A székesfehérvári belvárosi Vörösmarty Színháznak nagy múltja, vezetõ szerepe van a magyarországi színjátszás történetében.
Színpadán a legkiválóbb magyar színmûvészek léptek fel az elmúlt több mint száz esztendõben.
Az elmúlt évtizedek és korunk színésznemzedékeinek tagjai közül is sokan kezdték pályafutásukat ezen a helyen, amely 1913 óta viseli Vörösmarty nevét.
Az elõzmények
Fehérvár közönsége a kõszínház megépítése elõtt sem maradt ki a színházi életbõl, hiszen addig a kor legendás színmûvészei a város fogadóiban léptek fel.
A városban megforduló színtársulatok a XVIII. század végén és a XIX. század elején a német többségû belváros és a városban állomásozó osztrák tisztikar igényeinek megfelelõen németajkúak voltak; az elsõ magyar színtársulat 1813 októberében jelent meg a városban.
Kultsár István pest-budai társulata ekkor mindössze nyolc napig játszott a fehérvári publikumnak, de a következõ év tavaszán és õszén már egy-egy hónapot töltöttek itt, összesen 47 estén léptek fel teljes társulattal, valamennyi színjátéktípussal.
A társulat feloszlása után, amikor úgy látszott, hogy a magyar színmûvészet ügye ismét holtpontra jut, Fejér megye közönsége közadakozásból hosszú idõre otthont adott a magyar színészet legjobb mûvelõinek.
(Petõfi is játszott Fehérváron)
Az 1818-1837 között mûködõ „Székesfehérvári Nemzeti Játék Színi Társulat” otthona a Kossuth utcai Gyõry-ház volt. A ház egyik felében a Pelikán fogadó, a másikban a „theatrum szálája” helyezkedett el, ahol egyébként már 1790-tõl kezdve tartottak színielõadásokat. A hatalmas terem – amely 1873 augusztusában összedõlt – egyik végében a karzat, a másikon a színpad, a zsinórpadlás és az öltözõk kaptak helyet.
A vármegye sokrétûen pártolta a színjátszást: átvállalta az igazgatás anyagi terheit, ingyenesen a társulat rendelkezésére bocsátotta a Pelikán fogadó nagytermét és biztosította a színészek elszállásolását a Bajzáth-házban, a Pelikán nagytermét pedig nagyrészt adományokból és felajánlásokból alakították át színházzá.
Ürményi József, Fejér vármegye fõispánja elismerõleg írt errõl a színházról: „A színházat igen színesnek találtam, jól van világítva, erõs fénylámpával a közepén, mint a pesti vagy a budai jól ellátott színházban, a zenekar 16 tagból áll, a ruhatár pedig nagyszerûbb, mint Pesten.”
A vármegyei igazgatás komolyan vette a színjátszás nyelvmûvelésben betöltött szerepét, de ismerte nemesi pártolói igényeit is.
Ezért az elsõ hónapok után, amikor a vándorszínészet Kotzebue-ra és a vígjátékokra épített átlagmûsorát játszották, egyértelmûen a vitézi játékok és a szomorújátékok irányába mozdították el a repertoárt, és – mintegy learatva az 1810-es évek drámafejlõdésének eredményeit – a magyar tematika és az eredetiség szempontjait igyekeztek érvényesíteni.
Mûsorukra mihamar felkerültek a kortárs témájú, máshol már cenzúra tiltotta mûvek, amelyeket aztán a társulat nagy sikerrel játszott más városokban, köztük Pest-Budán is.
A színház jelentõsége kezdettõl fogva túlnõtt a kis vidéki város méretein, s mûködése a magyar színészet történetének fontos fejezete.
Kiemelkedõ szerepe nem csak abban nyilvánult meg, hogy a budai színészet válsága idején helyet adott a magyar Tháliának, foglalkoztatta Kántornét, Dérynét, Szentpétery Zsigmondot, Lendvainét, útnak indította Laborfalvi Rózát és számos más nagy színészünket, hanem abban is, hogy a Gyõry-ház színpadán mutatták be az új magyar drámairodalom elsõ jelentõs alkotásait.
(Laborfalvi Róza)
Különösen Kisfaludy Károly mûveit játszották igen nagy sikerrel: a romantika elsõ nemzedékének vezére öt darabot írt a fehérvári társulat számára (A tatárok Magyarországon, Ilka vagy Nándorfehérvár bevétele, Stibor vajda, A kérõk, A pártütõk).
