Megnyitott a Kori Liget

2019-12-02 | Székesfehérvár
/fotó:OKK Fehérvár/ Advent első vasárnapján megnyílt a Kori Liget: a gyerekek az első igazán hideg hétvégén, de napsütésben vehették birtokba a belvárosi jégpályát. A polgármester a megnyitón azt mondta, egyedülállóan csodálatos környezetben működik a székesfehérvári pálya, a kilátogatók pedig szeretik és igénylik. A jegyárak nem változtak tavaly óta, és az óvodai, iskolai csoportok idén is ingyenesen korizhatnak délelőttönként.

Sokan érkeztek mvasárnap délelőtt a Zichy ligetbe a Zenepavilonhoz, és korcsolyát húztak, hogy elsőként futhassanak a Kori Liget jégpályáján.

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester az adventi időszak szép hagyományáról azt mondta, a Zichy liget fantasztikus környezetet ad ehhez a csodálatos téli sporthoz, amit Székesfehérváron sokan szeretnek és sokan űznek. A jégpálya minden eszközével – és az üzemeltetési feladattal – együtt a Városgondnokság tulajdona; a fejlődésnek megvan a lehetősége a következő években. Hogy van rá igény, azt évről évre bizonyítják a használók, elsősorban a gyermekek és a fiatalok, tette hozzá a polgármester, és megköszönte minden közreműködő munkáját, a környékbeliek türelmét, és a kilátogatóknak, hogy részt vesznek ebben a remek programban.

Bozai István
városgondnok is köszönetet mondott a kollégáinak az elmúlt néhány nap megfeszített munkájáért, hiszen nemrég még 15 fokot mértek a pályán. Tél végéig várják a mozogni vágyókat a csaknem 800 négyzetméternyi jégfelületen, mindennap 8 és 20 óra között.  Az óvodás és iskolás csoportok hétköznap délelőttönként, előzetes bejelentkezés alapján ingyenesen használhatják a pályát (koriliget@varosgondnoksag.hu vagy 70/528-6260).

A jegy- és bérletárak nem változtak tavaly óta: a 3 év alatti kisgyermekek ingyenesen léphetnek jégre, 14 éves korig hétköznap 800, hétvégén 1000, a felnőtteknek 1000, illetve 1200, a családoknak pedig (2 felnőtt, 2 gyerek) 3000, illetve 4000 forintot kell fizetniük. A 10 alkalomra szóló gyerekbérlet 7.200 forint, a 10 alkalomra szóló felnőtt bérlet 9.000 forintba kerül. A Ligetben lehet korcsolyát bérelni, éleztetni, vannak zárható szekrények, és büfé is működik.

OKK Fehérvár

 

 

 

Megosztás