1945. február 13-án ért véget Budapest ostroma

2024-02-12 | Budaörs
Az első szovjet páncélos 1944. november 3-án jelent meg a város határában, és Budapest 102 nap múlva adta meg magát. A német főhadiszállás 1944 novemberében parancsban közölte budapesti csapatainak vezetőivel, hogy Budapestet „német védelmi erődnek” kell tekinteni, s a házról-házra való védelemre kell berendezkedni.
A németek korábban több európai nagyvárost is megkíméltek az értelmetlen rombolástól, és amikor visszavonultak onnan, nyílt várossá minősítették azokat. Budapest esetében sajnos, nem ez történt. A védők mintegy ötven napig álltak ellen a szovjetek ostromának, habár készleteik legnagyobb részét már az összecsapás első napjaiban elvesztették, hiszen azokat külvárosi raktárakban tárolták, amelyek hamar az ostromlók kezére kerültek. A civil lakosság kitelepítésére nem került sor, ezért sok civil áldozatul esett a véres küzdelemnek, amelynek hevességét a kortársak a sztálingrádi csatáéhoz hasonlították. Budapest ostromát ezért nevezik második Sztálingrádnak. A két városban lefolyt helységharc között a párhuzam találó, ugyanis mindkét ütközet a II. világháború kiemelkedő összecsapásai közé tartozik.


A város ostroma mindkét felet nagy kihívások elé állította.A német és magyar csapatoknak kezdettől fogva gondot okozott a lőszer szűkössége és az utánpótlás hiánya, ám a lassú előrenyomulás és a védők fogyatkozása miatt mind több fegyver jutott a túlélőkre. A levegőből próbálták biztosítani ledobással és tehervitorlázó gépekkel, de ennek alig felét sikerült eljuttatni a kívánt helyszínre.
A németek több felmentő akciót is megkíséreltek indítani a szorult helyzetbe jutott védők megsegítésére. Azonban egyik alkalommal sem sikerült elérniük a várost.  Ezeknek a hadműveleteknek amúgy sem a védők kimenekítése volt a célja, hanem újabb csapatok juttatása a városba. Végül a védők Adolf Hitler parancsa ellenére is a kitörés mellett döntöttek, és február 11-én este megkezdődött a kitörési kísérlet, amelynek során azonban csak egy maroknyi katona érte el a német vonalakat, és a védelem parancsnokainak nagy része is fogságba esett. A város ezután nem sokkal, február 13-án került teljesen szovjet irányítás alá.
Tudjuk, hogy a hidakat a visszavonuló német csapatok robbantották fel, és az is bizonyos, hogy a fővárosban 29 987 sérült lakóház maradt a harcok befejezésekor.


Az óriási emberveszteség szinte felbecsülhetetlen.A szovjetek csaknem 80 ezer katonát veszítettek, a sebesültek száma meghaladta a 240 ezret. A német-magyar katonai veszteség – halottak és sebesültek – is elérte a százezret. A harcokban meghalt mintegy 25 ezer polgári személy, több, mint 52 ezer lakos megsebesült. Budapest lakói a poklok-poklát élték át.

Felszabadulás vagy megszállás?Az ország lakossága továbbra is megosztott abban, milyen elnevezést tart megfelelőnek.Ugyanis Magyarország lakosságának egyik része valódi felszabadulásként élte meg a szovjet hadsereg érkezését, gondoljunk a túlélő zsidóságra és cigányságra,vagy  akár a társadalom legalsó, a háborús ínségnek és pusztításnak leginkább kiszolgáltatott rétegeire. A lakosság egy másik részének viszont a szovjet hadsereg érkezése valódi rabságot jelentett.
Az ostrom alatt és után a szovjet katonák százezres nagyságrendben követtek el nemi erőszakot a városban élő nőkkel szemben és több tízezer civil lakost hurcoltak el málenkij robotra, vagyis kényszermunkára, ahonnan a többség csak évekkel később vagy egyáltalán nem érkezett haza.

Adjunk tiszteletet az elesetteknek és mondjunk köszönetet azoknak,  akik a romokból felépítették gyönyörű fővárosunkat.

A költő így öntötte szavakba a fájdalmát:

Verseskönyv

(részlet)
Feküdj le, ez a város ravatal most,
Az ifjúság pihen e romokon.
Ezer házból rakták e katafalkot,
A kék szalont már felverte a gyom.
Egy templom és egy ló teteme ásít,
Egy férfi könnyű gyermektestnek ás itt
Olcsó sírt, s vén nő dúdolgat, rekedt
A szél üres szobákban sepreget.

Márai Sándor

(sk)

Forrás: internet

Megosztás