Teréz anya Agnes Gonxha Bojaxhiu néven Üsküb (ma Szkopje) városában született, ami akkor az Oszmán Birodalom része volt. Édesapja, Nikollë Bojaxhiu sikeres albán építési vállalkozó volt, édesanyja, Dranafile Bojaxhiu a háztartást vezette. Ágnesnek még két idősebb testvére volt. A szülők Koszovó déli részéről költöztek Szkopjébe, és az albán többséggel ellentétben, a muszlim környezet dacára ‒ katolikus vallásúak voltak. Ágnes 9 éves volt, amikor édesapja váratlanul meghalt, ettől kezdve az anya kézimunka-üzletükből tartotta fenn magát és három gyermekét. E súlyos megpróbáltatás még jobban összeforrasztotta a családot. Az édesanya jelentős szerepet töltött be a Szent Szív egyházközségben, a szegények segítője és támogatója volt. Ágnes állami iskolába járt, de tagja lett a Mária Kongregációnak. Teréz anya emlékei szerint a mély hitből származó szeretet volt az, ami enyhített az apa elvesztésének fájdalmán, és segített összetartani a családot. Édesanyja tevékeny szerepet töltött be az egyházközség életében, mindig igyekezett segíteni a szegényeken, és gyermekeit is ebben a szellemben nevelte. Ágnes is tagja lett a Mária-kongregációnak. Ebben az időben az akkori Jugoszlávia területéről szlovén származású jezsuiták jártak a kolkatai főegyházmegyébe (Bengália), és lelkes levelekben számoltak be az ottani missziós tevékenységről a Szkopjében működő rendtársaiknak is.
Szerzetessége
A jugoszláv jezsuiták szolgálatot vállaltak a kolkatai egyházmegyében, ahonnan egyikük írásaiban beszámolt az ottani lehetőségekről. Ágnes 18 éves korára elhatározta, hogy missziós nővér szeretne lenni Indiában, és jelentkezett az akkor ott szolgálatot teljesítő írországi Loreto nővérekhez (angolkisasszonyok rendjébe). Barátnőjével, Betikával együtt kérte felvételét a Loretói Miasszonyunk anyaházába, akik néhány hónap felkészítés után Indiába,Dardzsilingbe küldték. Szerzetesi fogadalmát itt tette le 1931. május 25-én, a Teréz nevet Lisieux-i Szent Teréz iránti tiszteletből választotta. 1930-tól 1948-ig földrajzot és hittant tanított a kolkatai Szent Mária szerzetesi iskolában, melynek 1944-től igazgatója lett.
1946. szeptember 10-én Dardzsilingbe kellett utaznia lelkigyakorlatra. A vonaton a harmadosztályú kocsiban óriási volt a tömeg, és megdöbbenve tapasztalta azt a nyomort és szegénységet, amely az indiaiak többségének kijutott. Ekkor ébredt rá küldetésére, arra hogy nincs joga a kolostor békéjében, kényelmében éljen, miközben az emberek, akiket szolgálni jött, nyomorognak. Küldetést érzett arra, hogy elhagyja a kolostort, megossza sorsát a szenvedőkkel és Jézust követve a szegények között szolgáljon. 1948-ban Kolkata érsekén keresztül engedélyt kért XII. Pius pápától, hogy elhagyhassa a közösséget és független apácaként Kolkata nyomornegyedében dolgozhasson. Levetette szerzetesi öltözékét, fehér szárit öltött, és Patnába ment a missziós orvosnővérekhez, hogy megfelelő egészségügyi ápolónői kiképzést kapjon. Amerikai missziós nővéreknél egészségügyi kiképzésben részesült, majd hamarosan visszatért Kalkuttába, ahol a Szegények Kis Nővéreivel lakott, és engedélyt kért nyomortelepi iskolájának megnyitására. Nemsokára segítői is akadtak, és támogatást kapott az egyházi szervezetektől és a városi hatóságoktól is.
1950 októberében Teréz anya megkapta a pápai jóváhagyást az új szerzetesrend alapítására. Hitvallásuk: „Szerzetesek vagyunk. A nap huszonnégy órájában Jézus Krisztust szolgáljuk.” A Szeretet Misszionáriusai rend hivatása Teréz anya szavaival: „hogy segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az olyanokat akik nemkívánatosak, szeretetlenek, kitaszítottak a társadalomból és mindenki elkerüli őket”. Az indiai kormány támogatásával egy elhagyott hindu templomot alakítottak át a szegény, magatehetetlen emberek otthonává. Nem sokkal később újabb otthonokat nyitottak a leprások és az árvák számára. A rend egyre több hívet és támogatót talált céljai számára, és az 1960-as években sorra nyitotta az otthonokat szerte Indiában. 1965-ben VI. Pál pápa engedélyezte, hogy a rend más országokra is kiterjessze tevékenységét. Létszámuk rohamos gyorsasággal növekedett, és új otthonok nyílottak szerte a világon. Az első Indián kívüli otthont Venezuelában nyitották, majd Róma, Tanzánia következett. Sorra nyíltak az otthonok Ázsiában, Afrikában, Európában, és megnyílt az első misszionárius ház az Egyesült Államokban, New Yorkban is.
