A több mint 100 éves múltra visszatekintő védőnői hivatás gyakorlói olyan sokrétű családvédelmi szolgáltatást biztosítanak hazánkban, amely egyedülálló Európában. Éppen ezért a Hungarikum Bizottság 2015. április 23-döntése alapján a Magyar Védőnői Szolgálat, mint nemzetközileg is egyedülálló, tradicionális ellátási rendszer nemzeti büszkeségeink között tudható.
Pecsenka Károlyné Ibolyát már régóta ismerem. Személyisége kiegyensúlyozottságot, biztonságot sugároz. A védőnők napja kapcsán beszélgettem vele az életéről, a felelősségteljes hivatásáról..
-Milyen indíttatásból választottad ezt a életpályát?
Gimnáziumban végeztem, igen jó eredménnyel. Nem szerettem volna irodai munkát vállalni. Inkább olyan önálló munkakörre vágytam, ami felelősséggel jár. Jelentkeztem a Budapesti Védőnőképzőbe, ami mindig is érettségihez kötött képzés volt. 1961-ben végeztem Budapesten. Először Törökbálinton kaptam állást. Albérletben laktam, majd egy szoba-konyhás szükséglakásban. Évek múlva készült el a másfél szobás szolgálati lakás.
Mi volt a feladata egy védőnőnek akkoriban?
Kijártam tanyára, vasúti őrházakhoz meglátogatni a terheseket és a babákat. Gyalog jártam, vagy néha a TSZ és az Állami Gazdaság kivitt lovaskocsival. Később már a férjem vitt ki motorral. A rendelőben nem volt folyóvíz, sem telefon. Az oltásokhoz a fecskendőket kis lábosban főztük ki a rezsón. Később kaptunk egy sterilizáló készüléket.Szerettem Törökbálinton dolgozni, ott telt el 15 év.
-És a budaörsi évek?
A férjem vállalata révén Budaörsön társasházba költöztünk. Ma is ott lakom. Még átjártam egy darabig Törökbálintra. Amikor itt megépült a lakótelep sok kisgyermekes családok költöztek ide. Ahhoz a létszámhoz kevés volt a védőnő. Akkor a tisztiorvos megkért, hogy vállaljak Budaörsön munkát. Ez 1976-ban történt.
A háttérben még nyoma sincs a lakótelepnek.
Közben az Orvostudományi Egyetem az 1970-es években átvette a védőnőképzést. Úgy döntöttem, hogy kisgyermekes anyaként, munka mellett ismét elvégzem. Az Egészségtudományi Kar Védőnői szakán 1981-ben szereztem magasabb szinten ismét oklevelet.
Itt dolgoztam, nyugdíjazásomig, 2000-es év végéig. Az évek alatt jó kapcsolatom alakult ki a kollégákkal és a területemben lakó családokkal.
Kolléganőkkel
-Hogyan változtak a feladatok?
Látogatási könyvet vezettünk, azt még ma is őrzöm. Terhes- és gyermektanácsadásokat végeztünk. Családlátogatásokra jártunk, a gyermek testi-szellemi fejlődése érdekében. Bölcsődei, iskolai felügyelet, tisztasági vizsgálat – bizony, akkoriban még előfordult a tetvesség. Az óvodákban évente kétszer volt kötelező orvosi vizsgálat. Az iskolákban első- és hatodik osztályban oltás is volt. Mi végeztük a gyermekbénulás elleni Sabin cseppek beadását. A gyerekek törzslapját pontosan vezettem, melyekre az oltások, betegségek, észlelt tapasztalatok kerültek. Havonta jelentettünk erről a Tisztiorvosi Szolgálatnak. Nevelési segélyeket intéztünk. Az anyáknak is segítettünk, Anyatejet gyűjtöttünk a csecsemőknek, szoptatási tanácsokat adtunk és a művi abortusz veszélyeire is felhívtuk a figyelmet, válasszák inkább a megelőzést.Házasság előtti tanácsadást is végeztem, és a gimnáziumba is hívtak, ahol a a diákoknak a felelősségteljes szexuális életről beszéltem. Tanácsházáról többször kértek beszámolót.
Mindig a körzeti munka állt közel hozzám. Minden családot és gyermeket ismertem.Úgy tapasztaltam, hogy elfogadtak a szülők. Örültem, ha eredményeket értem el.
H. Gáborkával. Ezt a fényképet a szüleitől kaptam, sok szeretettel, köszönetük jeléül.
-Voltak emlékezetes eseteid?
Bizony, voltak. Szomorú életeket láttam. Csonka családban az egyedülálló szülő több figyelmet igényel.
Történt, hogy az ikerszülésbe belehalt az édesanya. A nagyszülőkre maradtak a kicsik. Oda naponta kijártam. Majd jött az új anyuka, aki tisztességben, szeretetben nevelte a kis árvákat. Azóta is megismernek, örömmel üdvözölnek.
Egy kisgyermek vakon született. A házasság megromlott, az anya magára maradt. Vele is barátság alakult ki. Kézimunkakönyveket csereberéltünk, mert az édesanya szorgalmasan kötött a gyermekének.
Másik esetben egy család albérletben lakott egy csecsemővel. Labilis volt a házasság, az édesanya váratlanul kórházba került. Mit volt mit tennem, hazavittem a kicsit. Másnap a gyámügyesek segítettek.
-Voltak továbbképzések?
Hogyne! Ez egy olyan pálya, ahol mindig van fejlődés. Továbbképzésekre még a nyugdíjazásom előtt is jártam. Naprakészek voltunk.
A műszerezettség is rohamosan fejlődött az évek során. Hallás- és látásvizsgálati műszereket használtunk. CTG készüléket kapott a rendelő. Ezzel ellenőriztük a magzat állapotát a terhesség utolsó hónapjában. A Schöpf-Mérei kórházba jártunk koraszülöttekhez ápolónői gyakorlatra. Minden helyzetben feltaláltuk magunkat.
Nagyszerű gyermekgyógyász szakorvosok jöttek: Csorba doktornő, Németh Gyöngyi, Kulin Enikő, Márkus György. Jó kapcsolatom volt velük.
Márkus György gyermekorvos és a védőnők.
Dr. Kulin Enikőt búcsúztattuk.
Tudom, hogy a védőnő munkájának eredménye nemcsak egyes családok, személyek sorsában tükröződik, hanem az egész társadalomra kihat. A születésszám emelkedése, a csecsemőhalandóság visszaszorítása, a népességszám növekedése a mutató. Mivel nem anyagi értéket előállító munkát végzünk, ezért nehéz munkánk eredményét értékelni. Meggyőződésem azonban, hogy a legfőbb érték az emberi testi-lelki egészség megőrzésével és tudatának alakításával nagy értéket képviselő munkában veszünk részt.
Nyugdíjba vonulásom alkalmából Dr. Kovács Attila igazgató-főorvos búcsúztatott.
Arra az alkalomra Dr.Pétsch Endre is eljött. Ő Törökbálint orvosa volt, amikor ott dolgoztam.
-Ha most kellene pályát választanod?
Ugyanezt az utat választanám! A sok kedves szó a gondozott családoktól, most már az unokákig, a fényképekre írt hálás szavak, a találkozások öröme, az őszinte érdeklődésük – ez az én életem nagy ajándéka.
Köszönöm szépen a beszélgetést.
s.k.
