A hagyomány a láng továbbadása - beszélgetés Michelberger Mátyással

2022-02-22 | Budaörs
Egy előző cikkünkben megismerhettük Michelberger Mátyásnak a Kolping Családban (katolikus közösség) végzett tevékenységét. Most személyesebb kérdéseket tettem fel neki őseiről, életútjáról, hitről, a hagyományok ápolásáról.

A családod kiterjedt família Budaörsön. Egy „tőről” származhattok? Kutattad a családfádat?
Mind apai, mind anyai ágról sváb felmenőim vannak, így természetesnek tűnt, hogy amióta először hallottam Budaörs betelepítéséről, érdekelt, mikor és honnan települhettek Budaörsre őseim.

Legmesszebb a Michelberger ággal kapcsolatban jutottam köszönhetően annak, hogy megismertem Mátrai (Michelberger) Miklóst, aki mélyen beleásta magát a Michelbergerek kutatásába. Valószínű, hogy a Michelberger ősök a második hullámban érkeztek Budaörsre, mert az első betelepülteket sújtó 1718-20 közötti pestisjárvány áldozatai között nem fordul elő ez a név (274 halott szerepel a korabeli névjegyzékben). A második hullám az 1740-es évtől kezdődött és már 1748-ban szerepel a Michelberger név a hivatalos iratokban. Miklós weboldalakat böngészve úgy találta, hogy a Michelberger név a dél-német területen gyakori és Bad Salgau városka környéke kb. 30 km-es sugarú körben a legfrekventáltabb hely. Ezt alátámasztja még, hogy családnevünk földrajzi helyre is utal és a város mellett található egy erdős domb, amit Michelbergnek (Mihályhegy) hívnak.
A Michelberger-ághoz csatlakozott Josef Weber nemrég készített egy családfát, amelyen Michelberger nagypapától vezette le a családot.

Az anyai ágon Herczog-Wendler nevek szerepelnek. Szép emlékként őrzöm, hogy gyerekkoromban szinte minden vasárnap délután Herczog Brigitta nagymamámnál jött össze a nagy család és testvéremmel, unokatestvéreimmel sokat játszottunk az udvaron. A mellékelt kép is egy ilyen alkalommal készült.

Hogy élted meg gyerekkorodban a sváb származásod? Beszéltetek erről a családodban?
Szüleim magyarul beszéltek velünk, nem akarták, hogy esetleges dialektusunk miatt hátrányba kerüljünk. Néhány gúnyolódó megjegyzésen kívül nem emlékszem megkülönböztetésre. Katonakoromban a Michelberger név elég sok gondot okozott az altiszteknek, így legtöbbször hosszúnevűnek szólítottak. A családi összejöveteleken viszont még az ünnepeken és a legszebb pillanatokban is előkerült az elűzetés témája, ez az igazságtalanság gyógyíthatatlan sebet ütött mind az elűzöttek, mind az otthon maradottak életében.

Szüleid támogattak a továbbtanulásban? Mit tudhatunk az egyetemi évekről, és a mostani pozíciódról?
Szüleim nagyszerű emberek voltak, rengeteg nehézségen mentek keresztül, mindig szorgalmasan dolgoztak és mindent megadtak nekünk (fényképük mellékelve). Testvéremmel természetesnek vettük, hogy gyerekként és majd az iskola mellett is a szőlőben kellett segítenünk nekik. Ők már érezték, hogy Budaörsön nem lehet megélni a hagyományos gazdálkodással, ezért el kellett menniük dolgozni, minket pedig biztattak a továbbtanulásra.

