Erdőtelepítés is indul Székesfehérváron

2019-11-07 | Helyi közélet
(Fotó:OKK Fehérvár) Elkezdődött az átlagosnál nagyobb, 20-25 cm törzsméretű fák telepítése Székesfehérváron. A Városgondnokság a következő napokban mintegy 300 díszfát, 500 díszcserjét és 35 örökzöldet ültet a közterületeken. A fehérvári program mintegy 120 ezer fa telepítését tartalmazza, ugyanis jelentős erdősítési program kezdődött. A Sóstó melletti ligeterdőt ötezer juhar, szil, kőris, kocsányos tölgy alkotja majd, a Palotavárosi tavak környékén pedig 113 ezer erdészeti csemete kerül a földbe.

Még ősszel jelentős fatelepítés kezdődik Székesfehérváron

A meglévő nyolcvanezres belterületi faállomány mellé tavaly is rekordmennyiségű növényt ültettek Fehérváron: több mint 1200 többször iskolázott fát és több mint 11 ezer bokrot és cserjét, továbbá 170.000 tő virágot ültetett a Városgondnokság Fehérváron. A következő napokban mintegy 300 díszfa, 500 díszcserje és 35 örökzöld kerül a közterületekre. Az utóbbi évek zöldfejlesztéseinek eredményét azonban 10-15-20 év múlva láthatjuk majd igazán, amikorra erejük teljében láthatjuk majd a fákat, cserjéket.

Várostűrő fajtákat ültetnek a közterületekre

A nagy törzsméretű fák telepítése csütörtökön reggel kezdődött. A legtöbbet a Családok ligetében, a Kelemen Béla, a Szent Gellért, a Rác, a Gugásvölgyi, a Kodolányi János, a Hübner András és a Schwäbisch Gmünd utcában ültetik a kertészek, de a telepítés szinte a város minden részét érinti. A szakemberek géppel ássák az ültetőgödröket ebben az évben is, ugyanis nagy földlabdával érkeznek az előnevelt, többször iskolázott fák, melyeket a súlyuk miatt szintén géppel helyeznek bele a gödrökbe. Az ültetőgödröket azért ássák az átlagosnál nagyobbra a szakemberek, hogy lazább legyen a talaj a fa gyökérzetének, és könnyebben megindulhasson a fejlődésük.

A Városgondnokság idén ősszel városi faültető csapatot állított fel

Juharok, kőrisek, lepényfák, gyertyánok, díszcseresznyék, platánok, csörgőfák, égerek és atlasz cédrusok a legjellemzőbb fajták, amik idén a fehérvári lakókörnyezetek közelébe kerülnek. A díszcserjék közül pedig a legtöbb a babér és a hortenzia. A fajták kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont volt, hogy várostűrők legyenek. A most ültetendő fák esetében újdonság lesz majd, hogy kipróbálja a Városgondnokság az öntözőzsák használatát, ami folyamatos vízellátást biztosít a frissen telepített fáknak.

Erdősítési program a Palotavárosi tavaknál

A Palotavárosi tavak mentén – az azok közvetlen környezetében található – összesen mintegy 17 hektár nagyságú területeken 113 000 erdészeti csemetét ültetnek el. Az erdősítési program érinti a Sóstó Természetvédelmi Terület Sárkeresztúri út felőli, keleti kapu melletti területét is, ahol 5000 fát ültetnek, létrehozva ezzel egy összefüggő, sűrű borítottságú, fásított területet. A Közgyűlés októberben meghozott döntésének értelmében kezdődött meg az erdősítési program Székesfehérváron. A 113 ezer csemete telepítésének költsége azonban meghaladja a közbeszerzési értékhatárt, így pályáztatás keretében kezdődött meg a telepítést végző szakcég kiválasztása. Az eljárást követően, még idén megkezdődhet majd az erdészeti csemeték kiültetése is a klíma- és környezetvédelem jegyében a Palotavárosi tavak melletti területeken.

 

OKK Fehérvár

 

Megosztás