A vasárnapi 81-es úti tragédia megrázó képei

2019-03-11 | Magazin
(Fotó: MTI/Krizsán Csaba) Mint arról korábban bõvebben beszámoltunk, a 81-es úton Mezõörs közelében, egy balesetben hét ember életét vesztette 2019. március 10-én.

A baleset részletei és azt elszenvedõ részesei:

"Az adatgyûjtés során a rendõrök megállapították, hogy a 81-es számú fõúton történt halálos kimenetelû közúti közlekedési balesetben két nõ, négy férfi és egy gyermek – magyar állampolgárok – vesztették életüket.

Amint arról korábban beszámoltunk, halálos közúti közlekedési baleset történt 2019. március 10-én 10 óra 14 perckor a 81-es számú fõút 57+150. kilométerszelvényében, Mezõörs és a Kerékteleki leágazó között. A nyomozás adatai szerint egy 28 éves gyõri férfi közlekedett Kisbér felõl, Mezõörs irányába egy Opel Vectra típusú személyautóval. Haladása közben a sofõr egy autó elõzésébe kezdett, majd amikor manõvere befejeztével visszatért a saját forgalmi sávjába, elvesztette uralmát a jármûve felett és áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedõ Audival. Mindkét jármû kigyulladt.

A baleset során az Opel 28 éves vezetõje és 19 éves nõi utasa – rédei lakos – valamint az Audiban ülõ 37 éves nõ és 9 éves fiú – bakonyszombathelyi lakosok-, egy 25, egy 36 éves kisbéri és egy 45 éves gyõri férfi a helyszínen életüket vesztették.

A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Rendõr-fõkapitányság több ember halálát eredményezõ közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetõeljárás során – szakértõk bevonásával – vizsgálja a baleset körülményeit."
 

2019. 03. 11., h – 14:30

Gyõr-Moson-Sopron Megyei Rendõr-fõkapitányság

Forrás:police.hu

 

 

A baleset képei:

 

 

 

 

 

Fotó:MTI/Krizsán Csaba


 

 

 

 

 

Fotó: police.hu

 

 

Megosztás