Környebánya településrész, közigazgatásilag Környe község része.
Fekvése
Tatabányától mintegy 5 km-re dél-délnyugati irányban terül el, a 45,37 km2területû Környe központjától körülbelül 3 kilométerre délkeletre található.
Autóbusszal megközelíthetõ Tatabányáról és a környezõ települések egy részérõl. Lakosságszáma évek óta közel állandó, mintegy 250 fõ.
Története
Az õskortól a XIX. század végéig
Környebánya területén már az õskorban is éltek embercsoportok, ezt igazolja például egy kifúrt fejû kõbalta, amit 1903-ban találtak az elsõ itteni szénkutató fúrások során; ez ma a Magyar Nemzeti Múzeumgyûjteményének részét képezi.
A késõi vaskor idõszakából gazdag kelta kultúráról tanúskodó leletek – lószerszámok, korongozással készült agyagedények – kerültek elõ.
A rómaiak idejében a közelben haladt el a Brigetiót (Szõny) Alba Regiával(Székesfehérvár) és Sopianae-val (Pécs) összekötõ katonai erõdrendszer, melynek egyik központja éppen Quirinum volt, a mai Környe területén.
Az Árpád-korban (valószínûleg a XIII. században) kerektemplom épült Környebánya területén, ezt Vértesi László ásatásai tárták fel.
A törökdúlás idejében a környék teljesen elnéptelenedett, majd kiûzésük után, a XVII. század végétõl református magyarok kezdték benépesíteni a vidéket.
Õket azonban a katolikus gróf Esterházy József 1745-ben erõszakkal elköltöztette, helyükre Moson vármegyei katolikus németeket telepített, akik 4-6 év szolgálatmentességet is kaptak, hogy minél elõbb házakat építhessenek.
A mai Környebánya területe ezekben az évtizedekben még lakatlan mezõgazdasági terület volt, de miután a szomszédos Vértessomló területén a XIX. század elejétõl megindult a szénbányászat, idõvel egyre több környei földbirtokos, illetve a helyi plébánia is fontosnak találta, hogy hozzájáruljon a környei határban felderített szénvagyon feltárásához.
(fotó:kornye.hu)
Az alapítás évei
1902-ben megépült a Tatabánya-Környe-Kisbér-Pápa vasútvonal, 1903. február 16-án pedig elkezdték mélyíteni az elsõ környebányai szénkutató fúrásokat, a Vértessomló-hegy lábától 500 méter távolságban.
Elõször csak viszonylag vékony (1,5 méteres, illetve 0,8 méteres) szénrétegeket találtak, 44,9 illetve 78 méter mélységben, ezért leállították a kutatást, és négy éven keresztül nem is folytatták azokat.
1907 nyarán Schwarz Ignác budapesti ügynök újabb szénjogi szerzõdéseket kötött környei kutatófúrásokra, majd rövid idõn belül megalakította aKörnyei Kõszénbánya Részvénytársulatot is, de a tõkehiány még ekkor is akadálya volt a termelés beindításának.
1910-ben újabb kutatófúrásokkal 5 méter vastagságú szénréteget találtak 90 méter mélységben, itt mélyítették le 1911-ben a 99 méteres mélységû Lipót-aknát (a késõbbi szállítóaknát), ahonnan február 11-én termelték ki az elsõ csille szenet.
1913-ban újabb akna is létesült, a 81,44 méteres mélységû Ferenc-akna a bánya légaknája lett. 1913. július 3-án zajlott a bányahatósági végtárgyalás a bányatelek adományozásáról, ekkor döntöttek a bányát kiszolgáló létesítmények, és egy kolónia jellegû lakótelep létesítésérõl is.
Környebánya fénykora
Az új település elnevezését mindenképpen Környéhez kívánták kötni, hiszen a bányatelek eredeti környei tulajdonosai sok türelemmel és más – fõként eszmei – támogatással is segítették az új ipari létesítmény létrejöttét.
A bányatelep neve ezért elõször Környei-Bánya, majd Környebánya lett, a létrejövõ két lakótelep pedig a Regina-telep, illetve a Hermina-telep nevet kapta, az itteni Hungária bányatársaság alapítójának, Hauser Lipótnak a lányai után.
A korabeli bányász kolóniákra jellemzõ építési stílusban megalkotott telepeken, a korabeli hierarchia szerint bányatiszti, bányaaltiszti és bányamunkási lakásokat hoztak létre. A társasági élet helyszínéül egy kaszinó is létesült, ahol különbözõ szórakozási lehetõségek álltak a bányatisztek rendelkezésére.
1924-re az egész telepet villamosították, és ugyanettõl az évtõl kezdve normál nyomtávú vasút szállította a szenet a környei vasútállomásra. Az évtized végére azonban kimerült a szénkészlet, így 1930. nyár végén a környei bányát bezárták.
1934-ben ugyan a tatabányai Magyar Általános Kõszénbánya Rt.megpróbálta újraindítani a termelést, de a kedvezõtlen tapasztalatok után felhagytak a kísérletezéssel.
A leszerelt bányagépek egy részét Pusztavámra, a többit a pilisi bányákba,Pilisszentivánra, illetve Solymárra vitték, ahol nem sokkal korábban nyitott új bányákat a Hungária bányatársaság.
Jó néhány környebányai család ugyancsak átköltözött – a megszokott munkahelyet követve – Pilisszentivánra, míg a többi, helyben maradt lakó a környék bányáiban igyekezett elhelyezkedni.
(Jellegzetes környebányai lakóház – fotó:wikipedia, Solymári)
A bánya nélkül maradt bányászfalu
A második világháború a lakosságszámhoz mérten sok áldozatot követelt Környebányától: a falut többször érte angol, illetve német bombázás, a szovjetek pedig 1945 elsõ napján szinte a teljes férfi lakosságot málenkij robotra terelték, ahonnan 24 fõ soha nem tért vissza.
(Hõsi emlékmû Környebányán – fotó:wikipedia – Solymári)
A háborúnak összesen 42 környebányai áldozata volt. Követelt véráldozatot Környebányától az 1956-os forradalom is: Puskás Sándor 23 éves, ötödéves orvostanhallgatót október 23-án, a Rádió ostrománál érte halálos lövés, sebesültek mentése közben.
Az 1960-as években a Környebányai Regina-telepet lebontották, megszûntek az itteni oktatási-nevelési intézmények is, így aki csak tudott, elköltözött.
A településrészre elrendelt építési tilalmat csak jóval a magyarországi rendszerváltás után, 1998-ban oldották fel, azóta több mint félszáz lakóház és üdülõ épült fel a régi kolónia körül.
Jelenleg Környebánya Környe község külterületi üdülõövezetének számít, rendelkezik kiépített kábeltelevíziós rendszerrel, biztosított az egészségügyi alapellátás, valamint saját közösségi háza is van, amely 2009-es felújítása óta számos kulturális és közösségi esemény helyszíne.
(Környebánya helytörténeti múzeuma – fotó:wikipedia, Solymári)
Forrás:wikipedia
Erdei Iskola:
