Osztálykirándulásra indultak az Árpád Gimnázium 11. osztályos tanulói 2019. június 5-én. A diákok két tatabányai bevásárlóközpont parkolójában gyülekeztek, amikor a Tatabányai Rendõrkapitányság munkatársai egy rendhagyó bûnmegelõzési akcióval lepték meg õket. Az indulásra várakozó 30, valamint 60 diák részére Dr. Lajer Sándor r. alezredes, a Tatabányai Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztályának vezetõje tartott interaktív tájékoztatót a nyári szünidõ veszélyeirõl. Érintette a nyílt vízi fürdõzés szabályait, a fesztiválokon való helyes viselkedést, az internethasználat és a menet közbeni zenehallgatás – figyelmetlenül az úttestre való lelépés – veszélyeit, illetve a kábítószer fogyasztás következményeit is. A program csúcspontja Unió, a Komárom-Esztergom Megyei Rendõr-fõkapitányság kábítószer-keresõ kutyájának bemutatója volt, akinek segítségével a tanulók betekintést nyerhettek egy kábítószer-keresõ kutya munkájába.
Az egyedülálló programról 2019. június 13-án sajtótájékoztató keretén belül számolt be Dr. Madari Csaba r. ezredes, a Tatabányai Rendõrkapitányság vezetõje, valamint Kovács Miklós, az Árpád Gimnázium igazgatója. Az eseményen az iskola egyik diákja is jelen volt, aki elmondta, hogy a rendhagyó bûnmegelõzési program nagy hatással volt a jelenlévõ tanulókra, az ott tapasztaltakat a kiránduláson több alkalommal felelevenítették.
A nem mindennapi akcióval a rendõrök célja az volt, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a nyári szünidõ alatt felmerülõ veszélyforrásokra. A helyszínválasztásnak köszönhetõen pedig nemcsak a tanulók, hanem a járókelõk is részesei lehettek a programnak, ezzel a lakosság még szélesebb körét érték el az egyenruhások.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendõr-fõkapitányság közleménye
VIDEÓ:
<iframe width="752" height="422" src="https://www.youtube.com/embed/K-Q80QwdTvg" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>