Első utunk Majkra vezetett. Itt megtekintettük az egész Európában kuriózumnak számító műemlékegyüttest, amely 2015 óta teljes szépségében, megújulva várja a látogatókat. Talán a majki remeték hagyatéka az a különös áhítat is, amelyet az évszázados falak árasztanak, és amely minden ide látogatóra hatást gyakorol.
Kedves idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy 1733-ban a vidék birtokosa, Esterházy József alapította a kamalduli remeteséget, melynek 1200 holdas pusztát, tavakat és malmokat is adományozott.
A refektórium
A némasági fogadalmat tett szerzetesek 250 évvel ezelőttig éltek itt. Tagjai a lelki tökéletességre törekedtek, e célból magányosan, Isten felé fordulva éltek, ötvözve a közösségi, szerzetesi és remeteéletet. A csuhájuk színe miatt fehér barátoknak is nevezték őket. Tarkójuknál félkörívben rövidre nyírt hajat és hosszú szakállt viseltek. Sem egymással, sem a külvilággal nem érintkeztek. A némasági fogadalom alól csak a december 28. és január 2. közötti napok voltak kivételek, máskor azonban a kolostort is csak engedéllyel hagyhatták el.
Idegenvezetőnk maga is bevonult 3 hétre a kolostorba. Mesélt erről a különös élményéről is.
Megtudtuk, hogy II. József más egyházi rendhez hasonlóan, a kamalduliak tevékenységét is betiltotta, mert „haszontalannak » tartotta.
Bátrabb társaink a toronyba is fellépcsőztek és megkongatták a harangot.
Ebédidőre megérkeztünk a Vendéglő a négy remetéhez címzett étterembe, ahonnan mindenki elégedetten és jóllakottan távozott.
Ezután buszunk a környei Tájházhoz vitt bennünket.
E házból telepítették ki 1947. augusztus 27-én Beck Istvánt és családját, így a tájházban megtalálhatók a korabeli fényképek, és az a zsák is, melyben ingóságaikat vitték magukkal a kitelepítéskor. Ezeket a tárgyi emlékeket a család bocsátotta az önkormányzat rendelkezésére.
A kitelepítés után, a kényszerű lakosságcsere során egy Felvidékről származó család költözött a házba. Mivel a házaspár leszármazottak nélkül hunyt el, haláluk után a ház az önkormányzat tulajdonába került.
A tájház épülete a magyarországi németségre jellemző beépítettségi formát mutatja be a hosszú főépülettel, a vele szemben álló kis épülettel, kúttal, pincével és a telket hátul záró, keresztben épített pajtával. A kiállítás tárgyai mind eredetiek, egykor a nagyapák és nagymamák használták. Szinte valamennyi ismerős volt számunkra is.
A főépület mögött kialakított bemutatótérben szakmák szerint rendszerezték a tárgyakat. Láthattunk szódás,- suszter,- kovács- stb. szerszámokat, használati eszközöket és természetesen a földművelés kellékeit is. Barátságosan elbeszélgettünk az idegenvezetőnkkel majd folytattuk utunkat.
A tatabányai Turul szobor sokunknak eddig kimaradt a látnivalók közül, de akik már jártak itt, ők is szívesen megcsodálták.
Köszönjük a szervezőknek és BNNÖ-nek ezt a remek utat.
Fotó: Sch. M + internet.
s.k.
