Emléktáblát avattak a Don-kanyar kápolna létrehozóinak tiszteletére

2019-04-07 | Magazin
(Fotó:OKK Fehérvár) Méltósággal teli esemény keretében emléktáblát avattak szombaton délután azok tiszteletére, aki megálmodták és anyagi hozzájárulásukkal, munkájukkal támogatták a Don-kanyar Emlékkápolna felépítését.

A pákozdi Mészeg-hegyen a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség tagjai gyûltek össze, hogy részvételükkel köszönetüket fejezzék ki az emlékhely létrehozóinak – kiemelten Bobory Zoltánnak, a kápolna megálmodójának – és közösen adózzanak a katonahõsök emlékének.
 

1992-ben a Doni Bajtársak Szövetségének akkori elnöke, Bobory Zoltán kezdeményezte a Doni Emlékkápolna létrehozását. A jó és nemes ügy érdekében addig soha nem látott összefogás jött létre. A kezdeményezés mellé állt Székesfehérvár Önkormányzata, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, továbbá a történelmi egyházak és civil szervezetek. Ebbõl az összefogásból hozták létre a Don-kanyar Kápolna Alapítványt, melynek felhívására az ország minden részérõl érkeztek pénzbeli felajánlások vállalkozásoktól, intézményektõl és magánszemélyektõl. Doni túlélõk, a hõsök hátramaradt özvegyei  és árvái, nyugdíjasok, diákok is voltak az adakozók között. Összefogott az ország, hogy emlék- és zarándokhelyet  emeljenek a Don-kanyarban 1943. január 12-én bekövetkezett orosz áttörés és a visszavonulás áldozatainak emlékére.
 

A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség 2018. évi közgyûlésén elhatározta, hogy emléktáblával tiszteleg azok elõtt, akik megálmodták, adományaikkal lehetõvé tették, és szakértelmük, munkájuk hozzáadásával megépítették a Doni Emlékkápolnát. A bronz emléktáblát az alkotó Nagy Edit szobrászmûvész és Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere közösen leplezték le.

A táblán kiemelten szerepel Bobory Zoltán neve, aki az emlékhely megálmodója, az összefogás kezdeményezõje, az alapítvány titkára, a Doni Szövetség volt elnöke, jelenlegi tiszteletbeli elnöke, Székesfehérvár díszpolgára. Megható gondolatokat idézett a megjelentekhez: "Azért, hogy ez a kápolna felépülhetett, nekem nem jár már köszönet. Megkaptam annyi köszönetet az elmúlt évtizedek alatt, ami miatt én bátran merem mondani életem végéig, hogy boldog ember vagyok! S azért, hogy én boldog ember lehetek, nekem nem jár köszönet!"

Az avatóünnepség méltó zárásaként Brájer Éva, Berdó Gábor és Bobory Zoltán közösen koszorúzták meg az ismeretlen katona sírját a kápolnánál, majd a résztvevõk is elhelyezték az emlékezés virágait.

 

Forrás:OKK Fehérvár

 

 

Az alkotó Nagy Edit

 

Fotók:OKK Fehérvár

 

 

Megosztás