Nem született ítélet bokodi erõszak elõkészítõ ülésén

2019-05-21 | Magazin
"Nem tett beismerõ vallomást a férfi, aki a vád szerint bántalmazta, majd megerõszakolta fiatalkorú ismerõsét, majd õt az akarata ellenére reggelig fogva tartotta egy sátorban.

A vád szerint az elkövetõ a kiskorú sértett lánnyal együtt szeretett volna járni, azonban a sértett csupán barátként tekintett rá.

A férfi 2018. április 18. napján az esti órákban a Bokodot és az Oroszlányt összekötõ földúton a bokrok közé csalta a sértettet azzal az ürüggyel, hogy nézze meg, milyen leadni való rezet rejtett oda.

A vádlott a bokor alól kivett egy elõzõleg oda készített húsklopfolót, ekkor a sértett neki hátat fordított, a helyszínrõl távozni készült, mire a férfi a húsklopfolóval nagy erõvel, legalább három alkalommal a fején megütötte. A földre került sértettet a férfi fojtogatta, ököllel többször megütötte, majd vele akarata ellenére közösült.

A vádlott ezután sátrat állított fel a helyszínen, és bár a sértett haza akart menni, onnan nem engedte el, majd a sértettet még kétszer megerõszakolta.

A sértettnek az õt ért bántalmazás következtében arccsonttörése, orrcsonttörése és testszerte több zúzódása és horzsolása keletkezett, továbbá a nyakát ért szorítás alkalmas volt reflexes szívmegállás, azaz halálos eredmény elõidézésére is.

A 2019. május 20-án megtartott elõkészítõ ülésen nem született ítélet az ügyben. A bíróság a tárgyalást 2020. július 1-jére napolta, amikor tanúk, illetve orvosszakértõ meghallgatása és esetlegesen ítélet várható."


Tatabánya, 2019. május 20.

A Tatabányai Törvényszék Sajtóosztályának közleménye

Megosztás