Bánhida (németül Weinhild) ma Tatabánya városrésze. Környéke már õsidõk óta lakott helynek számít, melyet az itt talált bronzkori, s a nemrég Ny-i határában feltárt római kori leletek is igazolnak.
Nevét a feltevések szerint egykori tulajdonosáról – aki bán méltóságot viselt – és a birtokán átfolyó Rákos folyó (ma Által-ér) felett átívelõ hídról, amit a "Bán hídjának" neveztek kapta.
„„(Szvatopluk)… a magyaroktól megrettenve összegyûjtötte hadseregét, segítséget szerzett barátaitól, majd egész haderejét egyesítve a magyarok ellen vonult. Azok pedig eközben a Duna mellé értek, és pirkadatkor egy gyönyörû mezõn harcba szálltak. Az Úr segedelme a magyarok mellett volt, s a többször említett fejedelem megfutamodott elõlük. A magyarok egészen a Dunáig üldözték, ott félelmében a Dunába vetette magát, és mert a víz sodrása gyors volt, belefulladt.””
Anonymus szerint itt verte meg Árpád vezér Szvatopluk seregét.
(Munkácsy Mihály Honfoglalás c. festményébõl: a honfoglaló Árpád)
907. július 6-án Liutpold õrgróf és Theotmar salzburgi érsek vezette bajor sereg itt csatázott a magyarokkal.
(Szvatopluk)
E gyõzelem emlékére avatták 1907. július 7-én a Szelim-barlang melletti hegytetõn Európa legnagyobb, turulmadarat ábrázoló bronzszobrát.
Ma a történészek véleménye megoszlik a bánhidai csatáról. Egyesek azt vallják, hogy valóban Bánhidánál zajlott le az ütközet, a település alig tizenöt kilométerre van a Dunától.
Mások szerint a csatában nem is Szvapotluk, hanem a morva nagyfejedelem fia küzdött meg az Árpád vezette magyar seregekkel, és a csata nem 907-ben, hanem 894-ben zajlott le a mai Környe község határában.
A település története
Az oklevelekben Bánhida néven 1288-ban említik elõször. A késõbbi oklevelekben Vitány és Tata várak szolgálatában áll a falu, esetenként királyi, máskor földesúri adomány – vagy zálogbirtokként említve.
A középkori oklevelek következetesen kettõ Bánhidáról szólnak, azaz bánhyda maior illetve bánhyda minor néven. Egy 1461-es oklevél nagy Bánhidát, mint Egházas Banchydát említi.
Az 1500-as évektõl mindkét Bánhidát Vitány várához számítják, s egyszersmind hol Fejér -hol Komárom vármegyéhez.
A települést a Budát Béccsel összekötõ nagy út, vagy ismertebb nevén Budai út(Mészárosok útja) keresztezte, amelyet még a rómaiak építettek.
Bánhida az Árpád-korban már megerõsített hely, s vámhely, a középkorban már városi rangja volt. Thúróczy idejében õsrégi várának romjai még láthatóak voltak.
A török hódoltság alatt Bánhida is osztozott a környék településeinek sorsában. Az elsõ pusztításokat még sikerült túlélnie, de népessége lassan megfogyatkozott.
1541-ben még 15 portával szerepel a török adólajstromban, de 1543-ra már teljesen lakatlanná válik.
A néphagyomány szerint amikor Szulejmán szultán csapatával Bánhida felé közeledett, a környék lakosai – fõleg asszonyok, gyerekek, öregek – a közeli Gerecse hegység védettnek gondolt helyére Szelim-barlangbamenekültek.
(a Szelim – barlang)
Azonban a barlangban rejtõzködõket a törökök felfedezték, a barlang száját gyúlékony anyaggal betömték és meggyújtották. Az ide menekültek mind egy szálig elpusztultak.
A valóságban ez az esemény tatárjárás idején történhetett meg, az elõkerült leletek alapján.
forrás:wikipedia
