-Az adventi időszak kezdetétől reggel 6 órakor rorátéra (hajnali mise) siettek a budaörsiek a virradat szürkületben. Jöttek az utcákból, mindenfelől, lámpásokkal. Mindig tömve volt a templom. Lelkigyakorlatokkal készültünk a gyónásra, szentáldozásra, hogy tiszta szívvel, tiszta lélekkel menjünk a karácsonyi misére. Így tanították a kedves nővérek (apácák) és ilyen szellemben nevelkedtünk otthon is.
Az ünnepek előtt a kedves nővérek és a nekik segítő asszonyok nagy ruháskosárral járták a falut és élelmiszert gyűjtöttek a szegényebb családoknak. A leány-iskolában karácsonyi színdarabot adtak elő a Márialányok, amit az apácák tanítottak be.
Ősszel a budaörsiek szívesen segítettek az erdészetnek facsemetéket ültetni. Ők karácsonykor kis fenyőfát kaptak. Plafonig érő karácsonyfa kevés háznál volt szokásban. A legtöbb portán ilyenkor már túl voltak a disznóvágáson. A háziasszonyok takarítottak, sütöttek, főztek.
Nálunk a diót, a mákot mindig édesapám darálta, az almahámozás az én feladatom volt. Jó vastagon hámoztam és a héját mindjárt meg is ettem, mert úgy tudtam, hogy abban van a vitamin. Számomra a diós, – mákos bejgli, a kuglóf édes illata azóta is hozzátartozik a karácsony előtti készülődés hangulatához.
A karácsonyfát a szülők az első, azaz parádés szobában (Paradesraum) állították fel nagy titokba, A fiam még legénykorában sem kíváncsiskodott, hadd legyen meglepetés, ne múljon el annak a varázsa.
Régen minden háznál készítettek kis betlehemet fából, vagy papundekliből kis jászolt.
Emlékszem, levelet írtam a Jézuskának. És amikor kinyílt a szobaajtó és megláttam a karácsonyfát, az számomra maga volt a csoda!
Égtek a gyertyák, fenyőillat járta be a szobát. Először imádkoztunk, énekeltünk, majd várakozással telve közeledtünk a karácsonyfához.
A gyerekek általában azt kapták, ami szükséges és hasznos volt –ruhát, cipőt, meleg holmit. Mindig volt a fácska alatt dió, alma, medvecukor, sőt csoki is, mikor több, mikor kevesebb. Labdát, dominót is kaptak a gyerekek. A szerényebb körülmények között élő családoknál a mamájuk így vigasztalta a gyerekeket: – Mi messze lakunk és már nem maradt a Jézuskának ajándéka, de jövőre talán nálunk kezdi osztani.
A jómódú családoknál a kislányok hajas babát kaptak, a fiúk hintalovat. Szép rongybabákat is készítettek ügyes kezű keresztmamák, nagynénik, ahol nem futotta drága bolti ajándékokra.
Bármit kaptunk, annak őszintén tudtunk örülni és hálásak voltunk, megelégedéssel fogadtuk..
Talán a maiak is ismerik a malom-játékot, azt mi babbal és kukoricával szoktuk játszani.
Mi, gyereke is készítettünk ajándékot a szüleinknek – kis hímzést, rajzot.
Aki már elsőáldozó volt, az elmehetett a szüleivel az éjféli misére. Ezt az eseményt már nagyon vártuk. Felejthetetlen hangulata volt azoknak a csillagfényes éjszakáknak! Tapostuk friss, ropogós havat. A templomban az oltár két oldalán sudár karácsonyfa tündökölt. A háború után rendszeresen a Baranyai család ajándékozta azt az egyházközségnek.
Áhítattal énekeltük a sok, szép karácsonyi éneket, akis Jézus világra jöttének örömére.
Karácsony első napjának délutánján áldásra mentek a hívek.
Másnap megkezdődött a vendégjárás. Felkeresték egymást a rokonok. A felnőttek beszélgettek, a gyerekek gondtalanul játszottak.
Sok karácsonyt megéltem, de egyik sem volt szomorú.
Lejegyezte:s.k.
A kép a Heimatmuseum gyűjteményéből való,1936-ból. Mária szerepében (Párkányiné) Bangha Ilona, Szent Józsefet (Bittnerné) Erődi Erzsébet alakította.
