A lakosság fele fertőzötté válik…

2020-03-16 | Közélet
„Ahol tíz beteg van kórházban, ott már több száz fertőzött él a közösségben" - a világhírű magyar kutató, Barabási Albert László figyelmeztet a vírus legnagyobb veszélyére.

Megszólalt a leghíresebb magyar hálózatkutató, fizikus, aki szerint minden modell azt jósolja, hogy nagyjából a lakosság fele fertőzötté válik egy éven belül.

A Magyar Tudományos Akadémia külsős tagja Bostonból, „a Harvard kórházainak a szomszédságából” jelentkezett be és egy Facebook-bejegyzésben tett kísérletet arra, hogy megjósolja, a hálózatelmélet és -számítások szerint mi vár a lakosságra a következő hónapokban.

Barabási Albert László biztosra veszi, hogy ő maga is megkapja majd a vírust, kizártnak tartja, hogy ez ne történne meg. Ahogy azt is biztosra veszi, hogy más, krónikus betegség hiányában szervezete le fogja győzni a vírust. Becslései szerint így jár majd az emberiség egy jelentős része. „Azért tudhattam, hogy mi fog történni, mert a bostoni Network Science Institute-ban, ahol dolgozom, a hálózatelmélet segítségével a kollégáim évek óta pontosan meg tudják jósolni az épp aktuális vírusok terjedését. Követték a Zikát, az Ebolát, és most épp a koronavírus van soron” – fogalmaz a hálózatkutató.

„Most már azt is értjük, hogy a vírust nem lehet megállítani. (…) Ahol tíz beteg van kórházban, ott már több száz fertőzött él a közösségben. Sokan soha nem is tudják meg, hogy fertőzöttek voltak, mert nem voltak szimptómáik. Viszont rajtuk keresztül is terjed a vírus. Már túl vagyunk azon a ponton, hogy karanténnal meg lehetne fékezni a COVID-19 terjedését. (…) Ráadásul oltásra sem számíthatunk az idén.”

Ennek ellenére Barabási Albert László szerint tövig kell nyomni a féket, mert az iskolák bezárása, a karantén, a társadalmi kapcsolatok visszafogása nem azért kell, hogy megállítsák, hanem hogy fékezzék a vírus terjedését, és ezáltal ne terheljék meg pár hét leforgása alatt az egészségügyi rendszert. Ugyanis, ha az széthullik a nagy nyomás alatt, s nem tud mindenkinek normális ellátást biztosítani, akkor sokkal több beteg fog meghalni, mintha a járvány lefolyása lassabb.

„Minden modell azt jósolja, hogy nagyjából a lakosság fele fertőzötté válik egy éven belül. (…) És a csúcs ijesztően közel van – heteken belül tízezrek lesznek megfertőzve, ha nem teszünk semmit. (…) Sokan továbbra is azzal áltatják magukat, hogy egy ártalmatlan influenza-vírussal állunk szemben, amely veszélytelen sokunk számára, hisz elkerüli a fiatalokat, és különösen a gyerekeket. Ez így nem igaz – a koronavírus az influenzánál gyorsabban terjed, és nem találkozik immunitással.” – foglalta össze a véleményét a világhírű kutató, aki azt javasolja mindenkinek, hogy a közeljövőben leginkább az idős szülőkre, nagyszülőkre figyeljen, arra vigyázzon, nehogy megfertőzze őket.

„Mindenki, akinek idős vagy beteg van a családjában, szomszédjában, házában, felelősséggel tartozik. Ne vigyétek haza a vírust! Értessétek meg velük, hogy a veszély rájuk nézve nagyon is reális! Győződjetek meg, hogy van élelmiszerük, és ha nincs, vásároljatok be számukra! Segítsetek nekik, hogy izolálódhassanak a következő két hónapban! És tegyetek meg mindent, hogy ne terjesszétek a vírust, ezzel csökkentvén az egészségügy terhelését.” – írja tudós.
(Több forrásból)

Megosztás