1962-ben megkapja a Padma Shri (Pompás lótusz) díjat India elnökétől, és a Nemzetközi megértés díját a Fülöp-szigetek kormányától.[3] Az 1970-es évek elejére Teréz anya és rendje már nagy nemzetközi ismertségnek örvendett. A nagy elismerések sorát az 1971-ben VI. Pál pápa által adományozott XIII. János pápa békedíj nyitotta meg. Még ebben az évben Kennedy-díjat, 1972-ben Nehru-díjat, 1975-ben Albert Schweitzer-díjat, 1985-ben Szabadság Érdemérmet, 1995-ben Kongresszusi aranyérmet kapott Teréz anya. 1996-ban megkapta az Egyesült Államok tiszteletbeli állampolgárságát. 1979-ben Teréz anyának ítélték oda a Nobel-békedíjat. Amikor átvette a díjat, megkérdezte: „Hogyan segíthetjük elő a világbékét?” Nagyon egyszerűen válaszolt: „Menjünk haza és szeressük a családunkat.” Az ünnepi banketten való részvételt lemondta, és a kapott 6000 dollárt Kolkata szegényeinek juttatta el.Ronald Reagan amerikai elnök 1985-ben nyújtotta át a Szabadság Érdemérmet.
A Szeretet Misszionáriusainak kolkatai házát 1986. február 3-án II. János Pál pápa is meglátogatta. Teréz anya ezt a napot élete legboldogabb napjának nevezte.
1983-ban Teréz anya II. János Pál pápánál tett látogatása során szívrohamot kapott. 1989-ben a második szívroham után már pacemakerrel élt. 1991-ben Mexikóban tüdőgyulladást kapott és súlyosbodtak a szívproblémái. 1991-ben hosszú idő után először tért vissza hazájába, Albániába, és megnyitotta a rend ottani házát. Felajánlotta lemondását a rend vezetéséről, de apácái ösztönzésére mégis maradt a rend élén. 1997-ben előbb csonttörést szenvedett, majd maláriát kapott, melynek következtében súlyos szívkárosodást szenvedett. Szívműtétnek vetette magát alá, de egészsége végképp megrendült. 1997. március 31-én leköszönt a rend vezetéséről és tíz nappal 87. születésnapja után, 1997. szeptember 5-én elhunyt. Halálakor a rend a világ 123 országában 610 missziót működtetett, ahol több mint 4000 apáca és több mint 100 000 önkéntes ápoló dolgozott. Bár India nem keresztény ország, a kormány mégis három napos nemzeti gyászt rendelt el, és állami temetést rendezett. Halálát az egész világ az emberiség nagy veszteségeként értékelte.
Az Apostoli Szentszék Teréz anya halálát követően a szokásos öt év helyett egy évvel elindította a boldoggá avatási eljárást, amely az első lépés a szentté avatás felé. Teréz anyát II. János Pál pápa a missziós világnapon, 2003. október 19-én Rómában csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében boldoggá avatta. Az eseményen 27 ország képviseltette magát kormányszinten, de megjelentek a nagy világvallások, a misszionáriusok és a szegények képviselői is, akikért Teréz anya életében annyit tett.
Ferenc pápa 2016 szeptember 4-én, vasárnap ünnepi szentmise keretében szentté avatta Teréz anyát.
Az élet himnusza
Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!
Az élet szép – csodáld meg!
Az élet boldogság – ízleld!
Az élet álom – tedd valósággá!
Az élet kihívás – fogadd el!
Az élet kötelesség – teljesítsd!
Az élet játék – játszd!
Az élet vagyon – használd fel!
Az élet szeretet – add át magad!
Az élet titok – fejtsd meg!
Az élet ígéret – teljesítsd!
Az élet szomorúság – győzd le!
Az élet dal – énekeld!
Az élet küzdelem – harcold meg!
Az élet kaland – vállald!
Az élet jutalom – érdemeld ki!
Az élet élet – éljed!
( Kalkuttai Szent Teréz anya)
s.k.
