Pályázhatnak az oroszlányi civilek

2019-01-31 | Hasznos infók
"Tavaly decemberben írták ki a társadalmi és sportcélú pályázatokat az említett célok megvalósítását szolgáló önkormányzati támogatások elnyerésére.

Kedden délután a mûvelõdési központba várták a város civil szervezeteinek képviselõit, hogy elsõ kézbõl szerezzenek információkat a sikeres pályázati anyag elkészítéséhez.
 

File Beáta jegyzõ arról szólt – többek között -, hogy Oroszlány rendkívül pezsgõ közösségi életét bizonyítja a több mint száz bejegyzett szervezet, ezek közül 30-40 olyan, amelyik rendszeresen sikerrel vesz részt az önkormányzati pályázaton.
 

– A civil szervezeteket nem kötik túlzottan szigorú jogszabályok, ezért rugalmasak, gyorsan tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, és olyan hiányterületeken is pillanatok alatt képesek megjelenni, ahol a kormányzati, közigazgatási szervezetek, állami intézmények nem éppen „problémaérzékenyek”, vagy merev szabályozásuk, bürokratikusságuk miatti lassúságuknál fogva sokkal nehezebben lépnek.

Viszont ne csak kritika hangozzék el részükrõl, hanem maguk is vessenek fel kérdéseket, javasoljanak megoldásokat és stratégiákat – fogalmazott a jegyzõ, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy idén március 18-ig kell leadni a pályázati anyagokat, és ez a határnap „kõbe vésett”. A bizottság április 18-ig bírálja el azokat és hozza meg döntését.
 

A továbbiakban Károlyiné Plóza Melinda jogi referens a pályázati kérelem benyújtásának szabályairól, a hiánypótlási lehetõségrõl, valamint a benyújtandó okiratokról tájékoztatta a jelenlévõket,

Keltai Erika pénzügyi ügyintézõ pedig a támogatások pénzügyi elszámolásának szabályait ismertette.

A társadalmi és sportcélú pályázati kiírásokat és anyagokat  ITT tekintheti meg!"

Forrás: oroszlany.hu

 

Megosztás