Székesfehérvárról indult: Seres Ildikó

2019-05-22 | Magazin
(Seres Ildikó - fotó: wikipedia, Takkk) Sorozatunkban olyan Székesfehérváron született, vagy ide származott, esetleg életének egy szakaszát itt töltõ emberekkel foglalkozunk akik sokat tettek a városért, netán valami jelentõset alkottak nálunk:

Seres Ildikó (Székesfehérvár, 1962. április 26.), Jászai Mari-díjas színésznõ, operettprimadonna, rendezõ, ének- és drámapedagógus

 

Tanulmányai

 

Zenei mûveltségét 1968 és 1976 között a Székesfehérvári Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában alapozta meg, ahol igen magas szinten folyt a zenei oktatás.

 

Énektanára Mihályi Gyuláné, Kodály egykori növendéke volt. Számos külföldi zenepedagógus járt bemutató óráikra. 13 évesen meghatározó élmény volt számára az a turné, ahol tanárnõje és Ugrin Gábor vezetésével a Kodály-módszert népszerûsítették Portugáliában.

 

A helyi zeneiskola zenekarának koncertmestere volt. Hegedû tanulmányait csak akkor fejezte be, amikor magánének órákra kezdett járni. Középiskolai tanulmányait a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium zenei tagozatán végezte. Énektanára Sz. Hartyányi Judit volt.

 

Ebben az idõszakban még újságírónak készült. Iskolatársával, Radics Péterrel szerkesztették az "Irka" c. diáklapot. 1980-ban érettségizett. Fõiskolai felkészítõ tanára a kitûnõ ének pedagógus, Králikné Rosner Melánia volt.

 

1983-ban diplomázott a Gyõri Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola Tanárképzõ Intézet magánének szakán. Fõtárgy tanára a Budapesti Operettszínház egyik akkori primadonnája, Kovács Brigitta volt.

 

Húsz évvel késõbb, 2004-ben (miskolci színészként) drámapedagógia szakon is diplomázott a Színház- és Filmmûvészeti Egyetemen. Fõtárgy tanára Gabnai Katalin volt.

 

Életpályája

 

Friss diplomásként, 1983 õszén a Gyõri Kisfaludy Színház (ma Gyõri Nemzeti Színház) énekkarába szerzõdött. Az akkori igazgató Bor József, a zenei vezetõ Csala Benedek volt. Tõlük és a zenés darabokat koreografáló Somoss Zsuzsától tanulta meg a zenés színház alapjait.

 

A második évadtól elõbb kisebb, majd egyre nagyobb szerepeket kapott. 1988-ban Lendvay Ferenc igazgató szerzõdtette primadonnának a Kecskeméti Katona József Színházhoz. A nyugdíjba vonuló Lendvay Ferenc után a negyedik kecskeméti évada igazgatója Illés István lett.

 

1992-ben szerzõdött a Miskolci Nemzeti Színházhoz az akkori új direktor, Hegyi Árpád Jutocsa hívására. Azóta is a miskolci színház tagja. További igazgatói: Kiss László, Halasi Imre és jelenleg Kiss Csaba. Kerényi Miklós Gábor igazgató hívására 2002-2004 között vendégként a Budapesti Operettszínházban is játszott.

 

Szinte minden színházi mûfajt kipróbált. Az operett irodalom primadonna és musical szerepei mellett számtalan prózai szerepet is eljátszott.

 

A Miskolci Nemzeti Színház "Színházi esték" címû folyóiratában gyakran jelentek meg személyes hangvételû, színházi témájú írásai.

 

A Miskolci Nemzeti Színházban 2004-tõl mûködõ, elsõ vidéki szinkronstúdió egyik legfoglalkoztatottabb hangja volt. (Természettudományi és ismeretterjesztõ filmekhez készültek magyar nyelvû, hangalámondásos szövegek.)

 

Operett gálákkal többször turnézott az USA-ban, Kanadában, Kínában, Japánban, Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Németországban, Ausztriában, Olaszországban.

 

A Miskolci „Bartók +…” Nemzetközi Operafesztivál kísérõ programjainak mûvészeti vezetõje, szervezõje. A Miskolci Operabarátok Egyesületének elnöke.

 

Nem csak színészként, rendezõként, hanem színészpedagógusként is tevékenykedik.

 

A Miskolci Nemzeti Színház 1993-2000 között mûködõ színi tanodájának egyik alapító tagja, zenés mesterség tanára, osztályfõnöke majd koordinátora is volt. 2004-2006 között a Miskolci A+Euro-Pay Gimn. és Szakk. Iskola színész szakának mesterség tanára.

 

2007 óta a Szemere Bertalan Mûvészeti Szakközépiskola tánctagozatos növendékeinek színészmesterség tanára. 2012. és 2014. között a Miskolci Nemzeti Színház „Színház és Tudás” (SZI-TU) és „Színház és Világ” (SZI-VI) programja keretében drámapedagógiai foglalkozásokat vezetett és a zenés színház kulisszatitkairól tartott elõadásokat miskolci diákoknak.

 

Családja

 

Édesanyja dr.Balásné Szalma Klára. Édesapja Seres Ferenc 45 éves korában elhunyt. Egy leánytestvére van. Általános iskolás korában pedagógus nagyszülei és dédanyja nevelték. Kétszer vált el.

 

Elsõ férje Szegõ Miklós (rádiós újságíró) volt. Második férje Kozma Attila (táncos, koreográfus) volt. Közös gyermekük, Kozma Johanna 1996-ban született.

 

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: Színész-88; rendezõ-11. Ugyanitt két elõadás fotón is látható.

 

 

Díjak, elismerések

 

 

1996. Nívó-díj (Miskolc MJV)

 

2005. Déryné-díj (Miskolc MJV)

 

2010. Jászai Mari-díj (Állami kitüntetés)

 

2011. B-A-Z Megyei Pima Díj (Vállalkozói szféra díj)

 

1994, 1995, 1997, 2000, 2006, 2008, 2009, 2010., 2011. Máthé Baba-díj (közönség díj)

 

1992. óta "Az évad színésznõje" nyolc alkalommal, a társulat szavazatai alapján                             

 

forrás:wikipedia

 

Még több róla itt:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Seres_Ildik%C3%B3

 

 

http://mnsz.hu/admin/uploads/drama_galleries/76/images/kurazsi_slider1358179418.jpg

 

 

a Kurázsi mama és gyermekei c. darabban Miskolcon

 

 

 

Megosztás