G.Feri az új cipőjével belecsúszott a vízbe. Hogy másnapra megszáradjon, betette a meleg sütőbe. Az új lábbeli úgy összeszáradt, hogy többet már nem lehetett felhúzni. Hogy Ferike ezért a tettéért mit kapott azt Feri bácsi korában sem felejtette el. Különben is, már megszépítette az idő.
„Amíg elvannak, addig sem kérnek kenyeret” –járta a mondás. Pedig egy karéj zsíros kenyérrel is megelégedtek a kis éhesek. Sokuk kedvence volt a bevizezett, tetején megcukrozott kenyér.
Az összegyűlt gyereksereg jól elszórakoztatta egymást. A fiúk rongylabdával fociztak, vagy a drünnt (facsigát) pörgették, a lányok kukoricababa haját fonták. Társasjátékokban nagy volt a választék. Az „Adj király katonát” mindig magyarul játszottuk. –emlékezett Bandi. –Tudtunk mi magyarul is, meg svábul is.
Holl Teréz édesanyja nagyon sokat dolgozott. -Nyáron nem nyaralni mentünk, hanem a földekre vagy a piacra.- mesélte. –Anyámat pihenni soha nem láttam. Amikor kicsik voltunk, betett a batyuba, mindig a legkisebbet, és úgy ment a földekre. Később a nagyobbak vigyáztak a kisebbekre.
A magas kort megélt Feldhoffer Kati néni a gyermeknevelésről így mesélt.
-Édesapám nagyon szigorúan,de következetesen nevelt bennünket. De az úgy volt jó, mert tudtuk, hogy mit lehet, és mit kell csinálni. Sokat imádkoztunk és sokat dolgoztunk. Szüleink becsületes életre neveltek bennünket. –Ami könnyen jön, az hamar tönkre is megy. Az a miénk, amiért megdolgozunk, amit megspórolunk. –hallottuk sokszor a szüleinktől. Egyre nehezebb feladatokat bíztak ránk, úgy szoktattak a munkához. Édesapánk, amikor az egész napos munka után hazajött a szőlőből, mi eléje szaladtunk, hogy köszöntsük. Ő sorra felemelt és a magasba tartott bennünket. Télen, amikor több szabadideje adódott, akkor kártyázott, társasjátékozott velünk.
„A gyermekkoromat soha nem felejtem el. – vallotta az 1928-ban született Daxhammer János, akit szüleivel együtt, nagyon fiatalon, kitelepítettek a németországi Creglingenbe.- Az a szép gyermekkor a háborúval véget ért.
s.k.