A Videoton vállalatcsoport idei árbevétele elérheti a 190 milliárd forintot

2019-12-16 | Üzleti élet
A Videoton idei árbevétele elérheti a 190 milliárd forintot - mondta a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteken Székesfehérváron, a cég évzáró rendezvényén.

Széles Gábor elmondása szerint az idei növekedés néhány százalékkal haladja meg a tavalyit. Jelezte, hogy a 9-10 ezer fő közötti munkavállalót foglalkoztató cégcsoport saját tőkéje tovább emelkedett, miközben a beruházások jelentősen visszaestek 2018-hoz képest.
Megemlítette, a nemzetközi gazdasági helyzet miatt nehéz lesz a következő évük is, de bizakodásra ad okot, hogy a Videoton sok lábon áll. Példaként említette, hogy a korábban meglévő iparágak mellett megjelent az akkumulátorgyártás, és ismét készítenek számítógép alkatrészeket.
Sinkó Ottó társ-vezérigazgató rámutatott: a Videoton fő piacain jelentős visszaesés körvonalazódik jövőre. Szerinte a cégcsoportnál kisebb visszaesés várható, mint máshol, de elengedhetetlen a versenyképesség javítása, ez lesz a következő év legnagyobb feladata.
A világgazdaság változásairól azt mondta, hogy miközben a 2008-as válság óta az eurózóna GDP-je 22 százalékos kumulált növekedést mutat, addig a magyar GDP ennél is nagyobbat nőtt. Megjegyezte, hogy az eurózóna ipari termelése 2008 óta nem nőtt, az idén már zsugorodott is, míg a hazai és a régiós ipar ebben az időszakban dinamikusan nőtt, bár ennek a fő oka véleménye szerint egyfajta „termelési átcsoportosítás” volt.
Úgy vélte, a gazdasági lassulás a régiót jobban fogja sújtani, mint a nyugat-európai országokat, köszönhetően a bérek drasztikus emelkedésének, a munkaerőhiánynak és a versenyképesség csökkenésének.
Lakatos Péter társ-vezérigazgató szerint a Videotont elérheti a fejlődő országokra jellemző „növekedési csapda”, ami azt jelentené, hogy egy ponton túl már nem fejlődik könnyen. Azonban ebből ki lehet törni a kutatás-fejlesztés további erősítésével, diverzifikációval, világszínvonalú infrastruktúrával, illetve magasabb fokú automatizálással – mutatott rá. További megoldásnak nevezte a start-upokkal való együttműködést, amelyek viszont jóval nagyobb rugalmasságot követelnek, mint a hagyományos vállalatok.
Cser-Palkovics András polgármester a fehérvári és a magyar gazdaság egyik meghatározó cégcsoportjának nevezte a Videotont, amelynek társadalmi felelősségvállalása is kiemelkedő.
A nyilvános cégadatok szerint a Videoton Holding Zrt. 2018-as konszolidált árbevétele 185 milliárd forint volt és 18,9 milliárd forint adózott eredményt ért el; 2017-es konszolidált árbevétele 171 milliárd forint volt, ekkor 13,4 milliárd adózott eredményt realizált.

-MTI-

Megosztás