Õ is Mórról indult: Radó Antal

2019-08-02 | Mór

Radó Antal, született: Roder Antal (Mór, 1862. június 29. – Budapest, 1944. november 22.) író, költõ, mûfordító, irodalomtörténész, Roder Adolf pedagógus fia.

 

Élete

 

Móron született, hol atyja Roder Adolf tanító volt; innét Szombathelyre került és Radó itt végezte elemi s középiskolai tanulmányait; 1876-tól fogva már a szombathelyi és egyéb vidéki lapokban (Vasmegyei Közlöny, Vasmegyei Figyelõ, Zala, Sopron, stb.) versei jelentek meg.

 

Korán kezdett idegen nyelveket tanulni, majd pedig irogatni az atyja által szerkesztett Honpolgár c. lapba, melynek 1879-ben társszerkesztõje lett s melyben magyar költõket fordított németre.

 

1879-tõl a Budapesti egyetem bölcsészettudományi karán tanult, eleinte a klasszika filológiát, késõbb modern filológiát, 1883-ban tanári és bölcsészdoktori diplomát szerzett.

 

Ez idõ alatt hírlapíró is volt; 1880 márciusában belépett a Függetlenség c. napilap szerkesztõségébe, melytõl az év õszén megvált, hogy Rómába menjen olasz nyelvi és irodalmi tanulmányok végett.

 

Ezúttal azonban csak pár hétig maradhatott ott, mialatt tárcákat írt a budapesti lapoknak.

 

Visszatérvén, a Pester Journalnál kellett állást vállalnia, ahová egyebek mellett irodalmi és színházi dolgokat is írt.

 

1881-ben Roder családi nevét Radóra változtatta.

 

Ekkor már Szász Károly a Kisfaludy Társaságban is bemutatta egy mûfordítását (Tasso Megszabadított Jeruzsálemének néhány énekét), melynek alapján a társaság felszólította az egész eposz lefordítására; a Budapesti Szemlében is kezdte már közölni mûfordításait, és ez évben készítette el a Kisfaludy Társaság mûfordítás-pályázatára Byron Lara-ját, mellyel az 1882-es nagygyûlésen Gyõry Vilmos bírálói jelentése alapján el is nyerte a pályadíjat.

 

Ugyanez évben kezdett dolgozni a budapesti Operaház számára, melynek számos dalmûfordítást végzett. 1883 márciusában meghívták a Magyar Ujság c. képes napilap szerkesztõjének, amely állásában csak félévet töltött, hogy azután a Pesti Hírlapszerkesztõségébe lépjen be.

 

1883 õszén újra elment Rómába, ahol ezúttal már nyolc hónapot tölthetett.

 

A közoktatásügyi miniszterium azonban nem küldvén el neki a kilátásba helyezett tanulmányi ösztöndíjat, itt is hírlapírással kellett kenyerét keresnie, sokat írva a Pesti Hírlapba, a Nemzetbe, a Fõvárosi Lapokba, a Pester Lloydba, sõt három hónapig belmunkatársa volt a Torraca szerkesztésében megjelent Rassegna címû olasz napilapnak is, a külföldi lapok szemléjét írva.

 

1884 májusában Torinoba ment néhány hétre, ahol Kossuth Lajos szívesen fogadta, onnét pedig Párizsba.

 

Visszatérve, ez év õszén belépett a budapesti tanárképzõ-intézet gimnáziumába, ahol egy évet töltött mint ösztöndíjas gyakorló tanár.

 

Ekkor tanári állás után nézett, de mivel a fõvárosban ilyen nem kinálkozott neki, belépett az országgyûlési gyorsirodába, ahol 1899-tõl revizori rangban mûködött.

 

1885 õszén a Budapesti Hírlap munkatársa lett, 1886 õszén újra a Pesti Hírlaphoz ment. 1887 tavaszán megnõsült és ez év nyarán szakított a napi zsurnaisztikával, melyhez azóta késõbb csak egy esztendõre tért vissza, 1895-6-ban, amikor a Magyar Hírlap hívta meg dolgozótársának.

 

Ez évben egyúttal a perzsa nyelv tanulására adta magát és Firdusi Sahnáméját kezdte fordítani. 1891-tõl a Magyar Könyvtár könyvsorozat szerkesztõje, 1901-tõl a Remekírók Képes könyvtárának szerkesztõje, 1885 és 1922 között pedig a képviselõház gyorsirodájának munkatársa, majd vezetõje volt.

 

Radót fõleg a mûfordítás terén kifejtett munkásságáért a Kisfaludy Társaság 1895-ben rendes tagjának választotta; a velencei tudós-társaságnak (Istituto Veneto) 1889-tõl volt levelezõ-tagja, 1897-ben az olasz korona-rend lovagja lett.

 

Egyik megalapítója volt az Otthon irodalmi és hirlapírói körnek, melynek három évig titkári, majd nyolc évig fõtitkári tisztjét viselte.

 

A budapesti olasz körnek (Circolo italiano) alapításától megszûntéig elnöke volt.

 

1926-tól a Magyar PEN Club igazgatóságának alelnökeként tevékenykedett.

 

Öngyilkos lett 1944. november 22-én.

 

 

Munkássága

 

Több verskötete, néhány irodalomtörténeti, verstani és mûfordításelméleti munkája jelent meg. Széles körû mûfordítói munkásságot fejtett ki; többek között Firdauszí,Petrarca, Ariosto, Shakespeare, Pierre Corneille, Schiller, Giacomo Leopardi, Alfred de Musset mûveibõl fordított magyarra.

 

 

Mûvei

 

Mûfordításai

Goldoni: Károly, a hazug (1882)

Shakespeare: Velenczei kalmár (1903)

Alfred de Musset: Mirõl álmodnak a lányok (1904)

Rasi Luigi: A színész mûvészete (1904)

Bracco Roberto: Hûtelen (1904)

Checchi: Az alsó révnél (1905)

forrás: wikipedia

Megosztás