A napról való megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben. Szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.
Végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot és azóta rendre évente ünneplik meg ezt a napot.
Az emléknapon a magyarság szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat és koncerteket szerveznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak. Megrendezik az Együtt szaval a nemzet című programot és a Magyar Drámaíró Verseny döntőjét.
A magyar Himnuszban valójában mi, magyarok találkozunk határon innen és túl: minden nézet és hitrendszer feloldódik benne, ami ezt a nemzetet jellemzi. Csak egy magyar himnusz van.
Rákosi Mátyás hatalma csúcsán odáig ment, hogy Kölcsey „istenes” Himnusza helyett újat akart íratni Illyés Gyulával és Kodály Zoltánnal, mert „az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön”. Nem kis bátorság kellett nemet mondani a diktátornak. „Meg van az már írva” – tért ki a felkérés elől Illyés. Kodály is kurtán felelt: „Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet.”
Forrás: Wikipédia
s.k.
