Kiterjedt vevõkörrel rendelkeztek

2019-05-09 | Magazin
(Fotó:police.hu) A Tatabányai Rendõrkapitányság befejezte a vizsgálatot a kábítószer-kereskedõk ügyében.
Három férfit és egy nõt fogtak el a tatabányai rendõrök 2018. május 9-én. A gyanú szerint korábban mindannyian kábítószert vásároltak, amit el is fogyasztottak. A nyomozók a Tatabányai Rendõrkapitányságon kábítószer gyorstesztet alkalmaztak velük szemben, amely mind a négy esetben pozitív lett.

A rendõrök a fogyasztók elõállítása után ahhoz a lakáshoz mentek, ahol gyanújuk szerint az a férfi tartózkodott, akitõl a fiatalok a kábítószert vásárolták. A lakásban C. Dávidon kívül a nyomozók további két fogyasztót találtak, illetve azt a férfit is, akinek segítségével C. Dávid beszerezte a kábítószert, amit aztán tovább értékesített. A nyomozók házkutatást tartottak a lakásban, ahol kábítószer gyanús növényi származékot foglaltak le. Ezután a rendõrök a fogyasztókat és terjesztõket is elõállították a Tatabányai Rendõrkapitányságra.

A rendõrség a hat fogyasztó ellen kábítószer birtoklás vétség, a 21 éves C. Dávid és a szintén 21 éves M. László ellen bûnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztálya. C. Dávidot és M. Lászlót a rendõrség õrizetbe vette és kezdeményezésére a bíróság elrendelte letartóztatásukat.

Az ügyben a Tatabányai Rendõrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat megküldte a Tatabányai Járási Ügyészségnek.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendõr-fõkapitányság  közleménye

Forrás:police.hu

 

Megosztás