Színésznőként nyílegyenes pályát futott be, a magánéletében viszont egymást érték a hullámvölgyek. 1914-ben, nem sokkal az I. világháború kitörése előtt született Budapesten, aztán ízig-vérig nógrádi lány lett. Mondhatni jó helyre, hiszen az apjának komoly földbirtoka volt, a család egy nyolcszobás kúriában lakott a Nógrád megyei Mohorán. Palóc tájszólását is Mohoráról hozta, ahol a gyerekkorát töltötte.
Az elemi iskolát is ott végezte, de a felsőkereskedelmit már Debrecenben. Tolnay Klári, eredeti nevén Tolnay Rozália kétszeres Kossuth-díjas magyar színésznő, azokban az években saját bevallása szerint még csak gépelni és gyorsírni tudott. Vallásos nevelést kapott és sokáig apácának készült. Színiiskolába nem járt. Menet közben tanulta meg a mesterséget.
Válogatásra 1934-ben még Roziként ment, ám a rendező rábeszélte az elegánsabb Klára névre, aztán beült Gaál Béla Meseautójába, a kor fergeteges sikerű, naiv játékfilmjébe, és egy csapásra híres lett. Ettől kezdve nem volt megállás. Nagy elődeit, Makay Margitot és Darvas Lilit nézte minden szerepükben. Tőlük leste el a szakma csínját-bínját. 1950-ig ő volt a Vígszínház ügyeletes naivája.
A komolyabb feladatok a Madách Színházban vártak rá. Nagy színészek mellé állítva sztárolták hosszú éveken át. De még akkor is volt olyan partnere, aki azt kiabálta mellette a próbán, hogy ő csecsemőkkel nem játszik. Időbe telt, míg felküzdötte magát a nagy tehetségek közé. Olyan színpadi szerepek kellettek hozzá, mint a Bűn és bűnhődés Szonyája, a Tisztességtudó utcalány Lizzie-je, Molnár Ferenc Liliomának Julikája vagy éppen Shakespeare Júliája. Később már A vágy villamosa Blanche-át, a Három nővér Irináját, a Nem félünk a farkastól Martháját játszotta.
A filmrendezők is ellátták szerepekkel. A Meseautó Sárija után olyan alkotásokban kapott kiemelkedő feladatot, mint a Zavaros éjszaka, a Tóparti látomás, Az ördög nem alszik, a Katyi, a Déryné, az Akiket a pacsirta elkísér vagy a Pacsirta, amellyel Cannes-ba is eljutott, a Hatholdas rózsakert és a Fekete gyémántok, Vészi János alkotásában, ahol a cseh Vlastimil Brodský és Dana Medřická partnere volt.
Anyaként kudarcot vallott
A bájos szépségnek rengeteg udvarlója lett. Imádták a férfiak, de ő nem adott át mindent magából. Azt is írhatnánk, hogy igazi szerelmet ritkán érzett, viszont a szerelmes nőt eljátszotta a színpadon. Ám általános meglepetést keltve, hamar kiszakadt a megközelíthetetlen díva szerepéből: feleségül ment az akkor 27 éves rendezőhöz, Ráthonyi Ákoshoz. Talán figyelmeztető jel lehetett volna számára, hogy az ifjú férj már túl volt egy váláson.
Tolnay utólag tévedésnek ítélte a házasságot, nem volt szerelmes a férjébe. Ennek ellenére 1940-ben – miközben évente filmet forgatott – megszülte kislányát, Zsuzsannát. A rossz kapcsolatot nem mentette meg a gyermek, de egy ideig a nyilvánosság előtt még eljátszották, hogy harmonikusan élnek. Pedig Tolnay csak szenvedett. És elkövette azt a nagy hibát is, hogy a kislányát is elhanyagolva a színpadi sikerek felé fordult. Az anyaszerepet képtelen volt magára ölteni, lánya később, tizenhat évesen el is hagyta. 1944-ben ismét várandós lett Tolnay Klári, a szülés azonban a kelleténél korábban megindult, és a kisfiú életét nem tudták megmenteni. Ez a tragédia vezetett végül váláshoz a házastársak között.
A háború után Márai Sándor Varázs című darabjában kapott szerepet. A negyvenes éveiben járó író, aki minden próba után megvárta, stílusával, műveltségével, iránta tanúsított rajongásával óriási hatást gyakorolt Klárára . Márai – ismeretlen kínai költő bőrébe bújva – versekkel udvarolt Tolnay Klárinak, amelyek egytől egyig azt jelezték, megtalálta álmai színésznőjét. A 29 éves Tolnay Klárit is elbűvölte a nála jóval idősebb, nagy tudású író és megsebzett vadként próbált elbújni Márai karjaiban.
Rendszeresen találkoztak a Múzeum kávézóban, persze titokban, hiszen Klára még férjnél volt, Márait pedig otthon várta a felesége. Válni is hajlandó lett volna érte, a sors azonban máshogy irányította a dolgokat. Az író átérezte Klára tragédiáját, hiszen 1939-ben kisfiút szült a felesége is, de az ő kisbabájuk is néhány hetes korában elhunyt vérzékenységben. Máray belehabarodott Tolnayba, ő viszont inkább bölcs tanítóként tekintett az íróra. (Ő csak évtizedekkel később, Máray halála után mesélt először kapcsolatukról.)
Mikor megjelent Klára életében a nála tíz évvel fiatalabb Darvas Iván és lenyűgözte Tolnayt, ő a fiatalabbat választotta. Darvas annyira lekötötte, hogy a kislányával alig foglalkozott. Ennek lett az a következménye, hogy a disszidáló Ráthonyit később a kislánya is követte az emigrációba. Bécsbe költözött, ahol később televíziós szerkesztő lett, ám később sem ápoltak szoros kapcsolatot. Lánya csak felnőtt korábban tudta megbocsátani, hogy az anyja nem törődött vele eleget. (Ráthonyi Münchenben halt meg 59 évesen.)
Ők Darvassal összeházasodtak, gyermekük nem született, viszont a kapcsolatuk sok törést szenvedett. Darvas beleszeretett Váradi Hédibe, majd az 1956-os forradalom után a színészt letartóztatták. 1956-os szereplése miatt bebörtönözték, Klára rendszeresen látogatta őt.
Fizikailag megvárta, de lelkileg már nem, így 1958-ban elváltak. Közben Mensáros László is közeledni próbált hozzá, ám Klára kikosarazta.
Élete végéig játszott. „Házassági kudarcaimat úgy dolgoztam fel magamban: a férfi-nő terület valójában tilos terep számomra – nyilatkozta. – Egy felsőbb sors, nevezzük Istennek, úgy rendelkezett: a színpad az én üdvösségem. Teljes színészi képességem csak akkor bontakozhatott ki igazán, amikor magamra maradtam. Amikor rádöbbentem, hogy nekem sem a férj-feleség kapcsolat, sem az édesanya-gyerek viszony egyszerűen nem jár, még nagyobb energiával szolgáltam a színpadot.” A csillogás szempontjából ő nem volt igazi díva, ugyanis az öltözködésére, a kinézetére nem adott különösebben, de talán épp ezért láthattuk szépen megöregedni.
Hiába jöttek a ráncok, ő minden szerepében ragyogott. És élete végéig játszott.
Legkedvesebb partnere Mensáros László volt. Közeli kollégáik szerint több is volt köztük, mint munkakapcsolat. Tolnay Klári azonban nyolcvanon innen és túl már nem vágyott szorosabb viszonyra senkivel. Magányán színdarabok fordításával, keresztrejtvénnyel és a hinduizmussal enyhített. Belvárosi lakásába csak a környékbeli gerléknek volt szabad bejárásuk. Etette, itatta őket. Beszélt hozzájuk. 1998. október 27-én, nyolcvannégy esztendős korában – miután elszívta utolsó cigarettáját – , (talán Gobbi Hildánál is nagyobb dohányos volt), lefeküdt aludni. Álmában érte a halál. Még aznap is próbált, új feladatra készült…
És mindennap hálát adott az Istennek, hogy színpadon lehetett.
xxx
Pásztor Erzsi, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja is mesélt Tolnay Kláriról:
Világéletemben tiszteltem Tolnay Klárit. Elegánsan játszott, mindig finom volt és arisztokrata a színpadon. Soha nem ripacskodott. Nála ez elképzelhetetlen volt. Először egy filmben, Rényi Tamás Reménykedők című alkotásában kerültem össze vele. Az anyámat játszotta.
Kállai Ferenc volt a filmbeli udvarlója, az én férjem pedig Garas Dezső. Sokat beszélgettünk a forgatás szüneteiben. Mesélt az életéről, a pályájáról. Én még akkor távol voltam a Madách Színháztól.
Egy sérelmét is megosztotta velem, hogy milyen megalázó helyzetbe került. A Reménykedőkben ugyanis az akkor népszerű gyerekszínész, Kovács Krisztián is játszott, történetesen az én fiamat. A gyerek borzalmasan viselkedett a próbákon. Egyébként a forgatáson is. Klárika keményen rászólt. Nem bántotta, csak fegyelmezte. Ekkor a gyerek anyja panaszt tett Ádám Ottónál, a színház igazgatójánál. Azt mondta, ha a művésznő nem kér tőlük bocsánatot, többet nem jön a gyerek. Ádám Ottó behívta Klárikát, hogy kérjen bocsánatot, mert a fiú pótolhatatlan. Klárika pedig megírta a bocsánatkérő levelet. Kamionos volt a kölyök apja, a nő meg azt hitte, övé a világ. Klárikának szörnyű lehetett ez a helyzet.
Neki a színpad szent hely volt, amiről egy gyereknek fogalma sincs.
