Körforgalmak és irányhelyes kerékpárút a Móri úton

2019-09-10 | Helyi közélet
(Fotó:OKK Fehérvár) Irányhelyes kerékpárutakat alakítanak ki és körforgalmakra cserélik a kereszteződéseket a Móri úton.

A legutóbbi felsővárosi lakossági fórumon már ismertetett fejlesztési terveket és az ott felmerült lakossági problémákat nézte meg helyszíni bejáráson dr. Cser-Palkovics András polgármester, Földi Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője, Bozai István városgondnok és Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője. Mint Földi Zoltán elmondta, a legtöbb lakossági igény Székesfehérvár egyik jelentős bevezető sugárútjának, a Móri útnak a felújítására vonatkozott.

A terv főbb elemeit Nagy Zsolt ismertette. Hangsúlyozta, hogy a jelenleg nem kihasznált parkolás újragondolásával, zöldterület elvétele nélkül tudják megvalósítani a kétoldali kerékpársávokat. A templomtól a Gerle utcáig épülnének az irányhelyes kerékpársávok, a Gerle utcától kifelé pedig egy oldalon haladna tovább egy kétirányú közlekedésre alkalmas kerékpárút. Az útburkolat mellett a járdák is megújulnak. Körforgalmat alakítanának ki a Bíróság előtti kereszteződésnél, a Zichy ligetnél és a Szent Vendel köz – Móri út találkozásánál is. A tervek szerint a Fecskepart utca is becsatlakozna a Móri útba egy körforgalommal, ami egy plusz kijutási lehetőséget adna a felsővárosiaknak, és csökkenthetné a Gerle utca forgalmát.

Ez a fejlesztés párhuzamosan történne meg azzal a nagy állami útfejlesztéssel, ami a 81-es főút négysávosítását jelentené, mely észak-nyugat felől továbbhaladást biztosítana az M7-es negyedik Fehérvár melletti csomópontjáig és nem a város közlekedését terhelné ez a forgalom – mondta dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. “A 81-es négysávosításával együtt fontos célunk, hogy csak azoknak kelljen bejönniük autóval a városba, akiknek itt van dolguk, a tranzitforgalom pedig kerülje el a Székesfehérvárt.”

 

OKK Fehérvár

Megosztás