Most hogy a Házasság Hetében járunk érdemes egy kicsit elkalandozni az egyrészt valós másrészt kitalált történetek rengetegében. Thornton Wildert az amerikai újromantika legnagyobb tehetségének nevezte egy nem kisebb súllyal bíró zseniális író Szerb Antal, akinek számos regényét és elbeszélését ismeri és szereti a magyar olvasó tábor. Pár évvel ezelőtt láttam a Házasságszerző című színdarabot a budaörsi Latinovits Színházban és bevallom a mai napig is az egyik legjobb előadásnak tartom. A szereplők játéka és ezzel együtt a rendezés magával ragadó volta hozta létre a remek előadást.
Thornton Wilder A házasságszerző című színdarabja egy hamisítatlan amerikai történet a szerelemről, amely beteljesülhet ugyan, de semmiképpen sem ott, nem úgy és nem azzal, akire eredetileg számítunk. Pláne akkor nem, ha több szereplő is abban a hitben ringatja magát, hogy ő fonja az események fonalát, és persze hamar kiderül, hogy mint minden valamire való komédiában, itt is gubancol ezen a fonálon egyet-kettőt a véletlenek sorozata – jobban mondva a zseniális szerző. Thornton Wilder tehetségét elsősorban színművek írásában élte ki, melyek közül a legismertebb a Házasságszerző: amiből a Hello, Dolly! című musical is született.
S miről is szólhat egy könnyed színdarab? Természetesen, nem egyébről, mint arról a hétköznapi, de annál komolyabb életérzésről, mint a szerelemről és természetesen az azt követő házasságról. De mit tehet egy idősödő gazdag úr, hogy megtalálja a neki való fiatal, csodálatos nőt? A méltó Ara megtalálásához segítségre van szüksége. Mint mindenre, erre is van ajánlkozó egy házasságszerző személyében, aki természetesen egy hölgy, s aki látszólag mindent megtesz a sikerért, hogy minél előbb megtalálja megbízójának a megfelelő hölgyet. A történet természetesen több szálon fut. Megismerhetjük a fiatal kalapos lányt, akinek álmaiban egy gazdag úr szerepelne ahhoz, hogy megvalósítsa álmait, valamint két szegény, de annál inkább kalandvágyó fiatalembert, akik szintén az igazit keresik. Thornton Wilder zseniálisan mozgatja figuráit. A történet végén, mindenki rátalál az igazi, az általa áhított szerelemre, de nem úgy és nem akkor, amikor ő akarja, hanem mint az már a valóságban is lenni szokott, egészen másképp.
A legnagyobb meglepetés azonban a távolságtartó, magát soha fel nem ajánló házasságszerző szinte fondorlatosan, zseniálisan kimunkált útja a saját házasságához, melyek tárgya és alanya nem is lehet más, mint maga a gazdag megbízó, Mr. Vandergelder úr.
Ahhoz hogy egy színdarab élvezhető és legfőképpen sikeres legyen, elsősorban remek szereplők kellenek. Ezen az előadáson mindez biztosítva volt. Nem lenne szerencsés most egytől egyik elemezni játékukat, hiszen mindannyian remekül játszották el mindazt, amit a rendező akart. De mindig van egy kiemelkedő, központi szerep és ez jelen esetben maga a házasságszerző volt, akit Takács Katalin alakított. Természetesen megítélés kérdése, de nekem az ő játéka nagyon tetszett. Zseniálisan formálta meg a rafinált, minden eshetőséget a saját malmára hajtó nőt, akitől isten mentse a férfiakat, mert úgyis az fog történni, amit ő akar. Mert Vandergelder úr legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy a házasságszerző ravaszul fonott hálóján fog fennakadni és önként, vakon sétál a csapdába.
Aki annak idején jegyet váltott a Latinovitsba egy kedves jól rendezett színdarabot láthatott. és csak remélni tudom, hogy újból műsorra tűzik majd ezt a szenzációs színdarabot,melynek témája különösen aktuális a Házasság hetében.
Major Edit
