Budapesten született 1917. március 3-án. Teológiai tanulmányait Bécsben végezte, a papi hivatásra a Pázmáneum növendékeként készült. A papi rend szentségét 1940. március 17-én vette fel Bécsben.
Felvidékre, Nagycéténybe helyezték káplánnak, majd Nagymaroson volt hitoktató. Lelkipásztori működésének jelentős részét Budaörsön töltötte: 1944-től káplán, majd 1946-tól plébános. 1974-ben a budapesti Rózsafüzér Királynéja plébánia vezetésével bízták meg. Egyben ellátta az 1951-ben felrobbantott Regnum Marianum plébániatemplom területén élő hívek lelki gondozását is. Erről az állomáshelyéről került nyugdíjba 1989-ben, de ezután is bekapcsolódott kisegítőként a budapesti Boldog Özséb plébánia életébe. Az utolsó hónapokat a székesfehérvári Papi Otthonban töltött, ahonnan kórházi kezelésre kényszerült. Itt érte a halál 1997. március 12-én. Sírját Budaörsön, a Nefelejcs úti temetőben találjuk.
Ő az Úr követe és tolmácsa volt köztünk, aki a mai nyelvre fordította le és a mi szívünkhöz hozta közelebb Jézus üzenetét. Nyitott volt a megújulásra és ez a készsége élete végéig elkísérte. –olvashatjuk róla.
Azon munkálkodott, hogy hívei tudatos, igazi felnőtt keresztényekké váljanak. Ehhez igen fontosnak tartotta az imán kívül a rendszeres hitbeli tanulást is. Családos közösségeket hozott létre, ezzel a templomi közösséget építve. Megérezte, hogy igazi közösséget csak a személyes kapcsolatok révén lehet teremteni. Barátilag szólította meg a körülötte lévőket, így sikerült családias légkört kialakítania.
Mivel jól beszélt németül, külön foglalkozást vezetett a németajkúaknak, és rendszeresen anyanyelvükön misézett.
Egy szemtanú így emlékezett a front alatt történtekre: „Láttuk, amikor Sik atya az apácanővért védte a katonákkal szemben, és az egyik katona megütötte őt. Szép Zoltán káplánatya tudott oroszul, beszélt a katonákkal, akik végül is elmentek.”
1945 májusában az egyházmegyének küldött jelentésében arról számolt be, hogy a rongálódások mellett a Kőhegyi-kápolnát – a többi kápolnával és emlékhellyel együtt kifosztották.
Volt ereje kitartani a nehéz időkben, amikor a kitelepítések és a kommunista üldözések megnehezítették az életet. Látta a híveit ért igazságtalanságokat, felemelte szavát érdekükben, és kérte Mindszenty Józsefet, hogy a kitelepítésekkel kapcsolatos levelét körlevélben hozza nyilvánosságra, melyet majd felolvasnak a templomokban. A hercegprímás ezután levélben hívta fel a miniszterelnök figyelmét a történtekre, és tiltakozott a német anyanyelvűeket ért jogfosztások ellen.
1946 után, a határon túlról betelepített emberek idegenként érkeztek Budaörsre. Zoltán atya vigasztalta az itthon maradottakat, reményt próbált adni az elüldözötteknek, és befogadta, integrálta az érkezőket. Sajátos egyéniségével és humorával próbálta áthidalni azt a nehéz időszakot, amikor a tősgyökeres sváb családok házába Felvidékről, Erdélyből magyar és csángó embereket telepítettek be. Ő formált egységes közösséget a faluból.
Hittant tanított a lány- és a fiúiskolában, és a nehéz politikai helyzet ellenére is sok hittanos gyereke volt. Az Úrnapi körmenetek, az elsőáldozások mind jelentős események voltak plébánosi működésének.
Igen jó barátságot tudott teremteni a gyerekekkel, nagyon szerette őket. Valósággal megfiatalodott, kivirult közöttünk a hittanórákon, gyerekmiséken. Nekik írta a Teri-Feri történetek. Aki kicsikkel tud foglalkozni, nagy ajándékot kapott. Zoli bácsi ezek közé tartozott”
Willand Józsefné így emlékezett rá: Édesanyjával a plébánián lakott. Szeretettel hallgattuk a prédikációit. Nagyon jól összetartotta a fiatalokat. A cserkész fiúkkal Adonyban táborozott. Mi, Mária-lányok az apácák kíséretében meglátogattuk őket. Jól emlékszem, milyen boldog voltam, hogy én mondhattam a köszöntő beszédet. Még kirándulásokat, táncdélutánokat is szervezett Zoltán atya.
Számos fiatal párt esketett Budaörsön és a későbbi szolgálati helyén.
2019-ben posztumusz Díszpolgár címet kapott a néhai dr. Sík Zoltán plébános A díjat átvette: Varga János plébános és Michelberger Mátyás az egyházközség világi elnöke.
Köszönöm Luntz Ottokárné,Willand Józsefné és fiam, Horváth Péter segítségét, amit a fényképek gyűjtéséhez nyújtottak.
s.k.
