Eddigi életünk során megszokott dolog volt hogy nyáron elutaztunk vagy a hegyvidékre vagy a tengerpartra, de mindenképpen valahová. Ismereteink egyre tágabbak lettek a nagyvilágban.Én azon a nyáron amelyről szól a beszámolóm Szlovéniában jártam.Talán akad mégis valaki, aki nem látta ennek a szép országnak vadregényes tájait, vagy Velence gyönyörű műemlékeit ezért szeretném élményeimet velük megosztani, egyben felidézni a felejthetetlen utazás emlékét.
A terv az volt, hogy az első napon minél távolabbi pontot érjünk el, ahonnan 5 nap alatt szépen, lépésről lépésre jövünk vissza a kiinduló helyünkre.
Úti célunk Szlovénia, ott a Bohini majd Bled-i tó.. Az út nagy része a szlovéniai Júlia Alpokon keresztül vezetett, csodálatos égbenyúló hegyormok, szelíd zöld legelők, alpesi házak között.
Szlovénia már idestova húsz éve elnyerte függetlenségét, és azóta, évről évre fejlődik. Gazdasága kiemelkedően magas eredményeket produkál. Náluk az egyéni gazdálkodás alakult ki, ami nagyon sikeresnek bizonyul. Tengerpartja nincs, kivéve egy igen rövid partszakaszt, amelyet kikötőnek használnak. Az első napon nagyon hosszú út állt előttünk, de utunkat sokáig elkísérő Júlia Alpok semmihez sem hasonlítható látványa feledtette a fáradtságunkat.
Az első nap természeti látnivalókban bővelkedett. Délután értünk a Bohini tóhoz, majd onnan Bled-be igyekeztünk. Ezek a tavak még a jégkorszak idején alakultak ki. A hegyekről alázúduló hordalék, a moréna elzárta az alacsonyabban fekvő részeket A jégkorszak végén az így kialakult mélységbe belecsúsztak a leolvadó jégtáblák, majd megolvadtak és így alakultak ki a gleccsertavak. Ez a két tó is ennek a folyamatnak az eredménye. A Bohini tónál mintha megállt volna az idő. Csak a természet és mi voltunk, sehol egy hangos tülkölő autó, sehol zajos turista csoport. Aki ide kirándul, a látványtól csak némán áll vagy izgatottan fényképez. Az egész környék a Triglavski Nemzeti Park védett tulajdona. A Bled-i tó már egészen más. Itt hatalmas, elegáns szállodák épültek, nagyon sok a vendég és nagy a forgalom. Szép üzletek, kirakatok mindenütt. A tó és az azt körülölelő hegyek itt is felejthetetlen látványt nyújtanak.
Utunk másik kiemelkedően érdekes állomása volt a posztojnai cseppkőbarlang.
A Posztojna-i cseppkőbarlang Posztojna és Trieszt között elterülő karsztvidék gyöngyszeme. Hatalmas tömeg várakozott a barlang bejárata előtt, míg végre mi is sorra kerültünk. Bejutottunk az előcsarnokba, ahol egy nyitott kis vonatba ültünk be. A barlang 6 C fokos hőmérsékletű levegője, valamint a kis vonat lassúnak nem nevezhető száguldása igen csak lehűtött bennünket. Az első 2 km-t ezzel a járművel tettük meg, ez az út még a régi barlangvájaton át vezetett. A barlangban csoportunk 5 km-t tett meg, alig másfél óra alatt. Ebből oda-vissza 2-2 km vasúton, míg a barlang legszebb részének egy kilométeres szakaszát gyalogosan tettük meg. A barlangban feliratok is találhatók, amelyek arról tanúskodnak, hogy a barlangot már a 13. században is ismerték. Az első barlangvasutat 1872-ben építették. 1884-ben elektromos világításra cserélték a fáklyákat, gyertyákat, olajlámpásokat. A barlang mészkő-talajban jött létre, amely kb. 70 millió éve keletkezett a tengerben. 3 millió évvel ezelőtt a felszíni folyók elkezdtek a mészkő-talajba szivárogni és a föld alatt folytatták útjukat északra a Pannon-tenger felé, aminek mai maradványa a Fekete tenger. A Posztojna-i barlang legnagyobb kiterjedésű, középső szintjét a Pikva folyó elődje vájta ki másfél millió éve. A barlang legrégibbnek tartott cseppkövei kb. 500.000 évvel ez előtt kezdtek kialakulni. 10 év alatt l mm-t növekednek a cseppkövek.
Estére már Olaszország tengerpartján voltunk Lido Jesolóban. Ott volt a szállás, és a finom vacsora. Mindenkinek jót tett a forró fürdő majd este az olaszoknál elmaradhatatlan tészta, vagyis pasta ahogyan ők nevezik. Ez főtt tészta paradicsom mártással, tetejét sajttal hintve. Természetesen ez csak az előétel volt, a következő fogás nélkül éhesek maradtunk volna.
