Hogyan találta meg ezt a feladatot?
Volt egy súlyos balesetem, és ezt követően rengeteg mozgássérült ismerősöm lett. Bátran állíthatom, hogy igen jó lelkek. Pappászentelésem után a bíboros úrtól kaptam megbízást az ő lelkigondozásukra. Igyekszem tartani velük a kapcsolatot és lelkesíteni őket, hogy ők is lelkesítsenek engem. A mozgássérültek világában tanultam meg, hogy nem érdemes panaszkodni.
Valóban egy súlyos baleset kellett ahhoz, hogy pap legyen? Vagy a papi hivatás már korában is foglalkoztatta?
Valóban a balesetem és felépülésem folyamatában érett meg bennem a teljes
lekötelezettségem Isten felé. De nem a baleset miatt lettem pap, már korábban is foglalkoztam a gondolattal, csak nem hallottam olyan erősen a hívást, mint abban a nehéz időszakban. Némelyek azt gondolják, hogy fogadalmat tettem, hogy ha felépülök, Istennek adom az életem. Erről azonban szó sincs! Isten bárkit hívhat szolgálatra, csak meg kell hallanunk őt és kinyitni a szívünket. Merni kell arra a pályára állni, amelyet Isten kigondolt számunkra, hiszen akkor lehetünk a legboldogabbak.
Isten sokszor egy betegség által formálja át lelkünket. A betegágyon mi változott meg a lelkében?
A betegségek mindig valami új lehetőségek kezdetei, hiszen ekkor a korlátaink között tisztázódnak a fontossági sorrendek, bizonyos fölösleges tevékenységek elmaradnak és jobban lehet az igazi célokra fókuszálni. Nagyon hálás vagyok a kórházlelkészeknek, akik elhozták nekem az Úr Jézust az ágyamhoz. Talán soha nem volt olyan mély a szentáldozásom, mint ott, bénán feküdve, kiszolgáltatott állapotban.
Más mozgássérültek lelkében is látja ezt a folyamatot? Könnyebben fordulnak az emberek egy baleset után az Isten felé?
Azt gondolom, hogy nincs két egyforma életpálya, így nem állíthatom, hogy mindenki, aki balesetet szenved, Istenhez közelebb kerül, azt viszont igen, hogy egy lehetőséget adhat egy új lelki szintre jutáshoz.
Karl Jaspers német gondolkodó – aki mindenki számára érthetőbbé tette a filozófiát, és akit a 20. századi egzisztencializmus fő képviselőjének tartanak – „határhelyzeteknek” írja le könyvében ezeket a krízishelyzeteket, amikor az ember jobban átéli törékeny mivoltát. Isten ilyenkor jobban tudja formálni a lelkünket.
Ön egy optimista, kitartó és jó humorú pap hírében áll. Mik az erőforrásai és mivel tudja bíztatni sorstársait?
Úgy tartják, hogy azok az igazán boldogok, akik tudnak a saját kicsiségükön nevetni. Sok mozgássérült testvérem igen jó humorú, és hallatlan nagy tűrőképességű, tapintatos és empatikus. Az igazi egészséghez kell a belső derű, a nehézségek, megoldandó feladatok között még inkább. Úgy tűnik, mintha Isten jobban értékelné, jobban szeretné a kitaszítottat, a szegényt, a bűnöst, ha úgy tetszik, a bénát, a sántát és a vakot. Ugyanakkor mindannyian valamilyen nehézséggel küzdünk. Akik azt gondolják, hogy teljesen egészségesek, azoknak is jut a testi betegség helyett lelki „bénaság, sántaság, vakság”. Amikor ezt felismerjük, akkor Isten irgalmas és tevékeny szeretetét is megsejthetjük.
Zarándoklatokat, konferenciákat szervez a mozgássérültek számára idén is. Ezt közösség-összekovácsolás céljából teszi, vagy mert úgy véli, hogy ezen események kapcsán a lelki megnyugváshoz, a testi korlátok elfogadásához is el lehet jutni?
A zarándoklatok nagy lelki haszonnal járnak, hiszen hátra kell hagyni a megszokottat, a biztonságosnak tűnőt. Miután húsz éven át pedagógusként dolgoztam, volt időm megtapasztalni, hogy egy osztálykirándulás – akárcsak egy félnapos is – ezerszer többet ér, mint akárhány osztályfőnöki óra! Ezeken az alkalmakon lehetőségünk lesz egymás valódi arcának megismerésére. A hosszabb egymással töltött idő pedig valóban alkalmas a tevékeny szeretet megvalósulására, az egyének jellemfejlődésére. A szervezési nehézségek megoldása kreatív, rugalmas, melegszívű embereket igényel. Hálát adok Istennek, hogy mindig adott mellém ilyen segítő testvért. Azt vallom, hogy a mások küzdelmeinek kísérése mindannyiunk számára erőt ad.
Nemrég ünnepeltük a karácsonyt. Jézus születését nemegyszer aranyos meseként mutatjuk be, az Istengyermek azonban egy olyan valóságos világba születik közénk, amely tele van kihívásokkal. Önnek mit jelent a karácsony?
Istennek nagy ünnepét, amely nem pusztán az evilági szereteté. Bármennyire próbálja a világ profanizálni a külsőségek túlhajszolásával, mégis minden ember a lelke mélyén Isten csendes megnyilvánulására vágyakozik. Elmesélek egy személyes történetet. Nálunk is a karácsony az egyik legszebb és legbékésebb ünnep. Tapasztalatom szerint a családtagok addig járnak össze az ünnepek alkalmával, amíg a szülők élnek.
Mi öten vagyunk testvérek. Édesapám halála után édesanyám is rohamosan gyengült, rákbetegség sújtotta őt is. Közelgett a karácsony és édesanyám is szokása szerint az ezerféle megszokott ételeit szerette volna elkészíteni Szentestére, ám olyan gyenge volt, hogy a konyháig is alig tudott eljutni. Elhatároztuk, hogy meggyőzzük édesanyánkat, hogy most más lesz a karácsony, most mi főzünk. A mákos guba elengedhetetlennek tűnt évről évre a karácsonyi menü sorban. A terv az volt, hogy rengeteg kiflit és mákot veszünk, és három napig kizárólag csak mákos gubát fogunk enni, aminek az elkészítése nem vesz el időt az együttlétünkből. Édesanyánknak meg megengedtük, hogy az ágyban ő vágja fel a kifliket… Ennél szebb ünnepi fogásunk azóta sem volt! Az ünnepek lényege a belső összetartozás, a külső dolgok csak színházi díszletek…
R. V.
Forrás: Esztergom-Budapest
(Képek: jezsuitakiado.hu, Pestújhelyi Keresztelő Szent János Plébánia)
