Felsõgalla (németül Obergalla) Tatabánya városrésze, a város három fõ alapítótagjának egyike.
Lakossága a klasszikus településnek kb. 2500 fõ. Felsõgalla még a mai napig is megõrizte falu-formáját, jól elkülönülõ központtal rendelkezik.
A hajdani község sváb gyökerekkel rendelkezik, kéttannyelvû iskolával, nemzetiségi óvodával, mûvelõdési házzal, plébánia hivatallal és újsággal büszkélkedhet. Hozzá tartozó gyümölcsös a Bódis-kert.
Itt található a Tatabánya Városi Levéltár, a Városi Könyvtár kihelyezett fiókja, valamint a tatabányai postahivatal.
Nevének eredete
A Galla név eredetére két magyarázat létezik. Az egyik alapján a település nevében a „galla” szó a magyar Gál személynévbõl eredeztethetõ, valószínûleg egyik földbirtokosáról kaphatta Alsógallával együtt a 13. században.
A másik alternatíva szerint a „galla” az eredetileg szláv eredetû galya szóból ered, amelynek jelentése a magyar nyelvben: "hegyi tisztás, erdõtlen, kopár hegy". Utóbbit látszik valószínûsíteni, hogy a települést jegyezték már a történelem során Felsow-Gallya néven is.
A felsõ- elõtag magyarázatául szolgálhat, hogy a település a ma szintén Tatabánya részét képezõ Alsógallához képest a mindkét egykori község területén átfolyó Galla-patak folyásiránya szerint feljebb terül el. A német név a magyar tükörfordítása.
(1842-ben állított német feliratú feszület a temetõben – forrás:wikipedia, fotó:Szeder László)
Fekvése
Felsõgalla a Gerecse és a Vértes közt elterülõ Bódis- és Kálvária-hegy déli lejtõjére települt.
A Tatai-árok a település szomszédságában van, a Vértesben fekvõCsákányospuszta és Körtvélyespuszta is Felsõgallához tartozott. A hajdani falu legnagyobb vízfolyása a Galla-patak, aminek állandó vízhozamát egy vízmû biztosítja.
A Névtelen-patak a Piactér sarkánál táplálja. A falu fölé tornyosuló mészkõkúpon, a fenséges Kálvária-hegyen egy átjátszótorony magaslik, valamint az egykori kápolna maradványai, amelynek felújítása az új keresztúttal folyamatban áll.
A Bódis-hegy és a Kálvária-hegy nyergét beépítették: Ez a Rózsadomb nevet viseli. A Bódis-hegy legmagasabb kúpján egy víztorony létesült, 302 m-en. A falu fölé magasodó hegyecskékrõl gyönyörû kilátás nyílik a Vértesre és Tatabányamás részeire.
Felsõgalla központja éppen a két hegy közti nyereg lejtõjére épült, itt a kezdõdõ emelkedõnek még nem sok hatása van. A városrész fõutcája a Szent István út, a központban kapaszkodnak felfelé a kisebb, de még mindig fontos utcák: ilyen a Templom utca és a Dobó Katica utca. Néhány sikátor egészen a hegy lábához települt:
A Kinizsi Pál utca egyik szakaszán a hegy felõli oldalt függõleges, 30–40 m magas sziklafal jelenti.
(Hagyományos stílusban épült ház Felsõgallán, forrás:wikipedia – fotó:Szeder László)
A patak másik oldalán (ami egy lapályos rész) is van néhány utca. Nevezetes a már Hatostelephez tartozó Gábor Áron utca, ami történelmi nevén a "Szent János", itt mûködött a háború elõtt számos felsõgallai zsidó üzlete, a boltoktól nyüzsgõ utcában zsinagóga is állt, amit a II. világháború elõtt, alatt és után leromboltak.
Ehhez a részhez sorolandó a Lustig köz és a Feketegyémánt utca is. Felsõgalla fekvése országos szinten is kivételes. "A legalkalmasabb a környezõ táj szépségeiben gazdag részeinek a meghódítására" – ahogyan a A Pallas nagy lexikona 1896-ban a kis falut jellemzi.
(A temetõ kapuja, forrás:wikipedia – fotó:Szeder László)
Története:
A település elsõ említése a 13. századból való. A török korban – valószínûleg1529-ben – a magyar lakosságú falu teljesen kihalt. Felsõgallára és Alsógallára, valamint néhány szomszédos településre a 18. század elején – elõször 1733-ban (ekkor nem egészen százan) – német (és velük együtt zsidó) telepesek érkeztek.
