Az államtitkár szerint már döntöttek a 81-es és a 13-as fõutak négysávúsításáról

2019-04-11 | Magazin
A Magyar Távirati Iroda április 10-i szerdai közleményében Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelõs államtitkárának Bükfürdõn tartott elõadása szerint a 81-es és 13-as fõút négysávúsításáról is döntött már a kormány. Ebben pontos dátumot nem említenek. Idézzük a közútfejlesztéssel foglalkozó hírt (kiemelve a 81-esre és a 13-asra vonatkozó részt):

Három éven belül kiépül a Szombathely-Körmend-Zalaegerszeg és az M7-es autópálya közötti új közúti kapcsolat, zajlik a kivitelezési program – jelentette ki szerdán Bükfürdõn a Közlekedéstudományi Egyesület által rendezett közlekedésfejlesztési és beruházási konferencián elõadásában Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelõs államtitkára.
 

    Elmondta, hogy elkezdõdött a kivitelezés az M86-os autóút Körmend és Szombathely közötti szakaszán, megépül az M76-os autóút Zalaegerszeg és Körmend közötti szakasza, de hamarosan indulhat a 8-as fõút négy nyomsávúsítása a litéri és a füredi csomópont között is, valamint Veszprémben is megépül a 8-as és a 82-es fõutak összekötõ szakasza.

    Az államtitkár szavai szerint már döntött a kormány a Komárom és Székesfehérvár között a 13-as és 81-es utak négysávúsításáról, ami részben tehermentesítené az  M1-es autópályát és az M5-ös autópályát a budapesti átkeléstõl.

    Mosóczi László elõadásában szólt arról is: nemrég fejezõdött be egy 106 milliárd forintos komplex útfelújítási program, amelynek köszönhetõen 1500 kilométeren újult meg a közúthálózat az ország minden szegletében.

    Úgy fogalmazott: ebbõl az útfelújítási programból "kimaradt" egy 16,4 milliárd forintos csomag, amit az idén fognak megvalósítani, ennek részleteirõl szavai szerint a következõ kormányülésen döntenek.

    A forrás rendelkezésre áll, a tervek megvannak, a kivitelezés pedig még ebben az évben be is fejezõdhet – mondta.

    Mosóczi László hangsúlyozta: a magyar falu program keretében még az idén 50 milliárd forintot fordítanak mellékutak és helyi utak felújítására, jövõre pedig szintén 50 milliárd forint forrás áll majd rendelkezésre ugyanerre a célra.

    Megemlítette, hogy évente 320 milliárd forint forrást biztosít a kormány az autópálya-építési program folytatására, szavai szerint ez az összeg az, amit a magyar költségvetés elbír, és amire az építõipari kapacitás is rendelkezésre áll.

    Vasúti fejlesztésekrõl szólva az államtitkár kiemelte, prioritást élvez a fõváros és a megyeszékhelyek közötti vasúti összeköttetések fejlesztése úgy, hogy a vonalakon 120-160 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhessenek a vonatok, a megyeszékhelyek közötti vonalakon pedig legalább 100-120 kilométeres legyen az óránkénti sebesség.

    Szavai szerint ugyancsak fontos cél a budapesti elõvárosi közlekedés folyamatos fejlesztése, a HÉV-vonalak felújítása és bõvítése, az elöregedett szerelvények korszerûbbre cserélése.

    Ismertetése szerint javítani kell a vasút energiafelhasználásán, folytatni kívánják a digitalizációt, amelynek fontos része az utastájékoztatás korszerûsítése.

    Szintén mûszaki fejlesztések kellenek Mosóczi László felsorolása szerint a Budapest-Bécs közötti összeköttetés gyorsításához, zajlik a Budapest-Pozsony-Prága-Varsó nagysebességû vasúti összeköttetés tervezése, készül a részletes megvalósíthatósági tanulmány.

    A várható eredmények természetesen attól is függnek, hogy az Európai Unió milyen finanszírozási forrásokat biztosít majd vasútfejlesztésre a 2021-2027-et-es idõszakban – jegyezte meg.

2019. április 10.

-MTI-

 

Címlapkép: uteppark.hu

 

 

Megosztás