Az általános iskolát követően az Eötvös Lóránd Technikumban végeztem, és technikusként kezdtem dolgozni az Építéstudományi Intézetben (ÉTI), közben munka mellett elvégeztem a BME Építőmérnöki karát. Az ÉTI megszűnését követően az Építésügyi Minőségellenőrző Intézetbe (ÉMI) kerültem és azóta is itt dolgozom. Az építésügyi szakértői munka mellett laboratóriumi vizsgálatokban működtem közre szerkezetek teherbírásának és merevségének ellenőrzése, meghatározása céljából, számos építési termék forgalomba hozatalához szükséges műszaki specifikáció összeállítását végeztem, szabványosítással is foglalkoztam, emellett sok országba eljutottam, amikor a külföldi gyártók termékeit vizsgáltuk. Szakcikkek rendszeres írásával egyidejűleg kollégáimmal egy könyvet is írtunk a hazánkban még nem eléggé ismert Könnyűszerkezetes Építési Módokról.

A munkámat nyugdíjasként is folytatom. Cégem igényt tart tapasztalataimra, a fiatal kollégákkal is nagyon jó kapcsolatban vagyok. Szerencsémre a „Burn-out szindrómát” csak a médiából ismerem, munkám a mai napig örömet okoz.

Napjainkban hogyan tudjuk megőrizni a sváb hagyományokat, hogy látod a német nemzetiség jövőjét Budaörsön?
Mostanában olvastam egy bölcs mondatot „A hagyomány nem a parázs őrzése, hanem a láng továbbadása…” , ami szerintem jól megfogalmazza a kérdésre adott választ is. Ez alapján Budaörsön a parázs őrzése megnyugtató módon megoldottnak tekinthető, hiszen intézmények, szervezetek vannak a háttérben, akik jól és hatékonyan működnek:
a német nemzetiségi iskolák, BNNÖ, a Heimatmuseum, a Lyra dalkör, a Wunderkäfer tánccsoport… alkalmasak a „parázs őrzésére”. A láng ismételt fellobbantása és a lassú visszaszorulás megállítása viszont nagy feladat és momentán nem látok olyan személyt, szervezetet, aki olyan hévvel tudná ezt a problémát orvosolni, mint az a „nagy generáció”, akik a mai Budaörs ikonikus jelképeit (Kálvária, Kőhegy, Passió..) megalkották. Nagyon bízom abban, hogy közösségünk ismét talál olyan fiatal agilis személyiségeket, akik segítségével nem vész el az a sok erőfeszítés, amelyet a hagyományok újjáélesztésébe idáig befektettünk.

Hogy alakult a családodból hozott hitéleted, és mi tartott meg a katolikus közösségekben?
A hitemet őseimtől örököltem, ez nagy előny volt, de a személyes hitemért meg kellett küzdenem, mert a transzcendes világ befogadása nem automatikusan történik. Gyerekkorom óta a templom környezetében éltem és barátaim többsége is ebből a közegből származik. Nagyon sok szép élményem van és sok kiváló atyát is megismertem. Természetes számomra ezért, hogy a sok jóért lehetőségemhez képest hálás legyek – ezért is vállaltam el az egyházközség civil vezetését. Mandátumom a közeljövőben lejár, ha mérleget akarok készíteni, akkor számos esemény,  tevékenység jut eszembe (a templom több ütemű felújítása, vizes blokk építése, új fűtés, új orgona, templomkert rendezése..stb, közösségek konferenciája, kapcsolatok a katolikus óvodával, iskolával, BNNÖ-vel…).

Mi szerez számodra a mostani élethelyzetedben a legnagyobb örömet?
Nagyon örülök annak, hogy feleségemmel, Szilviával együtt minden nap tehetünk valamit családunkért, munkahelyünkért, közösségeinkért és remélem, hogy a Jóistentől kapunk még időt és erőt, hogy sokáig aktívak tudjunk maradni. (A szerkesztőség megkeresése meglepett, hiszen nem vágyom szereplésre, szívesen dolgozom a második sorban is… de remélem, az olvasók találnak majd olyan gondolatokat a beszélgetésben, amelyről szívesen olvasnak.)

A szerkesztőség nevében nagyon köszönjük az őszinte, szívből jövő válaszokat kérdéseinkre.

s.k.

Megosztás