Kisfaludy drámáinak, vígjátékainak és történelmi tragédiáinak jelentõsége az volt, hogy magyarul szólaltak meg és nemzeti érzést, hazaszeretetet hirdettek.
1820-ban Szammer Pál nyomdájában jelent meg a „Magyar Theátrumi Zseb Könyvetske”, amely így méltatja Kisfaludy munkásságát:
„Méltó dicséretet és köszönetet érdemel Kisfaludy Károly úr munkás fáradozásáért: megmutatta a Tit. Szerzõ Úr, hogy a magyar nyelv komor valósága nemtsak a szomorú történetek lefestésére alkalmas, hanem az érzékeny és víg tárgyak gyengébb rajzolását is eltalálja, ha értõ kéz vezérli az etsetet, amelynek követésére méltó példáját adta a szép Magyar Jambusokban írt eredeti darabjaival, melyekkel a Tek. Theatralis igazgatóság könyvtárát gazdagította.”
Nagy szerepe volt a fehérvári társulatnak a világ legnagyobb klasszikus drámaírója, William Shakespeare drámáinak magyar nyelven való bemutatásában is.
Ezen a színpadon hangzott fel elõször magyarul Lear király panasza és a szomorú sorsú dán királyfi, Hamlet örök kérdése, a „lenni vagy nem lenni”.
Itt találkozott a magyar közönség elõször a Macbeth-tel és a Makrancos hölgy is itt került elõször színpadra.
A fehérvári színjátszás további történetében az 1842/43-as évad tarthat számot különös figyelemre. Petõfi vándorszínész korszakának ideje ez, a Fehérvárott is játszó Szabó-társulatnál. A költõ a „Párisi naplopó”-ban lépett elõször színre, Borostyán mûvésznéven.
A színház története
A székesfehérvári Vörösmarty Színház hazánk egyik legújabb, és mégis a legrégebbiek közül való színháza.
Az eredeti színház átadására 1874. augusztus 22-én került sor, az avatási ünnepségen a Kisfaludy Társaság képviseletében Jókai Mór és Gyulai Pál, a Tudományos Akadémia részérõl pedig Arany László és Pulszky Ferenc jelent meg. Jókai alkalmi köszöntõjét Laborfalvi Róza mondta el; az avató díszelõadáson Katona József Bánk bánját mutatták be.
A fehérvári színháznak nagy múltja, dicsõ szerepe volt a magyarországi színjátszás történetében.
Színpadán a legkiválóbb magyar színmûvészek léptek fel: Varsányi Irén, Hegedûs Gyula, Rózsahegyi Kálmán, Ladomerszky Margit, Bajor Gizi.
A második világháború során, 1944-ben a nagy múltú színház elpusztult, teljesen kiégett.
Széleskörû társadalmi összefogás keretében a város lakossága újjáépítette a színházat, amely 1962. november 7-én nyitotta meg ismét a kapuit: ekkor a budapesti Nemzeti Színház mutatta be Vörösmarty Csongor és Tünde címû darabját Törõcsik Mari és Bitskey Tibor fõszereplésével, Marton Endre rendezésében.
(Csongor és Tünde – Törõcsik Mari és Bitskey Tibor)
Az ördögfiókákat Garas Dezsõ, Gelley Kornél és Horváth József alakította, a további szereplõk között Major Tamás, Ungváry László és Szirtes Ádám nevét is megtaláljuk.
Az 1962. évi alapító okirat nem színháznak, hanem „színházi célú mûvelõdési intézménynek” nevezi a város színházát, de a közönség, a színházi emberek, a sajtó sohasem nevezte másként, mindig színháznak, ahogy az épület homlokzatán is ez áll: Vörösmarty Színház.
A csak befogadószínházként mûködõ fehérvári teátrum évtizedekig nem rendelkezett önálló társulattal. 1983-tól kezdõdõen azonban mind határozottabban kezdett törekedni az önállóságra, életre keltve megannyi kitûnõ darabot, megteremtve ezzel a fehérvári színházi mûhelyt, a saját arculatú alkotó munkát.
