A kormány 2015-ben indított támogatási programot olyan vállalatoknak, amelyek nem juthattak uniós támogatáshoz. Eddig 78 milliárd forint nagyvállalati támogatás összesen 200 milliárd forint értékű beruházás megvalósítását tette lehetővé, 2400 új munkahelyet teremtve – mondta el köszöntőjében az avatóünnepségen részt vevő pénzügyminiszter.
Varga Mihály kiemelte, ez a program „nyomot hagyott” a gazdaságon és számos más intézkedéssel együtt hozzájárult, hogy Magyarország az unió három legnagyobb ütemben fejlődő gazdaságának egyike legyen. A bővülés mértéke tavaly elérte az 5,1 százalékot.
A munkanélküliség 3,4 százalékra csökkent, a bérek 2019 első hét hónapjában bruttó értékben tíz százalékot növekedtek, a reálbér-emelkedés hétszázalékos volt – mondta a miniszter.
Kiss János, a társaság ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a fejlesztést közel 158 millió forint vissza nem térítendő forrással segítette a kormány nagyvállalati támogatási programja.
A korszerű gépek üzembe állítása 30 százalékkal növeli a kapacitást. Az innen elkerülő berendezéseket horvátországi üzemükbe telepítik, az ottani termelés felfutásával a teljes vállalatcsoport kapacitása megduplázódik és kétszeresére nő a gyártásból származó, évi 800 millió forintos bevétel.
A vállalat a kereskedelmi és vendéglátó-ipari hűtők széles választékát gyártja. Termékeik közé tartoznak többek között az önkiszolgáló, bankkártyával működő hűtővitrinek, a több zónás borhűtők. A termelés 80 százalékát Nyugat-Európába exportálják.
A Thermotechnika építette ki Magyarország legnagyobb hűtőszerviz hálózatát, 70 szerelővel. A gyártás mellett kereskedelemmel is foglalkoznak, kínálatukban 3000 féle professzionális vendéglátó-ipari termék szerepel.
A társaság jogelődje, az 1981-ben alakult Thermotechnika gmk. volt Magyarország első társas vállalkozása. A cég első tevékenységeként hűtőgépek szervizelésével foglalkozott, két mérnökkel és két karbantartóval indultak.
A vállalkozás 33 ével ezelőtt kezdte meg a hűtőgépek gyártását Tatabányán. Jelenleg 114 embert foglalkoztatnak belföldön, emellett Romániában 150, Horvátországban 47 embernek adnak munkát. Szlovákiában és Szerbiában saját gyártású berendezéseket forgalmaznak.
A cégcsoport a külföldi leányvállalatokkal együtt 8 milliárd forint árbevételt ért el 2018-ban, a magyar egység árbevétele 4 milliárd forint volt, mely a gyártásból, a kereskedelemből és a szerviztevékenységből tevődött össze.
-MTI-