Mint kedves tárlatvezetőnktől megtudtuk, a Néprajzi Múzeumban az ulmi Donauschwäbisches Zentralmuseum vendégkiállítása a Duna menti német lányok és asszonyok sorsáról, örömteli és traumatikus eseményeiről szól a népviseleteken keresztül. A tárlat az ünnepi viseletek és egykori tulajdonosaik személyes történetének segítségével egyrészt a női lét fontos állomásait mutatja be a gyermekkortól a házasságon keresztül az idős korig, másrészt elénk tárul a magyarországi németek 20. századi történelme, köztük a második világháborút követő tragikus események, a malenkij robot és a kitelepítés.
„A cím – Súlyos anyag – két jelentéssel bír: egyrészt utal a női viselet nehéz súlyára, a sok alsószoknyával és nehéz felsőszoknyával, másfelől pedig arra a sorsra, amit sokszor nehéz volt tűrni. A viselet részben teher volt, amely tartásra kötelezett, de bizonyos élethelyzetekben megmentő is volt, mint nagyanyám számára, aki a kényszermunka éveiben méterenként kenyéradagokra tudta cserélni ruhadarabjait. „ (Englenderné Hoch Ibolya)
Egy történet a sok közül:
„Tavasz van, és a 13 éves Elisabeth tele van várakozással: első báljára készül. Édesanyja nagy gondot fordít arra, hogy tökéletesen öltöztesse fel. A fehér inget virág és Elisabeth monogramja díszíti. A szomszédos Gyönkön két nagyobb bolt működött. A zsidó tulajdonosok különösen jó minőségű és divatos anyagokat árultak – éppen az első bálra valókat is. Elisabeth számára azonban az első bál egyben az utolsó is: családját 1947 augusztusában kitelepítik Magyarországról” – olvashatjuk egy szakadáti báli ruháról.
Katharina története:
„A 14 éves Katharina Just elkísérte apját a szomszédos településre, hogy eladjanak egy tehenet. A lány az Engelmann szövetbolt kirakatában egy fantasztikus mintás aranysárga anyagot vett észre, amely teljesen elbűvölte őt. Kérte apját, hogy vegye meg neki. 1940 körül a virágmintás „parasztbrokát” rendkívül divatos és kelendő szövet volt a gazdag magyarországi német falvakban. A zsidó tulajdonos, Engelmann Jenő egyenesen Bécsből szerezte be vásárlóinak. A pompás textília azonban nagyon drága volt. Apja megígérte, hogy megveszi az anyagot, ha sikerül eladni a tehenet. És sikerült! Hazafelé meg is vásárolták az aranyszín szövetet, amelyből később Katharina ünnepi ruhája készült.”
A ruha személyiségünk egyik látható része: megmutatja, hogy kik vagyunk, ki akarunk lenni vagy kiknek kell lennünk. Mielőtt a ruhadarabokat tömegesen gyártották volna, minden öltözék egyedi darab volt, amely egy meghatározott személy számára készült. Ezek nemcsak viselőjük alakjáról, koráról, társadalmi és gazdasági helyzetéről, felekezeti és etnikai közösségről árulkodtak, hanem arról is, hogy milyen ünnepre, eseményre készültek. Idővel ezekbe az öltözékekbe ezernyi emlék szövődött: a boldogság ígérete, a veszteség, a gyász, a félelem, a fájdalom és az újrakezdés reménye.
A kiállításon láthattunk mángorlót, szénvasalót, mintakendőket, számos fényképet, – köztük budaörsit is. Hosszú utat járt be az a pufajka, amit a málenkij robotról hozott haza egy fiatalasszony.
És még egy megható történet: a lágerben elhunyt lányuk ünneplő ruháját a kitelepített szülők magukkal vitték, – emlékül.
Köszönjük a szervezést Michelberger Katalinnak, az Asszonykör vezetőjének.
Fotó: Néprajzi Múzeum
s.k.
