A görög mitológiában Zeusz kedvence volt. A rozmaringmézet, amelyet a méhek virágaiból gyűjtöttek, senki más nem ehette, csak az Olimposz főistensége, más istennek szigorúan tilos volt rozmaringmézet fogyasztania. Az ünnepnapokon az istenek szobrait ibolyából és rozmaringból font koszorúval ékesítették, de a menyasszony is rozmaringágat vitt a kezében, mert a közhiedelem szerint a szép leány a rozmaringtól még szebbé válik, és még a csúnyácska is megszépül tőle, ha Zeusz úgy akarja.
Egykor a budaörsiek életét a „Rosmarein” elkísérte a bölcsőtől a sírig. Ezért nevezték életvirágnak. Szenteltvízbe mártott ággal szórtak pár cseppet a gyermekágyas kismama és újszülöttje felé, jó egészséget kívánva nekik. Ilyenkor a ház utcai ablakába egy csokrot tettek. Esküvők alkalmával a menyasszony hajába koszorút fontak belőle. Nem csak a vőlegény tűzte a kabáthajtójára, hanem a násznép közül a férfiak szintén. Jutott körbe tekerve a kalapok mellé is. Az asszonyok a mellükre tűztek vagy kezükben tartottak kisebb-nagyobb ágakat. Azon kívül a vőlegény almába szúrt egy különösen szép hajtást és azt az oltárra tette, ezzel jelezve, hogy a lelki atyát is meghívták az esküvőre.
Az ünnepi asztalokat ugyancsak feldíszítették rozmaring csokrokkal. Azoknál a házaknál, ahol eladó lány lakott, bőven termesztettek a rozmaringból, hogy ne legyenek szűkében a jeles napon. A nagymamák csontfedeles imakönyvének lapjai között ott préselődött egy kis hajtás, még sokáig fűszeres gyantaillatot árasztva. Dézsában, fazékban, cserepekben nevelték, fagyban óvták a rozmaringot. Végül, ha valaki a végső útjára indult, a szemfedőjére tettek belőle és egy pohárban oda helyezték a ravatal mellé, hogy a virrasztásra érkezők szenteltvizet permetezzenek az elhunytra.
Sok-sok évvel ezelőtt Joósz Erzsike néni megmutatta nekem a kertjében növekedő terebélyes rozmaringbokrot. Télen is kint maradt, a mérete miatt már nem lehetett átültetni. Ha meg is fagyott néhány ága, azért tavaszra mindig megújult, friss hajtásokat hozott. – Még az édesapám ültette. – emlékezett Erzsike néni- Talán több mint 70 éve.
A rozmaring az ünnepi alkalmat, a szerelmet, a hűséget, a tisztességet, sőt a bánatot, a gyászt jelentette elődeinknek.
Az ókori görögök az istenek fűszerének tartották. Szerintük frissíti a memóriát, és elűzi a rosszkedvet, ezt bizonyítja, hogy az athéni iskolákban a tudósjelöltek rozmaringkoszorúval a fejükön jártak-keltek. Hitték, hogy a növény mágikus ereje könnyebbé teszi a tudományok befogadását.
A rozmaring gyógyerejét évezredek óta számon tartja nemcsak a népi hiedelem, de szinte minden állam gyógyszerkönyvében szerepel ez az örökzöld, erős illatú, kesernyés ízű gyógynövény. A konyhai fűszerként népszerű rozmaring amellett, hogy kitűnő ízt ad az ételnek, a mai napig elismert természeti kincs.
Magas vas-, kalcium-, kálium-, A-, B-, valamint E-vitamin-tartalma a benne lévő antioxidánsok révén csodákra képes. Fokozza a vérkeringést, javítja az agy vérellátását, erősíti a hajszálereket és a szervezet ellenálló képességét. Gátolja a bőr öregedését és ráncosodását, kiváló méregtelenítő, bél-, máj- és vesetisztító.
Az évezredek óta kedvelt gyógynövény napjainkban reményt adhat azoknak is, akiknek a látása veszélyben van. Kutatások bizonyítják, hogy a rozmaringban lévő karnozolsav gyógyír a szemnek, ugyanis igen erős antioxidáns, amely elpusztítja a szervezetben képződő szabad gyököket, és ezáltal megakadályozhatja bizonyos betegségek, többek között a rákos daganatok kialakulását.
A népi folklórban is jelentősége van
A rozmaringnak olyan illata van, amelyet nehéz elfelejteni, talán éppen ezért kapcsolódik hozzá számos hagyomány is. Egyes országokban a hűség szimbóluma, míg máshol a túlvilágra indulók kísérője.
A népi tradíciók szerint a rozmaring boldogságot ad, megnyitja az eget, bölcsességet hoz, ösztönöz a célok elérésére, és növeli az akaraterőt. Ezért is érdemes belőle fogyasztani, még ha csak egy csipetnyit is naponta.
s.k.
