkoholreform (!), szabad választások, csapatkivonás Afganisztánból, stb.
Magyarországon 1988. január 1-jén bevezették a személyi jövedelemadót és az állampolgársággal járó, a világ összes országába érvényes világútlevelet. Ezzel megszűnt a korábbi, a szocialista és a tőkés országokba eltérő feltételekkel kapható kiutazási engedély gyakorlata.
Szinte hónapról hónapra történtek az események. Szamizdat kiadványok jelentek meg, pezsgett a politikai élet. Megalakult az MDF, az SZDSZ, a FIDESZ.
Kádár Jánost felmentették pártfőtitkári tisztségéből.
1988. június 16-án Nagy Imre volt miniszterelnök kivégzésének 30. évfordulóján Párizsban, a Père-Lachaise temetőben felavatták Nagy Imre és mártírtársai jelképes síremlékét. (Erre az eseményre szerettünk volna a férjemmel kimenni, engedélyt azonban mégsem kaptunk. )
1988. június 29-én százezres tüntetés volt Budapesten a romániai falurombolások ellen.
1989. január 28-án Pozsgay Imre 1956-ot népfelkelésnek nevezi a rádióban. Óriási dolog volt ez akkor! Már nem ellenforradalom!
Szinte a földbe gyökerezett a lábam, amikor a Körtéren megláttam a Tavaris konyec –plakátot. Jól látom?
1989. június 16. Nagy Imre és mártírtársainak ünnepélyes újratemetése a Hősök terén több százezer fő részvételével. Egy lobogó hajú fiatalember éles hangú beszédben követelte a szabad választásokat és a szovjet csapatok kivonását. Döbbenten néztük a tv-közvetítést. –Meglátod, ezt a srácot kivonják a forgalomból. – jövendölte a férjem. Ma ő a miniszterelnökünk.
1989. október 23-án, déli 12 órakor Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök a Parlament teraszáról kikiáltotta a harmadik Magyar Köztársaságot. Ott álltam a tömegben a tizenéves lányommal és könnyezve énekeltem a Himnuszt.
Megtörtént az 1990-es taxisblokád. Lezárták a Duna-hidakat. Erről mindig az jut az eszembe, hogy a sógornőm és a családja kis híján nem tudtak átjönni Pestről Budára az édesanyja temetésére.
Hosszan lehetne még sorolni, mi minden történt azokban a forró hetekben – hónapokban. Például lebontották a „vasfüggönyt”, és Berlinben a két városrészt szétválasztó falat. Ma már csak egy kis darabja látható, elrettentő momentumként. A helyére házakat építettek, hogy még a nyomát is eltüntessék annak a rosszemlékű területnek.
Véget ért a „hidegháború” nyomasztó korszaka is. A hidegháború sok nemzetközi feszültséggel járó korszak volt 1947 és 1989 között, amelyet a két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti folytonos rivalizálás jellemzett.
„Tetszettek volna forradalmat csinálni!” – Antall József miniszterelnök állítólagos megjegyzése az 1990-es évek elején a radikális MDF-es párttársainak szólt, és arra utalt, hogy a magyar átmenet békés, megegyezéses jellege következtében nem lehet végrehajtani az előző rezsim vezetőinek elszámoltatását. Sokat emlegetik Antall József mondását. Úgy gondolom, örülhetünk, hogy Magyarországon békésen, véráldozat nélkül történt meg a rendszerváltás. Gondoljunk csak a Jugoszlávia széthullását kísérő, sok emberáldozatot követelő 1991-ben kezdődő tragikus délszláv-háborúra!
Hogy az egykori Szovjetunióban mennyi szenvedéssel, áldozathozatallal mentek végbe a változások, azt Szvetlana Alekszijevics irodalmi Nobel-díjas írónő Elhordott múltjaink című könyvéből tudtam meg. Nagyon tanulságos kiadvány.
Sokszor eszembe jutnak a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet bizonyos emlékei. 30 évvel ezelőtt nem is sejtettem, hogy mindezt megélem.
s.k.