Éjszaka hatalmas vihar tört ki és oda lett a szép, felhőtlen jó időnk. Szakadt az eső egész éjjel és reggelre minden csupa szürkeség lett. Hideg, és eső. Reménytelennek tűnt az egész nap. Pedig indulni kellett. Átkeltünk a csatornán, szakadó esőben behajóztunk, majd egy óra múlva kikötöttünk Velencében, a Szent Márk téren. Emlékeimben, Velencében mindig süt a nap. Most azonban ólomszürke ég fogadott bennünket. De a cölöpökre épült város, mely 210 kis szigetet köt össze egymással, mit sem változott. A szigetek között kis és nagy csatornák alakultak ki, ezeken zajlik nap, mint nap a forgalom. A vaporettók vagyis a vízibuszok szállítják az utasokat, valamint a gondolák. A temetőt is vízi úton lehet megközelíteni.
Patinás, gyönyörű paloták sora mellett haladtunk a Dózse palota bejárata elé. Útközben láttuk a sok-sok gondolát, amelyek ott sorakoztak szomorúan, esőtől áztatott védőhuzatba bújtatva. A gondolákat mind feketére festik. Ki tudja miért?
A Dózse palota, amely gótikus stílusban épült, akárhányszor is jársz ott, mindig nyújt új látnivalót. Hiszen olyan sok a műalkotás, hogy azt egy alkalommal nem lehet sem megnézni, sem pedig emlékeinkbe zárni. Aki teheti, ebbe a városba ha már volt ott egyszer, még egyszer biztosan ellátogat. Elmegy egyszer húsz évesen, mert akkor mondjuk éppen szerelmes. Majd negyven évesen újra elmegy megkeresni az elveszett fiatalságot, és a boldogságot. Hisszük hogy ott még vár ránk és bizonyára megtaláljuk. Láttam most is egymásba boruló, egymást átölelő párokat, ahogyan andalogtak a Rialtó hídja felé. Szépek voltak és fiatalok. Bölcs mosollyal néztem utánuk.
No de hagyjuk a romantikát. Inkább nézzük meg a Dózse palota termeit. Most a tárlat kétszer annyit mutat, mint húsz évvel ez előtt. Veroneze, Velazquez, Boticselli festményei, freskói mindenütt. Hogy mi mindent tudtak elődeink! Gyönyörű a tanácsterem, mely 54 méter hosszú, 25 m. széles és 12 méter magas. Mennyezete csupa arany faragás, melyek csodálatos freskókat fognak közre. A Dózse palotában tartózkodtak a miniszterek, és itt voltak a különböző hivatalok. A várótermekben, ahol az ügyeiket intézők várakoztak, minden falon hatalmas festmények sorakoznak, melyek tapétaként szolgáltak .
A várószobák és a fogadószobák között egy nyíláson át lehetett bedobni a rágalmazó, feljelentő leveleket. De minden egyes rágalmat jól meg kellett gondolni azokban az időkben, mert ha bebizonyosodott, hogy hamisak, a feljelentő kapta azt a büntetést, amit ő másnak szánt.
Ki gondolná, hogy a gazdagon díszített termekből egy oldalajtón át máris könnyen át lehetett eljutni oda, ahová senki sem kívánkozott. Keskeny lépcsősoron haladtunk egyre lejjebb, mígnem a Sóhajok Hídján át eljutottunk az épület börtönrészébe. A hídon két díszes szellőző rács van, azon át némi pillantást vethettünk az alattunk folydogáló csatornára. Minden rabot ezen az úton kísértek a cellájába. Valóban itt sóhajthatott egy nagyot utoljára, mielőtt végérvényesen becsukódott mögötte a szabadság ajtaja.
De meglepő a börtöncellák tágassága és dacára a fűtetlenségnek, a vastag falak mégis némi meleg biztosítottak a raboskodók számára. Minden szökési kísérletet a nagyon vastag rácsok, jól megvasalt ajtók lehetetlenné tettek. Annak idején fontos volt a rabok jó karban tartása, mivel innen vitték őket tovább a gályákra, ahová kellett az erő.
Aztán kijutottunk a szabad levegőre, és lám, máris kisütött a nap. A két órás szabad program után már derűs vizeken hajózhattunk vissza Lido Jesolóba.
Az utolsó napi program Ausztriában zajlott. Gyönyörű tájakon igyekeztünk hazafelé. Útközben Grazban álltunk meg. Itt egy más félórás szabadprogram állt mindenki rendelkezésére. Az ódon hangulatú Stájer főváros csendjét akkor légkalapácsok zaja törtei meg. A zaj elől, no meg a látványért sokan fellátogattak a Grázi várba. A városban maradók a vár felé tekintve csodálhatták meg a híres óratornyot
Klagenfurtban a Minimunduszt néztük meg, ahol a világ nevezetes épületeit láthatjuk kicsiben.
Majd véget ért a nap. Hosszú utazás következett az Osztrák Alpokon át. Az idő felhőtlen volt és gyönyörű. Az autóbusz hangszórójából halkan szólt J.Strauss muzsikája.
Felejthetetlen emlék maradt számomra ez az utazás és csak remélni tudom hogy még egyszer eljutok Szlovénia csodálatos tájaira.
Major Edit
