1956 budaörsi áldozatai

2024-10-22 | Budaörs
Erről Budaörsön még senki sem mert írni - vagy nem akart. A fővárosi eseményekhez képest ez elenyésző volt, de volt! - mondta évekkel ezelőtt egy szemtanú. És így folytatta...

„…Mivel a korosztályomból még sokan élnek – egyszer teret kellene engedni, hogy a bennük levő elfojtott emlékek utat törjenek maguknak.

Emlékszem a szovjet katonák bevonulására az akkori Marx Károly utcai kultúrházba, az utca lezárására, tragédiákra: lányokat erőszakoltak meg, az egyiket a Madárhegy oldalán. A hidegben megfagyva, a lába valamiért megsérült, megfagyott, le kellett vágni. A család még beszélni is félt róla, nemhogy szóvá tenni. El kellett költözniük Budaörsről.

Sok, sok egyéni fájdalmat hagytak maguk után a szovjet katonák. Az erdőbe vonulásuk után az otthagyott gránátok okoztak balesetet és halált – az érdeklődő fiúknak, akiket izgatott a lőszer, ami felrobbant. A szülők csendben, szó nélkül temették el gyermeküket.
Sokan és sokféle történetet tudnának mesélni -, de valamiért tabu még a téma. Sose tudjuk feldolgozni, ha nem beszélünk róla.”

A majd’ hetven évvel ezelőtti történésekkel foglalkozó cikkeink kiegészítéséül segítséget kértünk dr. Grósz András történésztől. A 2011-ben végzett kutatások eredményeit tesszük most közzé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc budaörsi áldozatai emlékére a városban három emlékhely található. A katolikus templom kertjében az országzászlónál álló emléktábla, a Jókai Mór Művelődési Központ falán lévő emléktábla és a 2006-ban felavatott emlékmű a Szakály Mátyás utcában. Emellett a templomkertben 2009 őszén felavatott, az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik szimbolikus alakjává nőtt Mindszenty József hercegprímás, esztergomi érsek szobra is már megemlékezések helyszínéül szolgál.

Az 1956-os forradalom budaörsi áldozatairól mindeddig igen keveset tudtunk.
A Pest Megyei Levéltár kiadványa – melyet az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára adott ki az intézmény – nyolc budaörsi illetőségű személyről ír, akik az események során vesztették életüket. A kiadvány szerint négy fő (Furka Sándor, Soltai Béláné, Schwarz András, Ujj Jánosné) az október 27-i, a mai Jókai Mór Művelődési Központ előtti szovjet páncélosok támadásakor hunyt el, míg a másik négy személy (Rózsási László, Ladányi Imréné, Molnár Pál, Rádóczi János) Budapesten vesztette életét. A személyek halálának okaként háborús sérülés, ill. aknasérülés van megjelölve.

Rózsási Lászlóval kapcsolatban az 1956-os forradalom Pest megyei áldozatairól szóló munkában (Böőr László: Adatok az 56-os forradalom Pest megyei történetéhez, Budapest, 1997) annyi információ található, hogy 1956. november 1-jén hunyt el Budapesten. Róla több adatot nem találtam.

A Terror Háza 1956-os adattára megerősítette, hogy Furka Sándor, Schwarcz András, Soltai Béláné és Ujj Jánosné az 1956. október 27-i budaörsi sortűzben vesztette életét, ugyanakkor a másik négy áldozatra nem tartalmaz adatokat, de megemlíti, hogy a budapesti VII. kerületben Hedenecz János (szül. Budaörs, 1910) október 24-én hunyt el, újabb személlyel bővítve a halottak listáját.

A Boross Péter volt miniszterelnök által létrehozott 56-os Szabadságharcosokért Közalapítványtól kapott információk megerősítették, hogy Rádóczi János, Ladányi Imréné és Hedenecz János is a halottak közé tartozik.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a felsoroltakon kívül még két névvel bővülhet az 1956-ban elesett budaörsi áldozatok listája: Takács Tibor ipari tanuló (17 év) és Takács Zoltán műszerész (21 év) Budaörsön éltek és a Móricz Zsigmond Körtéren zajló harcokban hunytak el 1956. október 23. és november 10. között. A pontos elhalálozás időpontját nem ismerjük, mindketten a budapesti Új Köztemetőben nyugszanak.

A másik problematikus kérdés, hogy a halottak között egy személy biztosan a forradalmat leverők oldalán állt (Molnár Pál, aki tisztként szolgált és a Kádár-rendszerben Budaörsön utcát neveztek el róla.) Molnár Pál semmiképpen nem tartozik a hősi halottak közé.

Eddigi kutatásaink alapján tehát tíz személyről állíthatjuk, hogy 1956-ban esetleg hősi halott lehetett, ill. az összecsapásokkal összefüggésben hunyt el, jóllehet a halál bekövetkeztének pontos körülményei az esetek egy részében további tisztázásra várnak. A magam részéről tehát további – elsősorban levéltári – kutatásokat tartok szükségesnek.


A személyek részletes adatai
Az 1956. október 27-i Szabadság úti sortűzben elhunytak:
Furka Sándor szül: Dévaványa, 1915. június 18. megh.: Budaörs, 1956. október 27., Budaörsön nyugszik
Schwarz András szül: Somorja, 1917. január 20. megh.: Budaörs, 1956. október 27., Budaörsön nyugszik
Soltai Béláné Ricz Eszter szül: Kótaj, 1926. szeptember 25. megh.: Budaörs, 1956. október 27., Budaörsön nyugszik
Ujj Jánosné Mészáros Erzsébet szül: Tiszazug, 1919. augusztus 29. megh.: 1956. október 27., Budaörsön nyugszik

Budapesten a harcokban vagy az összecsapásokkal összefüggésben elhunytak:
Hedenecz János szül: Budaörs, 1910. március 6. megh.: Budapest, 1956. október 24., ismeretlen helyen nyugszik
Ladányi Imréné Pintér Ilona szül: 1914 megh.: Budapest, 1956. október 25., ismeretlen helyen nyugszik
Rádóczi János szül: 1942 megh.: Budapest, 1956. október 25.
Rózsási László megh.: Budapest, 1956. november 1.
Takács Tibor szül. 1939 (?) megh.: Budapest, 1956. október-november
Takács Zoltán szül.: 1935 (?) megh.: Budapest, 1956. október-november

Felhasznált irodalom
Böőr László: Adatok az 56-os forradalom Pest megyei történetéhez, Budapest, 1997
1956 Pest megyében I-II. (Pest megye múltjából 10.) Sorozatszerkesztő: Héjjas Pál, Pest Megyei Levéltár, Budapest, 2006
Budaörsi Római Katolikus Plébánia vonatkozó anyakönyvei
56-os Szabadságharcosokért Közalapítvány adatbázisa

(A képek Budaörsön, az egyházi temetőben (Nefelejcs utca) készültek.)

(SzK)

 

Megosztás