Akinek már a 60-as években is volt (természetesen még fekete-fehér) televíziója, szilveszterkor biztosan össze kellett gyűjtenie az összes székét, hiszen a szomszédok, barátok este megérkeztek és a társaság együtt nézte a tv szilveszteri műsorát. A virsli és a pezsgő, no meg a trombitálás sem hiányozhatott.
Az összes neves színész, énekes, zenekar fellépett ekkor a televízióban, nyilván gyakran már előre felvett, kész műsorban.
Volt sztárvetélkedő, ahol két csapat mérte össze ügyességét, tudását és néha a riporterek, műsorvezetők is bemutatkoztak új szerepkörben, pl. bohócnak öltözve egy jelenetben. A humoristák előadták vidám (hozzáteszem: megengedett) számaikat, amin az egész ország mulatott. Nagyon szerettük, értékeltük színészeinket, énekeseinket – és élvezet volt nézni, ha kicsit kikacsintottak szokásos szerepkörükből vagy gyermekeikkel együtt léptek fel.
Éjfélkor mindig felhangzott a himnusz, ami tudomásom szerint más országokban nem szokás. Ezen meg is hatódtunk egy kicsit, remélve a jobb jövőt, majd jött a pezsgős koccintás, trombitálás – de tüzijáték nem volt, szerencsére!
És néhány sor a újságmúzeum 2021-es anyagából, amivel igencsak egyet lehet érteni:
A XXI. század pörgésében, forgásában, bizonytalanságában, hajlamosak vagyunk a régit szeretni. A Púpost Jean Marais-val, a Fekete tulipánt Alain Delonnal vagy mondjuk a Profit, Jean-Paul Belmondóval. Generációs élmények, amelyet leginkább csak a mai ötvenen felüliek élhettek át. Vagy ott van a Volt egyszer egy vadnyugat. Mi, ötven felettiek álltuk sorban a Május 1. mozi előtt órákon át vagy a Corvinnál, s ezt a sorban állást talán már nem is értik sokan, hiszen egy mozdulattal rendelnek jegyet az interneten. Ma kényelmes, tágas ülések vannak a legtöbb moziban, mi viszont boldogan ültünk a nyikorgó székeken és néztük az Egri csillagokat, meg a többi, ma már klasszikus magyar filmet.
De a szilveszterek is különlegesek voltak. Mert a Magyar Televízió tényleg megpróbált szórakoztatni bennünket. A készítők úgy voltak vele: ha már végiggürizted az esztendőt több műszakban, ha már elkezdted törleszteni a Trabant, vagy a Wartburg részletét, nem beszélve a vadonatúj, kétszobás lakótelepi lakás áráról, akkor legalább az év utolsó napján érezd jól magad. Ülj le otthon, főzd meg a virslit, csináld meg a franciasalátát, kortyold közben az Éva vermutot, a kevertet, a Kőbányai világost, és nevess. Nevess, s ne foglalkozz a megszorításokkal, ne beszélj 56-ról és egyáltalán, a politikáról.
A szilveszteri televízió-műsor egyébként is a kabaréra épült. A korszak imádnivaló színészeit láthattuk a képernyőn bohóckodni, önfeledten szórakoztatni. Kabos Lászlót, Kazal Lászlót, Rátonyi Róbertet, Kibédi Ervint, Psota Irént és még sorolhatnánk. Akadt olyan szilveszteri műsor 1972-ben, amelyben Gina Lollobrigida is szerepelt. Óriási szó volt az, az olasz díva ellátogatott Budapestre, hogy a szilveszteri műsorban Antal Imre, valamint Vitray Tamás társaságában táncoljon, nevessen és hódítson. Az emberek szilveszter után, az első munkanapon aztán a műsorról beszélgettek, s általában elhangzott, hogy azért a tavalyi szilveszteri műsor jobb volt. De legalább volt, hiszen manapság inkább csak agyonismételt filmeket adnak a csatornák, s a legtöbben ki sem húzzák éjfélig, 11-kor már alszanak…
Az idő viszont egyre gyorsabban rohan. Ötvenévesek lettünk, hatvan, meg hetven, a szerencsésebbek nyolcvan. Már itt fáj, meg ott is, és ma már minden pillanatot jobban tudunk értékelni. Talán bölcsebbek is lettünk és azon kapjuk magunkat, hogy egyre jobban szeretünk képzeletben visszatérni oda, amikor még fiatalok voltunk, szerelmesek, gondtalanok, és amikor azt gondoltuk, lehet, hogy más öregszik, de mi örökké fogunk élni. Ma már tudjuk, nem így lesz. De élni jó. Nagyon jó!
SzK
(Fotó: Fortepan)
