Az emlékkönyvet a szülők általában már alsósként ajándékba adták, születésnapra, névnapra, karácsonyra. Ma is nagyon megható ezeket a könyveket végig lapozni, felidézni az elmúlt időket. A barátság kézzel fogható jelei voltak ezek a könyvecskék.
Volt, aki rajzolt, volt, aki a kedves szöveget írt, mindenesetre nagy megtiszteltetés volt, ha megkaptuk, nem illett elkapkodni, gyöngybetűkkel kellett leírni a kis verssorokat és a legszebb rajztudást elővenni, amiből néha igazi kis művészeti alkotások születtek, néha csak másolások, kopírozások. A legjobb barátnőnknek a leghosszabb, legszebb verset illett írni. Néha szamárfület hajtogattunk a lap sarkába és ráírtuk: TITOK. Csak a tulajdonosának volt szabad megnézni.
Álljon itt néhány egy régi emlékkönyvből:
Szedd a tavasz virágát
Egy csokorba össze,
Rózsát is szedj, nefelejcset,
Egyet, kettőt közbe.
Tekints a csokorba,
Látni fogsz a múltba.
Eszedbe fog jutni,
Ki e pár sort írta.
A végén ez állt: SzJ – ami azt jelentette, hogy szeretettel jegyzé….
Nagyon népszerű volt az alábbi versecske is: Evezz, evezz az Élet tengerén és köss ki a Boldogság szigetén.
Bővített változatban:
Evezz az Élet tengerén,
De ki ne köss a Bánat szigetén.
Legyen erőd tovább evezni,
S a boldogság szigetén kikötni.
Még mindig a tenger és a sziget: Az Élet tengerén van egy kicsi sziget. Boldogság a neve, az legyen a tied.
Később már ismert költőktől is idéztünk:
Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell!
És nem elég akarni: de tenni, tenni kell!
Váci Mihály
Ezeket a sorokat általában a 8. osztályban alkalmaztuk:
Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod az erő micsoda?
Akarat,
Mely előbb vagy utóbb
Borostyánt arat.
(Jaj, de szép!)
Ezeket a rigmusokat csak mondogattuk, de soha nem írtuk volna be egy emlékkönyvbe sem: Kis disznó, nagy disznó, emlékkönyvbe ez is jó.
Ezt is megtaláljuk a régi könyvecskékben:
Utolsó lapra írom a nevem,
Utolsó leszek, ki téged elfelejt.
s.k.