Ilyen és ehhez hasonló gondolatok, emlékképek kavarogtak bennem, amikor a napokban egy fiatal lány illedelmesen felállt, és hellyel kínálta a buszra felszálló idős hölgyet. Tessék leülni mondta kedvesen, de az ülés, amiről felpattant továbbra is üres maradt. Nem, köszönöm mondta, a hölgy és tovább ácsorgott az üres szék előtt. A busz rángatott, egy kicsit fékezett is, aminek következtében a hölgy alig tudta magát megtartani, egyik kezével kapaszkodva másik kezével a botjára támaszodva. Nem tudom mit akart demonstrálni, hogy lám ő még nem olyan öreg, akinek át kellene adni a helyet, vagy röstellte azt, hogy ha leül nehéz lesz felállnia? Lehet. Tulajdonképpen mindkét variáció hihető.
E közben a fiatal lány ott állt a kihűlőben lévő üres ülés előtt, amit az imént kínált fel az idős tiszteletre méltó hölgynek, de mindhiába. A busz lassan megtelt, majd egy újabb felszálló megörülve az üres helynek leült és helyreállt a rend.
Ebből az esetből csak annyi a levonandó” úgy mond” tanulság, hogy ha már egyszer átadta az a fiatal lány a helyet, fogadjuk el azt, elismerésünket egy köszönéssel nyugtázva. Visszautasító magatartással ne oltsuk ki az udvariasság felénk irányuló legelemibb gesztusát.
Major Edit
