Ismeri Székesfehérvár környékét ? Mátyás király itt várta hitvesét, Beatrixot: Csór

Fekvése

Székesfehérvár és Várpalota között fekszik, utóbbihoz kicsit közelebb. Három kilométerre található Veszprém és Fejér megye határa. Északon a Bakony, délen a Sárrét öleli körbe.

A szomszédos falvak közül egyedül Iszkaszentgyörgyre vezet út. Csór kiemelt vízbázissal, rendkívül jó minõségû vízzel rendelkezik.

A vízmû melletti hegybõl fakadó karsztforrás látja el vízzel Székesfehérvárt és a helyi lakosokat. De egyéb források is léteznek, amelyek enyhén meleg vizûek.

Vasútállomása Csór-Nádasdladány, a falutól kb. 5 km-re a Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonalon van. A község 2006-ig a 8-as fõúton feküdt, ekkor megépült a Csórt elkerülõ fõútszakasz, a községen áthaladó út mellékúttá vált (82 101-es közút).

Története

A terület történelme egészen az õskorig visszavezethetõ, hiszen az elmúlt évtizedek ásatásai, kezdve a neolitikumtól, bezárva a középkorig egy sor kultúrát és letelepedési nyomot feltártak.

Ezen ásatások alapján egyértelmûen kijelenthetõ, hogy a település több mint 6000 éve folyamatosan lakott.

Az õskorban fõleg a mai peremterületeken éltek (Csárdatetõ alja, Sér hegy), az ókorban római kereskedelmi út haladt át a falu mai területén.

A régészek kikötõkhöz (az ókorban a Nádor csatorna elõdje alkalmas volt arra, hogy folyami hajókkal közlekedjenek rajta) vezetõ utakat találtak, amik azt feltételezik, hogy igen mozgalmas lehetett az élet a császárkorban.

Így a szárazföldi kereskedelem mellett igen élénk vízi forgalom is jellemzõ volt a térségre, ahonnét a gazdag Gorsium-Balaton (Lacus Pelso) térség szinte végig elérhetõ volt. A népvándorlás alatt langobárdok és gepidák telepedtek itt meg hosszabb-rövidebb ideig.

A 2000 után kezdõdõ ásatások a mai Vendel-dülõ területén, egy nagyjából 100 méter sugarú körben minimum 5 népcsoport megtelepedését regisztrálták. Ezen tények alapján nyugodtan kijelenthetõ, hogy a település a feltárt idõszakok alatt népszerû és igen forgalmas földrajzi elhelyezkedéssel bírt.

1193-ban III. Béla a fehérvári keresztesek konventjének adományozta Bivalt. Bival ma az a terület, amit a hagyomány Gusztus-pusztának hív. Eredetileg a konvent custosának a kezében volt.

Ám ezt nem lehet szervesen Csór történetéhez kapcsolni. Nem úgy az 1256-os kódexbeli említést. Ekkor Chort emlegetnek, ami az ótörök Cur méltóságnévre vezethetõ vissza. Falunk nevét igen sokféleképpen olvashatták a kutatók: Choor, Czor, Czur, Chior, Chyor, Csoór.

(A római katolikus templom – fotó:wikipedia)

A történeti feldolgozások nem írnak róla, de Csór minden bizonnyal része lehetett annak a besenyõ ispánságnak, amelynek alapítási ideje bizonytalan, s ami 1352-ben tagozódott be a magyar vármegyerendszerbe.

Az ispánság északi része Csór, míg a déli a Tolna megyei Kajdacs lehetett. Ha abból indulunk ki, hogy Fehérvár fejedelmi, késõbb királyi központ volt, akkor a besenyõ vezéri székhelyi címet Csórnak kellett betöltenie. Ezt igazolja a település nevének etimológiája.

1476. december 11-e jeles nap a község történetében. Elõzõ napon Mátyás király Fehérvárra jött, hogy bevárja hitvesét Beatrixot. 11-én az egész követség megindult Csór irányába, hogy már ott fogadja a hitvest. Ennek emlékére a helység címerében a csukát tálcán felszolgáló fogadós látható, valamint Mátyás király és egy holló. És persze a szõlõfürt.

A török a XVI. század folyamán többször is végigdúlta Fehérvárt és környékét. Akik tudtak, a mocsárba vagy a környezõ hegyekbe menekültek. A folyamatos rablások lehetetlenné tették itt az életet.

Azt viszont biztosan tudjuk az összeírásokból, hogy Csór sohasem néptelenedett el teljesen, hiszen mûködtek a malmok, s másfél jobbágytelek után szedték az adót. A jobb idõkben hét malmot tudott életben tartani a Csabafõ forrásból fakadó bõvízû patak.

A község fõ birtokosai a nemes Nedeczky, gróf Cseszneky, Szõgyény-Marichés Somssich családok voltak.

A török elvonulása után fõleg református helvétek (egy szerencsés véletlennek köszönhetõen kiderült, hogy a német nyelvû helvétek fõképpen Sigriswilbõl és környékérõl érkeztek) és katolikus svábok, valamint tótok érkeztek. De jó néhány magyar család is letelepedett.

A falu 1780-ban háromnyelvûnek, 1818-ban kétnyelvûnek számított. A falu õsi része a Tabán, amit egyértelmûen bizonyít a terület szerkezete (halmaz). Ha az ország többi Tabán elnevezésû településrészét megfigyeljük, akkor észrevehetjük a vizet, a fakadó forrást, ami egyben az õsi pogány vallásokban az áldozat bemutatóhelye, valamint az állatbõröket ezeken a helyeken mosták.

Ettõl kezdve a lakosságszám emelkedett, a 19. századi gazdasági fellendülés következtében majdnem elérte a kétezret. Fõleg agrárnépesség lakta. A kivándorlás és az elsõ világháború visszavetette a növekedést.

1939-ig mérsékelt változást láthatunk. Az újabb világháború a csóriaknak már nemcsak a frontélmények mesélését jelentette: 1944 decemberétõl1945 márciusáig folyamatos harcok dúltak a német és orosz csapatok között. A polgári lakosság jelentõs része nyugat felé menekült, majd a háború után visszatért Csórra.

Csór családtörténeti arculata mára teljesen átalakult, a tõsgyökeres családokból már csak kevesen élnek a faluban. Az 1696-os összeírás alapján az akkori újraalapítók közül már csak a Hári, a Szurok, a Német, a Szabó, a Szemenyei és a Zsédely családneveknek vannak viselõi.