A földrengés kockázatai Magyarországon

2023-02-13 | Budaörs
A hét eleji 7,8-as erősségű törökországi földrengés ráirányította a figyelmet a földrengés magyarországi kockázataira is. Mire számíthatunk a jövőben?

20-30 évente fordulnak elő Magyarországon komoly rengések.

Bár Magyarország nem tartozik a világ aktív földrengési területei közé, a Kárpát-medence szélső területein mégis igen komoly szeizmikus tevékenység tapasztalható. Ennek eredménye, hogy hazánkban átlagosan 20-30 évente következik be jelentős erejű 4,8-6,2 (magnitudójú) földrengés. Ezek az erős rengések a múltban már komoly károkat okoztak és a statisztikák szerint a jövőben sem lesz ez másként.

Komárom területén volt az eddigi legerősebb erejű magyarországi földrengés

A magyarországi rengések közül Komárom esetében a város épületeinek harmada, Eger esetében több mint 200 épület, míg a Dunaharaszti rezgés esetében több mint 3000 épület sérült meg.

Maga a Dunaharaszti földrengés intenzitása a Hirosimai atombomba által előidézett rengési intenzitáshoz volt hasonlítható.

Némileg megnyugtató, hogy ha a magyarországi és a világban bekövetkezett földrengések intenzitását hasonlítjuk össze, akkor Magyarország szerencsére csak a skála közepén helyezkedik el és a legnagyobb rezgések sem közelítik meg a világ legnagyobb ismert földrengésének pusztítását (Chile 1960. május 22. – M9,5 erejű rengés, több ezer halottal és azt követő szökőárral). Az sem mindegy ugyanakkor, hogy a földkéreghez milyen közel, vagy ha úgy tetszik, milyen messze, milyen mélyen van a földrengés centruma, ami néhány kilométer mélységtől, egészen 6-700 méterig terjedhet.
A biztosításmatematikusok komolyan számolnak a földrengések magyarországi előfordulásának lehetőségével.

A földrengések ellen a hazai 4,3 millió lakóingatlan közül mintegy 3,3 millió van biztosítva. A biztosítások nagy része megfelelő fedezetet nyújt a földrengések okozta károkra, azonban van olyan vezető magyarországi biztosítóintézet is, mely az egy földrengés során bekövetkező károkra fizethető térítését országosan 30 milliárd forintban limitálja(!). Ez azt jelenti, hogy ha az adott biztosító ügyfeleinek például 60 milliárd forint lenne a földrengés által okozott kára, akkor minden ügyfél aránylagosan csak a felét kapná meg az őt illető kártérítésnek. Ez a katasztrófa kockázati limit azt bizonyítja, hogy a biztosításmatematikusok bizony komolyan számolnak a földrengések magyarországi előfordulásának lehetőségével.

(Forrás: vasarnap.hu)

 

Megosztás