A felére csökkenhet az idén a Videoton csoport árbevétel-növekedése

2019-04-01 | Üzleti élet
(Korábbi kép - Fotó:OKK Fehérvár) A korábbi évekhez képest felére csökkenhet a Videoton vállalatcsoport árbevétel-növekedése, míg az elmúlt 6-7 évben rendre tíz százalék körül alakult, addig most 5 százalék bõvülés látszik reálisnak - mondta a cégcsoport társ-vezérigazgatója az MTI-nek.

Sinkó Ottó hangsúlyozta, hogy a globális gazdasági lassulást még nem lehet drasztikusan érzékelni az árbevételeknél, de az elsõ negyedév tapasztalatai alapján 2019-re megfelezõdhet a növekedés a korábbi évekhez képest. Megjegyezte: ez abban az esetben lesz igaz, ha a Brexit vagy Donald Trump Európával indítandó kereskedelmi háborúja nem rontja tovább a helyzetet.

    A társ-vezérigazgató hozzátette, hogy profitjuk várhatóan még kedvezõtlenebbül alakul, mert míg a korábbi években mindig a hozzáadott érték növekedését tudták béremelésekre fordítani, addig az idén már többet fordítanak bérekre.

    A cég tavalyi évre vonatkozó konszolidált adatai még nem állnak rendelkezésre, de Sinkó Ottó azt elmondta, hogy az év végén prognosztizált 188 milliárdos árbevételük "többé-kevésbé igaz lesz".

    A nyilvános cégadatok szerint a Videoton Holding Zrt. 2017-es konszolidált árbevétele 171 milliárd forint volt, és 13,411 milliárd forint nyereséget realizált. 2016-ban a cégcsoport 159 milliárd forint árbevétel mellett 12,362 milliárd forint adózott eredményt ért el.

    A Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévõ ipari vállalatcsoport, amely gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyû cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Sztara Zagora) egy telephellyel rendelkezik.

-MTI-

Megosztás