Történelmi íjászversenyt rendeztek a Móri Szent György-heti Vigasságokon - Képgalériával

2019-04-29 | Sport
(Fotó:Nagy Pál) Pusztavámon, a Vajda János Erdészeti Erdei Iskola területén és környékén rendezte meg a Móri SE Íjász Szakosztálya 2019. április 27-én történelmi íjászversenyét. Megtelt az intézmény parkolója autókkal e szombati napon.

A program a Móri Szent György-heti Vigasságok részeként került lebonyolításra.

A tavalyival ellentétben az idõjárás (borult égbolt, szél) nem kedvezett a szervezõknek és a résztvevõknek.  Szerencsére az erdõben – ahol a rendezvény nagy része zajlott – a szelet kevésbé érezték.

Mint a szervezõk egyikétõl, Nagy Sándortól a helyszínen megtudtam: 56 nõi és férfi nevezõjük volt  különbözõ korosztályokban a minitõl (10 év alatt) a szenior korosztályig (50 év felett), akik az ország különbözõ tájairól érkeztek.

A rajt és a végállomás az erdei iskola területén volt  (itt várták meleg étellel is a versenyzõket), valamint a 24 leküzdendõ cél közül is itt volt az elsõ. A többit a Malomerdõ tanösvény mentén és környékén, csodálatos erdei környezetben helyezték el.  A célok közül nyolc ügyességi, nyolc lõlapos, és nyolc 3D-s állatfigurás volt.  Nagy Sándor azt is elmondta, hogy ezek közül voltak olyanok, melyeket a Magyar Íjász Szövetség ír elõ, másokat pedig a szervezõk határoztak meg, találtak ki.  A célokra 5-30 m-ig terjedõ távolságból lõhettek az indulók.

A rendezõk  az egyes állomásokat idén is környezetünkrõl, a Vértesrõl, annak nevezetességeirõl, történetérõl, élõvilágáról, valamint a magyar mondavilágból származó figurákról, vagy épp a borvidéki jellegre utalva nevezték el. De nem csak elnevezték, hanem meg is formálták azokat, mint pl. vaddisznó, róka, farkas, háromfejû sárkány, lovag  (utalva itt Szent György vitézre), lovas harc (mû lóról kellett lõni), szélkerék, Vata, Ottó, kincsesláda, hordó, lengõhenger, de volt gyorslövészet, … stb.  – mint arról magam is meggyõzõdhettem az útvonal egy részének bejárásakor.

Érdekesség, hogy a versenyzõk közül sokan középkori vagy korábbi hangulatot tükrözõ öltözetben és kiegészítõkben  vettek részt a versenyen.

Minden célra három lövést adhattak le.  A következõ kategóriákban versenyeztek: modern anyagból készült történelmi íj, természetes anyagból készült történelmi íj és vadász íj.   A díjazottak érmet, oklevelet kaptak (idõközben a rendezõk közzétették a verseny eredményeit is. Ebbõl kiderül, hogy a móriak több értékes helyezést – gyõzelem, dobogós helyek – értek el.

Aki ezen a napon ellátogatott a helyszínre, ezúttal is érdekes programon vehetett részt – és még jó levegõn is lehetett.
 
                                                                                                                                                                            Nagy Pál

 
Képgaléria: 
 

 

 

 

 

 

 

 

 
Fotó:Nagy Pál
 
 

Megosztás