„A kertvárosi területek mellett a lakótelepi utcákra, parkolókra és járdákra is nagy figyelmet fordítunk. A Királykúton az utak és a parkolók felújításának második üteme kezdõdik azzal, hogy megújul a Mikszáth Kálmán utcától egészen a Forgó utcáig az út és a járda.” – mondta el Földi Zoltán, Felsõváros önkormányzati képviselõje. Az aszfaltburkolat 1749 négyzetméteren újul meg, 262 méternyi új szegélyt építenek és felfestik az útburkolati jeleket és a parkolókat is a megújult útszakaszon.
A képviselõ kiemelte, hogy a folytatásban, a harmadik ütem keretében egészen a Cserkész utcáig újítják majd fel a Királykút lakónegyed belsõ útjait. Sokan jelezték a képviselõi fogadóórán is, hogy nagy szükség lenne a felújításra, ami idén nyár végéig el is készül.
A kivitelezõ a lépcsõházak hirdetõtábláira és ajtóira kiragasztott plakáton értesíti a lakókat az éppen aktuális munkálatokról, valamint az útfelújítás alatti forgalomkorlátozásokról.
OKK Fehérvár