Csupa pozitív szerep
Egyébként soha életében, még rádióban sem vállalt ellenszenves szerepet. Ő hősnőket, szépasszonyokat, gyönyörű, rokonszenves hölgyeket játszott. A pályája csodálatos volt, a magánélete sajnos nem. Ez a kettő együtt csak kivételes esetekben működik. Fantasztikus művészeti titkára volt a Madách Kamaraszínháznak. Egy tüneményes pasi, aki elmesélte, hogy amikor nyáron Klárika kiutazott Bécsbe Zsuzsa lányához, két nap múlva hazatelefonált a színházba, hogy azonnal küldjenek neki táviratot azzal a szöveggel, hogy sürgősen haza kell utaznia. Panaszkodott, hogy ha meleg van a lakásban, rákapcsolják a hűtőtestet, amikor pedig fázott, kikapcsolták a fűtést, és dohányozni sem volt szabad a házban.
Emlékszem, amikor az Örömszülőket játszottuk – ez volt élete utolsó előadása -, a lánya és a veje ott ültek a nézőtéren. A közönség imádta Klárikát. Tapssal fogadta. Nekem kis szerepem volt a darabban, de szerettem. Klárika nyílt színi tapsot kapott, de ez sem a lányát, sem a vejét nem hatotta meg. Ott savanyodtak a nézőtéren, mint két citrom.
Klárikának háromszoros szerencséje volt. A tehetsége mellé a szépséget is megkapta, és ahogy már említettem, mindig csak pozitív szerepben látta őt a közönség. Ez is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy mindig jónak lássák.
Csak a férfi kollégáit szerette
Amikor bekerültem a Madách Színházba, Schütz Ila, a dárga Sücike felvilágosított, hogy vigyázzak, mert a Klári minden nőt utál, ő csak a férfi kollégákat szereti. Ez gyorsan be is igazolódott. Pontosan így volt. Sücike egyáltalán nem túlzott. Gyurkovics Tibor Fészekalja című darabjában már az első próbán megjegyzést tett rám. Én már akkor is elegánsan öltözködtem, és azóta is így járok a próbára. Ha olyan a darab, átöltözöm, próbaruhát veszek, de ha társalgási, akkor abban próbálok, amiben bemegyek a színházba.
Kinek akarsz tetszeni? – szúrt oda Klárika. – Mi nem így szoktunk próbálni! Új tag voltam, elsírtam magam. Békés Itala berántott az öltözőjébe, és azt mondta: Ne sírj, a Klári mindenkit megsért. De
akkor én ezt nagyon zokon vettem. Később is sokat piszkált. Egy másik darabban dadát játszottam, de csak az előadás vége felé penderültem be a színpadra, pólyás gyerekkel a kezemben. Akkor már ment a Szomszédok a tévében, Janka néniként pedig szép sikerem volt. Dajkaként még a nyelvem is pörgött, nagy tapsot kaptam.
Klárika ezt nem vette jó néven. A színpad mögött szúrt oda. Egyszer majd megkérdezem tőled ott bent, hogy dadát szerződtettünk vagy prímabalerinát? – mondta. És akkor visszafeleltem neki. Jó, kérdezd meg! Ezen annyira megdöbbent, hogy soha többé nem piszkált. Sőt! Elismerte, hogy nagyon kevés olyan színész van, aki az előadás utolsó húsz percében még felemeli a darabot, és csattanósabbá teszi. De a megjegyzését le kellett nyelnem.
Meghatott, hogy a közönség mennyire szerette
Élete utolsó nagy sikereinek egyikében, a Maude és Haroldban is játszottam vele. Darabbeli fiam el akarja venni feleségül a jelenetben. Egy nyolcvanéves nőt az én drága kicsi fiam! Az őrület határán vagyok. Elegánsan, kalap és fátyol rajtam, Klárika mint Maude, teával kínál,
amit se lenyelni, se kiköpni nem tudok, miközben ő azt mondja nekem: Igyon nyugodtan, nagyon finom! Zabtea! Nyílt színi tapsot kaptam a jelenetben. A következő előadáson Klárika elkezdett csörömpölni a cukortartóval, de úgy, hogy a könnyeimet nyeltem közben. Zavarta a
sikerem. Igen, ő erre is képes volt. Azon az előadáson ő győzött, mert nem jött be a taps. De a következőn azt mondtam magamban, addig nem megyünk tovább, míg abba nem hagyja a csörömpölést. Okos nő volt. Pontosan tudta, hogy részemről ott, és akkor mire megy ki a játék. Soha többet nem csinálta. Ő fordította magyarra a művet, és már az a szóbeszéd járta, hogy a Klárika hozott a Pásztornak egy darabot. Ez visszajutott hozzá, emiatt nem szeretett.
Mindennek ellenére engem egyszerűen meghatott, amikor láttam, mennyire imádja őt a közönség. Volt egy különleges meghajlása. Elképesztő alázattal és odaadással köszönte meg a tapsot. De mondok még valamit! A premierre olyan rózsacsokrot kapott Avar Istvántól, hogy az maga volt a mesevilág. De úgy vágta ki az öltözőajtó elé, hogy röptében megrohadt a csokor. Ez is ő volt. Klárika, a finom úriasszony.
R. V.
Forrás: Internet