A falu lakossága 1792-ben 842 fõ volt, közülük mindegyikük német családnevû. A település ekkori elhelyezkedése máig vitatott dolog. Egyes kutatók szerint Alsógallával közösen a mai Mésztelepen, a jelenlegi faluközponttól északra helyezkedett el a közös falu.
A falu kedvezõ fekvésének köszönhetõen jól fejlõdött, ugyanis a híres Mészárosok útja éppen a községen haladt keresztül. 1854-ben építette Fogl Jánosa kálvária-hegyi kápolnát és a keresztutat, amihez érdekes legendák fûzõdnek(lásd még: Falusi legendák).
A második világháborúban az épületet lebombázták, a hozzá tartozó keresztút stációi pedig a közeli telepek vandál rombolóinak kitéve nem sokáig maradtak meg a hegyoldalon, a XX. század közepén sokukat megrongálták.
A községet 1884-ben érte el a Budapest-Komárom vasútvonal, ami elõsegítette fejlõdését.
A Rózsadombon található kõkereszt 1894-bõl, a faluvégi 1899-bõl való.
A község lakossága 1891-ben még csak 1299 fõ, majd mindegyikük német és katolikus. 1896-ban már önálló vasútállomása, postahivatala és postatakarékpénztára is volt.
A településen a legnagyobb fejlõdést a bányászat hozta. A századforduló elején építették a két kolóniát: Mésztelepet és a VI-os telepet.
Az Ófalu területén is tapasztalható volt a változás.
Olyannyira, hogy a háború elõtt Felsõgalla a térség egyik legpolgárosodottabb települése, bár ez a minõsítés nem annyira a sváb lakosságot érintette.
A házak között az újabb (polgári, századeleji) építészeti formák is megjelentek.
A fellendülést bizonyítja az is, hogy 1910-ben lakosainak száma már 9563 fõ volt, amibõl 6347 magyar, 2217 német és 367 szlovák volt, a többiek egyéb nemzetiségi csoporthoz tartoztak.
(Felsõgalla vasútállomás – 1960-as évek eleje, kép: fortepan.hu)
1947-ben, amikor Tatabánya város kialakult a négy eddigi itt található községbõl, Felsõgallából, Alsógallából, Tatabánya községbõl (mai Óváros) ésBánhidából, a település elvesztette autonómiáját.
Az összevonás utáni elsõ években Tatabánya központjaként mûködött, Felsõgallán volt a munkástanács is. Itt verték le 1956-ban – nagy tüntetés közepette – a vörös csillagot az épületrõl.
A faluban egészen a századfordulóig a német volt a beszélt nyelv. Ezen anyanyelvûek aránya a szinte teljes lakosságból mostanra nagyjából 200 fõre csökkent, ebbõl a legtöbben 60 évesnél idõsebbek.
A kisebbségi nyelv jelenleg háttérbe szorult, és az egészen biztos kihalás sorsára jutott, mivel az iskolában sem tanítják a sváb dialektust, csupán az irodalmi formának megfelelõ Hochdeutschot.
A német nyelvet tudók aránya ma már inkább az iskolázottságtól függ, és nem is nemzetiségi kérdés. A svábok száma egyre inkább csökken, ezzel szemben egyre több a betelepülõ cigány.
Német anyanyelvûek már nem születnek a településen. Az asszimilációt fokozza a német nemzeti öntudat hanyatlása.
Többek szerint a helyi sváb kultúra komoly veszélybe kerül a Bódis-hegyre tervezett lakópark által. A beruházásról tartott referendumon mégis a lakópark diadalmaskodott.[forrás?]
(Világháborús emlékmû a Szabadság téren, forrás:wikipedia – fotó:Szeder László)
Falusi legendák
A legelterjedtebb felsõgallai legenda a kálvária-hegyi kápolna építésérõl keletkezett. Azonban a monda két alakban is ismert.
Az általánosabb verzió szerint Fogl János, falubeli lakos esténként fényes csillagot látott a hegyen. Felkereste azt, majd pedig kincseket talált.
Hálából az Istennek kápolnát és hozzá tartozó keresztutat építtetett – a kincsekbõl – a hegyen.
A másik változat úgy szól, hogy amikor az 1848-49-es szabadságharcot leverni igyekvõ osztrák katonák a faluban áthaladtak, kincseik egy részének megõrzésétFogl Jánosra bízták.
Azonban nem jelentkeztek éveken keresztül a becses értékekért, és ebbõl az új tulajdonos kápolnát építtetett a falunak. (forrás:wikipedia)
(Szent István mellszobra Felsõgallán (Varkoly László szobrászmûvész alkotása, forrás:wikipedia – fotó:Szeder László)
