Most még nagyban folyik a munka, állnak még a kerítések amelyek megnehezítik a túloldalra való átjutást a szemben lévő bevásároló központok felé.
Ma egy beszélgetésnek lettem akaratlanul is tanúja. Egy asszony fáradtan állt az egyik buszmegállóban várva hogy a tér középpontjában várakozó különböző számozású buszok egyike elinduljon a kijelölt megállója felé, Állt és várt miközben letette szatyrát egy padra. Többen várakoztak ott és gondolom hasonló ki nem mondott méltatlankodással várták az autóbuszt. Ugyanis az asszony hangot is adott véleményének egy mellette álló nőhöz fordulva: Mikorra készül el már végre a buszvégállomás? Nem tudom válaszolt az asszony de mit remél maga ebben az országban? Nincs munkaerő.Látja itt ukránok dolgoznak mondta epésen.
Na és?- válaszolta a másik asszony. Nem mindegy magának hogy kik dolgoznak itt? Nem egyáltalán nem mindegy –így, a másik. A magyarok külföldre mennek, ezért nincs aki dolgozzon. A kormány tehet mindenről! Maga szerint erről is az Orbán Viktor tehet?- így a másik.
A Fideszesek a Wittinghoffot szidják! – sziszegte a másik asszony. Na, ne mondja! Nem kell mindjárt a politikát belekeverni – hangzott a válasz. Jobb volt magának, amikor a kommunizmusban be voltunk zárva a saját országunkba? Akkor is mentek volna az emberek külföldre, csak nem mehettek. Három évente talán megkapták az útlevelet és egy hétre elutazhattak , a valutájukat pedig a melltartójukba dugták hogy átvigyék a határon egy kis külföldi cuccért. Kocsira is több évet kellett várni. De jó lehetett magának!
És így tovább és tovább, mígnem az egyik asszony megunta a beszélgetést és tele szatyrokkal elindult, gyalog, mert látta, hogy reménytelen a várakozás.
Én csak hallgattam és sok mindenért helyeseltem magamban. Valóban túl sokáig tart ez a buszpályaudvar építés! Lassan kikezdi az idegeinket és mélyen nyugvó indulatokat hoz a felszínre.
S csak remélni tudom sokad magammal, hogy lesz egy központi kijelző tábla is, ahol fel lesz tüntetve, hogy melyik busz mikor indul, és melyik buszmegállóban veszi fel az utasokat. Mindezt azért, hogy ne kelljen szatyrokkal rohangálni kisakkozva, hogy melyik buszmegállóhoz álljunk a teli szatyrainkkal vagy a babakocsival vagy- és még sorolhatnám, hogy mivel – ami majd felvesz, és végre elindul a célunk felé.
Major Edit
