Megújult járdák, térköves sétány

2019-06-18 | Helyi közélet
(Fotó:OKK Fehérvár) Hat megújult járdaszakaszt adtak át ma délelõtt a Köfém lakótelepen. A beruházás csaknem eléri az 50 millió forintot. Közben készül a teljes lakótelepet átszelõ térköves sétány is, melyet a tervek szerint július végén adnak át.

A Városgondnokság ÚT-HÍD 2017-2019. programja keretében megvalósult felújítás érintette a Köfém lakótelep 18. – 20., 21. – 23., 36. – 38. és a Budai u. 163. sz. elõtti, 36. és 39. közötti, valamint az orvosi rendelõhöz vezetõ járdákat.

Dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselõ elmondta, a Köfém lakótelep épületei és kiszolgáló járdái az 1960-as években készültek, azóta itt nem volt felújítás. Egyes szakaszok balesetveszélyessé, leomlott állapotúvá váltak, de volt olyan szakasz is, ahol nem is volt járda, így a fûben, vagy éppen a keskeny úttesten lehetett gyalogolni. A teljes járdafelújítási programjuk három éve kezdõdött és most fejezõdött be. Minderre nagy szükség volt, és a lakók örülnek is neki.

Tímár Tibor, a Városgondnokság útfenntartási ügyintézõje arról beszélt, hogy a betonos járdák elöregedett kopórétegét eltávolították, kijavították az alépítményben talált hibákat, újjáépítették a csatlakozó szegélyeket, majd aszfaltréteggel fedték be az érintett szakaszokat. A munkával mintegy másfél hónap alatt végeztek.

Közben külön projektelemként készül a Köfém lakótelepet teljes egészében átszelõ, új sétány is, a tönkrement aszfaltréteg helyére térkõburkolat kerül. A beruházás szerzõdés szerinti befejezési határideje szeptember 30., de azon lesznek, hogy jóval elõbb, már július végén átadják a sétányt.

A járdafelújítás és sétányépítés teljes bekerülési költsége 49 millió 600 ezer forint, amelyet a város saját forrásból biztosít.

OKK Fehérvár

Megosztás