Az élet folytatásához munkára volt szükség, munkahelyekre és arra, hogy a gyerekek minél előbb megkezdjék az iskolát. Az utóbbinál gondot okozott, hogy a környéken más, a budaörsitől eltérő nyelvjárásban beszélt a lakosság. Ezért például egy tanító hazaküldött két kislányt, hogy előbb tanuljanak meg rendesen németül. De a gyerekek hamar behozták a hátrányt és rövid idő múlva már ők segítettek a helybélieknek a házi feladat megírásában. -Kenyeret és almát kaptam érte. emlékezett Koroknay Ágnes. – Jóska bátyám jó álláshoz jutott a neckarsulmi NSU gyárban. Dénes bátyám kőművesnek tanult, neki is akadt bőven munka az újjáépítésben.
A Koroknay család még Budaörsön.
A parasztgazdaságokban akadt munka bőven. De akinek kvalifikáltabb szakmája volt, az csak a nagyvárosokban kapott munkát. Mannheimben például szívesen alkalmazták a lakatosokat, villanyszerelőket, kertészeket, kőműveseket.
– A férjem Magyarországon bronzművesnek tanult, de itt nem tudott a szakmájában elhelyezkedni. Először a közeli gipsz üzembe járt, majd a möckmühli Agria gyár megbecsült dolgozója lett. Onnan ment nyugdíjba. Én szintén a közelben találtam munkát egy használtruha feldolgozóban.(Maria Holl)
– Érthető módon, olyan munkahelyeken volt telítettség, mint a pék-, a hentes,- a kocsmáros, vagy az élelmiszeripar más ágazatai, mert ott élelemhez jutottak.(Reiter Károly)
– Óvodában dolgoztam, mint mindenes.(Lips Mátyásné)
– A nyomdász szakmámban csak nagyvárosban tudtam elhelyezkedni. Évekig ingáztam hétvégeken a stuttgarti Unio nyomda és az otthonom között.(Kruck János)
– Két évig cselédlányként dolgoztam egy parasztudvarban. Amikor Stuttgartba költöztünk folytattam az otthoni foglalkozásomat – telefonkezelő lettem.(Kruck Jánosné)
– Először egy közeli gépgyárban, utána egy varrodában dolgoztam, ahol ágyneműket varrtunk. Később önálló lettem. (Posch Helene)
– Visszamentem Belgiumba ahhoz a családhoz, ahol már évekkel azelőtt dolgoztam.(Posch Rozina)
-Édesapám és Jóska bátyám a közeli téglagyárban kaptak munkát, Pista testvérünk pincemesterként dolgozott egy herceg pincészetében. Feri, aki Magyarországon érettségizett, egyetemi tanulmányai után tanár lett. Engem is biztatott, hogy tanuljak tovább. (Poschik Terézia)
– Kitanultam az üvegcsiszoló szakmát. Amint lehetett, létrehoztam a saját üvegipari vállalatomat, ami nagyon sikeres lett. (Rothausky József)
– Pali bácsikám kapott egy cipőműhelyt, aminek a tulajdonosa odaveszett a háborúba. Így tudta ő a szakmáját tovább folytatni Édesanyám mindent elvállalt, hogy felneveljen bennünket. A földeken dolgozott, családoknál takarított, hétvégeken egy kocsmában felszolgált. (Starz Jánosné)
– Apám egy parasztgazdaságban dolgozott, fuvarozott egy lóval. Később egy kőbányában helyezkedett el. Anyám a közeli konzervgyárba járt munkába.(Kindtner Teréz)
– Férjem nem kapott a környéken asztalosmunkát. A mi helyzetünkben mindent el kellett vállalni. Egy amerikai kaszárnyában mosogatott. (Michelberger Józsefné)
– A szüleim szőlőművelést vállaltak és pedig kötöttem. Előrelátó módon a kötőgépemet az induláskor ágyneműbe csavarva megmentettem – jó néhány évig kenyérkereseti lehetőséget nyújtott. Akkor fordult jobbra a sorsunk, amikor az NSU (ma Audi) gyárban kaptam munkát. Három műszakban, kemény fizikai munkát végeztem, de nem bántam meg, mert fokozatosan emelték a fizetésemet.(Müller Róza)
Azok a fiatalok, akik elégedetlenek voltak az akkori körülményekkel, elvándoroltak az Egyesült Államokba, Kanadába. Családok, akiknek még a háború előtt rokoni- vagy munkakapcsolatuk volt Belgiumban, azok áttelepültek oda.
A szaktudásának köszönhette Müller György a sorsa jobbrafordulását. Magyarországon agrármérnökként diplomázott. Az államvizsga után növényvédelmi inspektor (felügyelő, ellenőr) lett Pest megyében.1947-ben az utolsó kitelepítési hullámban családjával együtt osztozott sorstársaival az elűzetésben.
Az úgynevezett „orosz zónába” vitték, az egykori NDK területére. Nehéz egzisztenciális helyzetbe került az akkor már kétgyermekes család. Müller György egy állattartó gazdaságban először állatgondozói állást kapott, ahol nem vetette meg a kétkezi munkát. Azután két évig a Grossenhain-Sachsen megyeházán szaktudására alapozva a földműveléssel kapcsolatos tervosztály vezetésével bízták meg. Később egy kutatóintézet élén a burgonyanemesítésben ért el sikereket. Tanácsára a berlini Humbold Egyetemen megalakult a mikrobiológiai részleg. 1955-től az egyetem igazgatóhelyettese, majd három évre rá a lipcsei (Karl Marx) egyetem professzora lett. Szakkönyvet írt, tudományos cikkeket publikált. A talajfertőzéses betegségeivel, higiénés témákkal is foglalkozott.
Előadásokat tartott külföldi egyetemeken, többek között Párizsban, Bécsben, Amszterdamban, Tokióban, Új-Delhiben, Ulánbátorban, jó néhány dél-amerikai fővárosban és a „keleti blokk” összes államában. 1966-ban a kolumbiai Bogota, 1967-ben Kijev, 1971-ben Halle, 1983-ban Keszthely egyeteme választotta díszdoktorává.
A kezdeti ellenszenv a kitelepítettek felé hamarosan elmúlt. A helybéli németek azt tapasztalhatták, hogy szorgalmas, becsületes, családszerető emberek jöttek. Adenauer kancellár állítólag azt mondta, hogy Németország nem épülhetett volna fel olyan gyorsan a „Flüchtlingek” (menekültek) nélkül.
s.k.
