Ha manapság az alkimista szót halljuk, olyan emberekre gondolunk, akik a középkorban misztikus és értelmetlen kísérleteket folytattak. Kétségtelen, hogy sok lehetett köztük a szélhámos, de voltak komoly tudósok is, akik jelentős felfedezéseket tettek. Őket tarthatjuk a modern kémia középkori előfutárainak.
A rejtélyes, misztikus dolgok iránt érdeklődők számára mégis a fantasztikus kísérleteik az izgalmasak. Ezek közül kettőt szeretnék megemlíteni. Az első a „bölcsek kövének” keresése. Az alkimisták úgy gondolták, hogy vegyi eljárások útján előállítható az az anyag, amely a közönségeket arannyá változtatja. Ez volt az „ultima matéria”, más néven a bölcsek köve. A lehetőség több uralkodót is vonzott. Rudolf császár például azért alkalmazott alkimistákat prágai várában, a Hradzsinban, hogy aranyat állítsanak elő. Nagy szüksége lett volna erre a háborúihoz, de végül kénytelen volt a hagyományos módszerhez, a népét sújtó adókhoz folyamodni.
Az alkimisták abban is hittek, hogy megtalálhatják az élet titkát. Ezért megpróbálkoztak azzal, hogy vegyi úton, lombikban élőlényt hozzanak létre. Ezt a lényt nevezték homunculusnak. Néhányuk állítása szerint ezzel sikeresen próbálkoztak, de ez több mint kétséges. Az egyik legismertebb alkimista, Paracelsus is azt írja, hogy ez lehetséges, de annak nincs nyoma, hogy maga is próbálkozott volna vele. A mesterséges élőlény mindenesetre megmozgatta az emberek fantáziáját. Erre utal a prágai rabbi által létrehozott Gólem legendája, vagy Mary Shelley szörnyfigurája, amit regényében Frankenstein doktor alkotott meg.
A leghíresebb alkimista a már említett Paracelsus volt. Nem csak alkímiával, hanem orvostudománnyal, asztrológiával, sőt teológiával is foglalkozott. Egyfajta középkori polihisztor volt, de a legnagyobbak az orvostudomány terén alkottak. Sokan tartják a modern orvostudomány egyik megalapítójának.
1493-ban született Svájcban, és 1541. szeptember 24-én halt meg Salzburgban. Eredeti neve Theophrastus Philippus Aureolus Bombastus von Hohenheim volt. Orvosi tanulmányait Bécsben kezdte, majd több európai egyetemen is megfordult. Doktori címét valószínűleg 1516-ban Ferrarában szerezte.
A kortársak közül sokan csodadoktornak tartották, mert látszólag reménytelen eseteket is meggyógyított. Még a pestises betegek kezelésében is ért el sikereket. Az orvostudomány mellett asztrológiával és alkímiával is foglalkozott, mert fontosnak tartotta ezek szerepét a gyógyításban. Asztrológusként úgy vélte, hogy kapcsolat van a bolygók és a különböző emberi szervek között. Az alkímiáról az volt a véleménye, hogy ez az anyag átalakításának tudománya. Nem az aranycsinálás érdekelte, hanem az alkímiát a gyógyszerkészítésben tartotta fontosnak. Szerinte a természetben talált anyagok eredeti állapotukban nem alkalmasak gyógyításra. Elsőként használt gyógyításra egyébként mérgező anyagokat, mint például a higanyt. A gyógyszereket nemcsak külső kezelésre, hanem belső szerként is használta.
Magabiztossága, arroganciája és szakmai gőgje miatt népszerűtlen volt a kortársak között. 1527-ben Bázel hivatalos orvosa lett, de egy év múlva el kellett hagynia a várost, mert nyilvánosan elégette az akkoriban elfogadott orvosi könyveket. Életének utolsó másfél évtizedét vándorlással töltötte. Útjait szenzációs gyógyítások és botrányok kísérték. Sok tudományos írása jelent meg, ezek közül legismertebb volt az 1536-ban megjelent Nagy sebészkönyv. 473 évvel ezelőtt, 1541. szeptember 24-én halt meg Salzburgban.
Forrásokból: Major Edit
