Noha magáról a hírhedt eseményről mindenki hallott már, Matuska Szilveszter személye, vagy akár a robbantás számos részlete mindmáig homályba burkolózik. A történteket dióhéjban úgy összegezhetjük, hogy a később őrültnek nyilvánított, ekkoriban Bécsben élő férfi szeptember 13-án, közvetlenül éjfél után egy ekrazittal töltött pokolgépet rögzített a biatorbágyi viadukthoz, és amikor az osztrák fővárosba tartó nemzetközi gyorsvonat áthaladt a hídon, felrobbantotta a szerkezetet. Bár a mozdony vezetője a szerelvények kisiklása után megpróbált megállni, egyetlen kocsi kivételével az egész vonat a mélybe zuhant; a merénylet összesen 22 ember életét követelte.
Ismeretes, hogy a pokolgép mellett az ügyet kivizsgáló hatóságok egy levelet is találtak, melynek tartalma alapján a rendőrség úgy vélte, a terrortámadás egy nagyobb, kelet-európai kommunista összeesküvés része lehet. Nyilván annyiban érdekük is volt ezt hinni, hogy – a statárium bevezetésével – hajtóvadászatot indíthattak az illegális szélsőbaloldali párt ellen, de az igazság kedvéért el kell mondanunk, hogy ennek – kezdetben legalábbis – racionális oka is volt.
A nyomozó szervek fejében ugyanakkor hamarosan szöget ütött, hogy – azzal az eltéréssel, hogy nyugaton látszólag nemzetiszocialista indíttatású támadásokat hajtottak végre – a biatorbágyi eset igencsak hasonlított a korábbi ausztriai és németországi merényletekhez. Az osztrák és magyar igazságszolgáltatás közreműködésének köszönhetően 1931 októberében kézre is kerítették a Bécsben élő – és a baleset helyszínéről már ismerős – Matuska Szilvesztert, aki elfogása után mindhárom támadást magára vállalta. Jóllehet, ezzel a nyomozás lezárult, a statárium egészen 1932 októberéig érvényben maradt, a hajtóvadászat pedig számos kommunista életét követelte.
Matuska Szilveszterről mára elsősorban az őrült magányos terrorista képe maradt fenn, pedig felsorolni is nehéz, hogy a férfi az évtizedek során hányféle vállalkozásba fogott: mint önkéntes honvéd a világháború során főhadnagyi rangig jutott, később pedig kereskedelemmel és ingatlanspekulációval próbált vagyont szerezni. Matuska aztán a világválság kirobbanásakor – a kétes ügyletei miatt indított perek és felesége betegsége miatt – tönkrement, találmányaival pedig– melyek között egy biztonságos közlekedést segítő vasúti lámpa is volt – nem tudott elég pénzt szerezni.
Vélhetően elkeseredésében fogott bele a robbantássorozatba, de motivációjára sohasem derült fény, ugyanis a bírósági eljárás alatt megpróbálta magát őrültnek tettetni – úgy is maradt meg a köztudatban, mint egy magányos, háborodott terrorista. Ezzel a kifogással Matuska Ausztriában „nagyobb sikert aratott”, hiszen ott mindössze hat év börtönt kapott, Magyarországon azonban halálra, majd életfogytiglani fogságra ítélték. Büntetését a váci fegyházban kellett letöltenie. A terrorista végül csak 1944 végéig maradt az intézményben, ugyanis a szovjet csapatok érkezésekor sikerült kereket oldania, további élete éppen olyan rejtélyes volt, mint a robbantás egyes részletei.
Forrás: Rubicon
Fotó: Fortepan
s.k.