Eleinte csak egy-egy bemutatóra szerzõdtettek színmûvészeket, de 1995 júniusában a városi önkormányzat lehetõvé tette, hogy tíz fiatal színésszel (Brunner Márta, Fehér Adrienn, Horkay Péter, Németh Attila, Szabó P. Szilveszter, Szomor György, Tihanyi Lívia, Várfi Sándor, Zakariás Éva, Závodszky Noémi) létrejöjjön a színház társulatának magja.
Ez a névsor 1997-ben tovább bõvült: a Vörösmarty Színházhoz szerzõdött Kállay Ilona és Szabó Gyula – az önkormányzat ugyanis további tizenhat színmûvész szerzõdtetését biztosította.
Ez azt jelentette, hogy a pályakezdõ fiatalok mellé érettebb, tapasztaltabb mûvészek érkezhettek Fehérvárra, és a társulat azóta is folyamatosan bõvül és változik. Évadról évadra egyre tekintélyesebb méretû társulat adja elõ a színmûveket és az elõzõ évadok legnagyobb sikereit.
A következõ több mint negyven év során nem történt felújítás az épületben. A színpadtechnika, az elektromos hálózat elavult, az épület állaga leromlott, így elkerülhetetlenné vált a felújítása.
Több sikertelen pályázat után 2003-ban végre siker koronázta a város erõfeszítéseit, és sikerült központi támogatást nyerni a rekonstrukcióhoz. A befogadószínháznak épített házat a társulat már kinõtte, ezért a felújítási terv bõvítést is magába foglalt, így valójában egy új színház épült Székesfehérváron.
A Színházat a 2004 nyarán megkezdett teljes felújítás és átépítés befejezése után adták át a közönségnek.
A négymilliárd forintos rekonstrukció során 3500 köbméter betont, 350 tonna acélt, 160 kilométernyi elektromos és informatikai kábelt, 16 kilométernyi gépészeti csövet, 1900 négyzetméter kõburkolatot használtak fel – gyakorlatilag egy vadonatúj teátrum várja a közönséget, hiszen a régi színházból csak a külsõ fõfalak maradtak meg.
A korábbi belsõ elrendezést teljesen szétbontották, a nézõtér visszakapta színházi jellegét, megszûnt az erkély, helyette páholyokat alakítottak ki és az egész nézõtér légkondicionált lett.
Csúcstechnikát építettek be a színpadra is: új világítási hidak, új reflektorok, motoros díszlethúzók vették át a korábbi, mára már teljesen elavult színpadtechnika feladatait.
A korábbi egyszerû forgószínpadot gyûrûs forgószínpad váltotta fel, ami azt jelenti, hogy a forgó közepe és gyûrûje egymástól függetlenül is mozgatható, értelemszerûen akár egymással ellentétes irányban is, ami látványos díszletváltásokat tesz lehetõvé.
Ugyancsak gyors és látványos díszletezést valósít meg az a 36 tagból álló díszletmozgató kocsi, amely a hátsó színpadról fél perc alatt áthúz egy teljesen felépített díszletet a színpadra.
A színház ma
A Vörösmarty Színház repertoárja nagy, folyamatosan játszik prózai színmûveket, tragédiákat, vígjátékokat, operákat, operetteket, sõt musicalt és gyermekdarabot is.
A társulatnak több ismert, híres színésze van, sokan a pályájukat kezdték itt, mások idõsebb korukban szerzõdtek a társulathoz, a vendégként itt játszó mûvészek száma is jelentõs.
A színházat 2012 augusztusa óta Dr. Szikora János igazgatja.
Az épület maga Székesfehérvár egyik nevezetessége, a városban lakók büszkesége, kedvelt turistalátványosság. (forrás:wikipedia)
| Vörösmarty Színház | |
 |
|
| A Vörösmarty Színház épülete | |
| Korábbi nevek: Fehérvári Színház | |
| Hely | 8000, Székesfehérvár, Fõ utca 8. |
| Építési adatok | |
| Építés éve | 1872–1874 |
| Megnyitás | 1874. augusztus 22. |
| Rekonstrukciók évei | 1962–2004 |
| Építési stílus | szecessziós, eklektikus |
| Tervezõ | Koch Henrik és Szkalniczky Antal |
| Építész(ek) | Színészpártoló Társaság – 1860 |
(forrás:wikipedia)
Legközelebb: a Vörösmarty Színház régen és ma – képekben !
