– December elején már foglalkoztunk a hajléktalanok karácsonyával. Felvettük a kapcsolatot a Család- és Gyermekjóléti Szolgálattal, akikkel tavaly is együtt dolgoztunk. Nyugdíjba ment az, aki eddig intézte, így mindent nulláról kellett elkezdenünk. Hála Istennek, nagyon jó munkatársra találtunk Csulits Szandrában, akivel mindent gondosan egyeztettünk és kiderült, hogy 50 főt szeretnének idén meghívni, meghívóval. Így azok, akik nem hivatalosak, nem juthattak be a Szent Márton házba. Ez volt a rendezvény helyszíne úgy, mint tavaly is. A terítést, a karácsonyfa állítást és az ebéd beszerzését az Auchanból vállalta a családsegítő.

Mi pedig a műsort, gitáros éneklést, illetve szalámit és az asszonykör által sütött sütemények biztosítottuk. Miután mindent megvettünk, érkeztek egymás után a kedves asszonyok olyan minőségű süteményekkel, amit az ünnepi karácsonyi asztalra is bátran bárki oda tehetett volna. Ezek az adományok olyan nagy mennyiséget tettek ki, hogy 50 nagyobb dobozt meg tudtunk tölteni, amit a hajléktalan felebarátaink haza tudtak vinni. Ezen kívül érkezett még máshonnan is adomány, tehát jól felpakolva távoztak a meghívottak. Hála Istennek a munkánkat segítette a Központi Katolikus Karitász. Tőlük is kaptunk anyagi támogatást mindehhez. Több asszony eljött, hogy segítsen a dobozok megtöltésében. Örömteli munka volt, mert tudtuk, hogy örömet szerzünk majd vele. Szép délelőtt volt ez, különösen a hajléktalanoknak, akik elmondták hogy ilyen ünnepi pillanat ritka az ő életükben.
Nehézség volt, hogy dobozunk lesz-e annyi, amibe haza tudják vinni a finom süteményeket. De az asszonyok segítő készsége által ez is megoldódott. Örültünk, hogy azoknak a felebarátainknak, akik az utcán élnek, fáznak és nincs mindig finom ételük vagy talán ételük sincs, tudtunk egy kis időre örömet hozni az életükbe. Fontos nekünk, a Katolikus Egyháznak, hiszen Katolikus Karitász vagyunk, hogy segítsük a rászorulókat és most ezzel próbáltunk segíteni.

A hajléktalan karácsonyon kívül 20 csomagot vásároltunk. Összerendeztük szépen ajándék formába. Időseink, nők akik saját otthonunkban élnek, de segítségre szorulnak. Ugyancsak 18 csomagot állítottunk össze a nagycsaládosoknak akiknek vásárlási utalványokat is tudtunk juttatni, hála az Egyházközség aktivitásának. Mit értünk ezen? Az Egyházközség minden évben megszervezi a Kolping jótékonysági vásárt, amelynek bevételét a Karitásznak juttatják. Idén is jelentős összeget kaptunk tőlük. Megint csak az asszonyok aktivitása jelentős volt. Mindenki hozott olyan holmikat otthonról, amire másnak még szüksége lehet és ezeknek a bevételéből tudtunk vásárolni.

– A családoknak, időseknek a csomagjába karácsonyi finomságok kerültek: bejgli, szaloncukor, vitamin, keksz, kakaó, szárított gyümölcs és ilyesmi, a hajléktalanok kolbászt kértek, ezekkel töltöttük meg a zacskókat . A családok a templomi gyűjtésből és a karácsonyi vásár bevételéből kaptak még vásárlási utalványt is. Az idős, beteg emberekhez személyesen vitték el a csomagokat a Karitász önkéntesek. Karácsonyi jókívánságokat és verset is írtunk karácsonyi lapon a rászorulóknak szánt adományok mellé.
A Kolping vásárra az asszonykör kézműves ékszereket készített, szakácskönyvet adott ki saját receptekkel és sokan a saját vásári bevételükből ajánlottak fel adományt. A Központi Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász is támogatta az időseket, betegeket, hajléktalanokat – egészítette ki a beszámolót Anikó.
10-12 önkéntes örömmel vásárolta, csomagolta vitte az ajándékokat, hogy szebbé tegye az ünnepeket a támogatottaknak, akik nagyon hálásak voltak és csodálkoztak, hogy ilyen sokat kaptak.
– Jó volt megélni azt, hogy tudunk adni abból amink van. Így karácsony előtt ez nagyon jó érzéssel tölt el bennünket – zárta a tájékoztatót Erika.